Amikor tálcán jön az ihlet – László Noémi költő és Kürti Andrea grafikus a legújabb, Darázsolás című kezdeményezésükről

– Korábban is dolgoztatok már együtt: 2017-ben jelent meg a Bodzabél, idén pedig a Műrepülés című kötetetek a Gutenberg Kiadónál. Legújabb közös munkátok eredményeként hetente jelenik meg egy-egy újabb rajz-vers páros: egyik héten László Noémi ír verset Kürti Andrea rajzához, másik héten a grafikus rajzol a költő verséhez, míg a versekből és rajzokból kötet születik. Hogyan született meg a Darázsolás című „négykezes” ötlete?

– Kürti Andrea: A korlátozások bevezetése igencsak átszabta az idei terveinket a Gutenberg Kiadónál. A tavaszra tervezett könyveink megjelenését el kellett halasztani, a könyvesboltokat egy időre be kellett zárni. A könyvesboltokban heti rendszerességgel zajló gyermekfoglalkozásokat online mesedélutánokká alakítottuk, közben a nyomdában az utolsó simításokat végeztük a Műrepülésen, ami első közös, felnőtteknek szóló kötetünk Noémivel, de a megjelenését szintén el kellett halasztani.

A bezártságot és bizonytalanságot sok ember nehezen viselte, a mi alkotókedvünket viszont nem korlátozta, ezért úgy éreztük, felnőtt olvasóinknak is kedveskedni szeretnénk valamivel.

Mivel a Gutenberg Kiadó a szöveget és illusztrációt mindig is egyenrangúként kezeli, a rajzok nem egy elkészült kézirathoz születtek, hanem tettünk egy csavart a történetbe, és az egyik párosnál a vershez készült a rajz, a másiknál pedig a rajzhoz íródott a vers. A Darázsolás alakulását pedig hétről hétre megmutatjuk az olvasóknak a kiadó honlapján.

– László Noémi: Az ötlet Kürti Andreát és a Gutenberg Kiadót dicséri. A karantén márciusi kezdetekor keresett meg Andrea, hogy a Gutenberg Kiadó honlapján szeretnének blogféleséget indítani, ami hetente kétszer, szerdán és szombaton frissülne. Ők találták ki ezt a munkamódszert, hogy egyik alkalommal Kürti Andrea rajzához írjak verset én, a következő megjelenéskor pedig az általam írt verset illusztrálja ő. Ugyanakkor azt is elmondták, hogy az egész vállalkozásnak vidító jellege lenne, ha erőnkből telik. Azt szerették volna, hogy a karanténtól letaglózott emberekben, ha tudjuk, a magunk módján próbáljuk tartani a lelket.

– Mi a legnagyobb kihívás abban, hogy egymás művei alapján alkottok?

– L. N.: Számomra leginkább ez a vidítónak szánt karakter jelentett kihívást, nem is tudom, sikerült-e valóra váltani.

Végül attól tartottam leginkább, hogy „falcsolni” fogok.

– K. A.: Úgy kezdtünk hozzá a Darázsoláshoz, hogy csak halvány körvonalakban volt meg a könyv koncepciója. A legnagyobb kihívás talán az, hogy ne essen szét és maradjon egységes a könyv, igaz, legtöbbször nem volt idő újra és újra átgondolni az ötleteket, gyorsan kellett reagálni a versre, és elindítani a rajzot a következő pároshoz. Amikor szöveghez rajzolok, a szövegben egy-két szó is kapaszkodó tud lenni. Most úgy kell megalkotnom a rajzot, hogy ne ismételjem magam, és a vershez is kellő ötletforrást biztosítson.

– Mi benne a jó, és mi az, ami miatt nehéznek bizonyul?  

– L. N.: Kettős projektünkben, felőlem nézve, legjobb a munkára sarkalló imperatívusz. Kürti Andrea ötlete nélkül nem tudom, mit „termeltem” volna karantén idején. Így, ezzel a fel- vagy kihívással hetenként két verset írtam, és visszatekintve egyáltalán nem bánom és nem is szégyellem ezt a termést. Konkrétan hálás vagyok, hogy kihozták belőlem. Rendes körülmények között egyáltalán nem vagyok ilyen fegyelmezett. Rossz volt a tehetetlenség érzése, a kudarctól való rettegés, ami az üres lap előtt szorongva elönti az embert, és elöntött engem hetente legalább kétszer a karantén ideje alatt. Viszont, aki igazán elhivatott, és igazán dolgozik, azt ugyebár mindennap elöntheti ez az érzés... Úgyhogy semmiképp sem kell ezt panasznak venni, sokkal inkább önkritika-gyakorlásnak.

– K. A.: Két teljesen különböző hangulatú rajzot küldtem Noéminek, amihez megírta az első verset, ezzel meghatározva, milyen irányba indítsuk el a könyvet. Az első hetekben csak kísérleteztünk, de pár hét után elkezdtünk közösen ötletelni a folytatáson, három fejezetre osztottuk a könyvet, hogy ne váljon túl monotonná, és a tematikákat is úgy választottuk ki, hogy mindkettőnkhöz közel álljon. Számomra nagyon újszerű és építő volt ez a fajta közös gondolkodás. A kész könyvben 45 páros lesz, most tartunk a huszonötödiknél. Mostanra az időbeosztás a legnehezebb, mert az ezer teendő mellett sokszor nagyon nehéz időt szorítani a heti két rajzra.

– Szöveg és kép kölcsönhatásban való megszületését hogyan élitek meg? 

–K. A.: Nagyon érdekes látni, mit vált ki a költőből a rajzom, hogyan reagál rá, mit indít el benne.

–L. N.: Nem vettem korábban részt ilyen munkafolyamatban, illetve egyszer, régen egy magyarországi kiadó, a Csimota felkérésére írtam néhány verset gyerekeknek kortárs magyar festmények margójára. Azok viszont absztraktabb kompozíciók voltak, azt is mondhatnám, könnyű volt szövegvilágot köríteni hozzájuk. Andrea rajzai nagyon erős motívumokat sugallnak, és ezek ismétlődnek is, úgyhogy leginkább azzal küzdök, hogy ne ismételjem magam. Mégis könnyebb rajz után verset írni, mert olyankor az ihlet tálcán jön. Számomra stresszesebb volt hívóverset írni úgy, hogy ne ismételjem folyton magam, hogy nem szállítsak üresjáratú, ihlettelen szöveget, hogy ne hozzak szégyent ránk. De egyelőre úgy gondolom, a körülményekhez képest mindketten jól megálltuk a helyünk. És ez tulajdonképpen vidító!