Mivel a Gutenberg Kiadó a szöveget és illusztrációt mindig is egyenrangúként kezeli, a rajzok nem egy elkészült kézirathoz születtek, hanem tettünk egy csavart a történetbe, és az egyik párosnál a vershez készült a rajz, a másiknál pedig a rajzhoz íródott a vers. A Darázsolás alakulását pedig hétről hétre megmutatjuk az olvasóknak a kiadó honlapján.

– László Noémi: Az ötlet Kürti Andreát és a Gutenberg Kiadót dicséri. A karantén márciusi kezdetekor keresett meg Andrea, hogy a Gutenberg Kiadó honlapján szeretnének blogféleséget indítani, ami hetente kétszer, szerdán és szombaton frissülne. Ők találták ki ezt a munkamódszert, hogy egyik alkalommal Kürti Andrea rajzához írjak verset én, a következő megjelenéskor pedig az általam írt verset illusztrálja ő. Ugyanakkor azt is elmondták, hogy az egész vállalkozásnak vidító jellege lenne, ha erőnkből telik. Azt szerették volna, hogy a karanténtól letaglózott emberekben, ha tudjuk, a magunk módján próbáljuk tartani a lelket.

– Mi a legnagyobb kihívás abban, hogy egymás művei alapján alkottok?

– L. N.: Számomra leginkább ez a vidítónak szánt karakter jelentett kihívást, nem is tudom, sikerült-e valóra váltani.

Végül attól tartottam leginkább, hogy „falcsolni” fogok.

– K. A.: Úgy kezdtünk hozzá a Darázsoláshoz, hogy csak halvány körvonalakban volt meg a könyv koncepciója. A legnagyobb kihívás talán az, hogy ne essen szét és maradjon egységes a könyv, igaz, legtöbbször nem volt idő újra és újra átgondolni az ötleteket, gyorsan kellett reagálni a versre, és elindítani a rajzot a következő pároshoz. Amikor szöveghez rajzolok, a szövegben egy-két szó is kapaszkodó tud lenni. Most úgy kell megalkotnom a rajzot, hogy ne ismételjem magam, és a vershez is kellő ötletforrást biztosítson.

–L. N.: Nem vettem korábban részt ilyen munkafolyamatban, illetve egyszer, régen egy magyarországi kiadó, a Csimota felkérésére írtam néhány verset gyerekeknek kortárs magyar festmények margójára. Azok viszont absztraktabb kompozíciók voltak, azt is mondhatnám, könnyű volt szövegvilágot köríteni hozzájuk. Andrea rajzai nagyon erős motívumokat sugallnak, és ezek ismétlődnek is, úgyhogy leginkább azzal küzdök, hogy ne ismételjem magam. Mégis könnyebb rajz után verset írni, mert olyankor az ihlet tálcán jön. Számomra stresszesebb volt hívóverset írni úgy, hogy ne ismételjem folyton magam, hogy nem szállítsak üresjáratú, ihlettelen szöveget, hogy ne hozzak szégyent ránk. De egyelőre úgy gondolom, a körülményekhez képest mindketten jól megálltuk a helyünk. És ez tulajdonképpen vidító!