Arany János „tanár úr” iskolai törvénye: kultúrtörténeti kuriózumokat is ismertet a 2022-es Nagyszalonta kalendárium

•  Fotó: Borító

Fotó: Borító

Hely- és kultúrtörténeti érdekességeket is kínál az olvasóknak a 2022-es Nagyszalonta kalendárium, amelyet Tódor Albert szerkeszt. A kötetből többek közt az is kiderül, hogy iskolai törvényében tiltotta a diákok éjszakázását, szerencsejátékozását a város leghíresebb szülöttje, Arany János „tanár úr”.

Molnár Judit

2022. január 02., 09:462022. január 02., 09:46

„Kik vagyunk mi? Amellett, hogy nemünk, szüleinktől örökölt nevünk, anyanyelvünk, felekezetünk, munkánk, végzettségünk szerint határozzuk meg magunkat, meg szoktuk említeni a szülővárost vagy falut, esetleg vidéket, országot is, ahol születtünk. A szülőföldhöz való kötődésünk szépen meglátszik abban is, hogy miként viseljük gondját a házunk tájának, a településünknek. De ez nem csak tisztára sepregetett portánkban mutatkozik meg.

Idézet
Ápoljuk-e nagyjaink emlékét? Ismerjük-e a helység történetét, a határrészek nevét, a környék ritka növényeit és állatait, természeti szépségeit? Tudjuk-e, ki mit írt, tett az évszázadok során szülőföldünkről? Teszünk-e azért, hogy ne csak elvegyünk a szülőföldtől, hanem óvjuk romboló, múló kincseit, vigyük jó hírét, öregbítsük életpéldánkkal is hírnevét? Mit hagyományozunk mi személyesen az utókorra?”

Ezekkel a megállapításokkal, illetve szónoki kérdések sorával indítja Tódor Albert a 2022-es Nagyszalonta kalendáriumot, nem csupán a tartalmi üzenet fontosságát emelve ki azzal, hogy a borító belső felére szerkesztette a címet, hanem jelezve egyben azt is, hogy a felvetett témákra a válasz maga a kiadvány.

Az egykori ifjú tanár rendszabályai

Évek óta nem csak a szalontaiakat – akiknek hosszú időn át volt polgármestere – ajándékozza meg minden decemberben a menetrendszerű pontossággal megjelenő kalendáriummal, hanem lapunkról sem feledkezik el. Mi is megkapjuk azt az „ünnepi csokrot”, amelyben jól megfér egymás mellett a kötelesség és a szórakozás tanulsága egyaránt.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Természetesen a kalendáriumban leggyakrabban előforduló név az Arany Jánosé, illetve azoké, akiknek születési vagy elhalálozási évfordulójára emlékeznek.

Dánielisz Endre helytörténésznek, irodalomtörténésznek köszönhetően minden évben újabb érdekességeket tudhat meg az olvasó legnagyobb epikus költőnk életrajzából, de költészetéből is.

A szalontai irodalomtudós igyekszik a kevésbé ismert költeményekből válogatni a kötetbe. Az idén még egy pluszcsemegét is kaptunk, különlegességet: azt az iskolai törvényt, amelynek teljes közlése előtt elmondják, hogy Nagykőrösön megtalálták azt az „Iskolai törvényt”, amelyet Arany János „tanár úr” készített. A rendkívül szigorú iskolai rendszabályok büntetései: börtön, botütések és a városból való „kikísértetés”. Az Iskolai törvény, amelyet a nagykőrösi „Föl- és algimnázium” növendékei számára készített tanársága első idejében Arany János, 17 törvénycikkből áll, és mindegyik törvénycikk négy-nyolc paragrafusból. Mint látható,

rendkívül érdekes az a hallatlan szigor, amelyet Arany János a „tanórák igazolatlan mulasztása”, a „rendetlenség”, az „illendőség”, a „dohányzás”, a „közrend megzavarása”, az „éjszakázás”, a „szerencsejáték” és az „istentisztelet gyakorlásának pontos betartása”, illetve eltiltása érdekében jónak látott.

Továbbá, noha nem tartozik a „törvénykönyvhöz”, de szellemiségében nagyon sokban kapcsolódik a kalendárium egy másik anyaga, aminek lényege, hogy mennyire fontos az olvasni még nem tudó gyereknek mesélni vagy felolvasni, mivel vizsgálatok igazolták, a sok meseolvasás fejlesztően hatott a gyerekek tanulási képességeire, segített alkalmazkodni, fejlesztette a logikai képességet és növelte a fantáziát.

„Hogy jobb lehessen a világ”

Az említett érdekességek mellett az idén Bocskai István fejedelemről és Kossuth Lajosról is megemlékeznek a kalendárium lapjain.

Van egy sor gyakorlati tanács és kedves humorú írás, úgyhogy mindenki megtalálhatja – az előző évi kalendáriumokhoz hasonlóan – kedvelt műfaját,

és igazat adhat a Tamási Árontól származó záró gondolatnak, miszerint „emberibb a szellem, mint a test, és a művelődés is inkább lényege az emberiség fogalmának, mint a javak. Töltse bé hát mindenki és töltsék bé a nemzetek is a szellem törvényeit, amelyek az igazság, a jog és a tudás. S legfőképpen az erkölcs! Taníts mindenkit erre, hogy jobb lehessen a világ.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében