A zenemű mint híd menny és föld között – elkezdődött a vallásszabadság ünnepe Kolozsváron

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök egymás értékeinek tiszteletére szólított •  Fotó: Kiss Gábor

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök egymás értékeinek tiszteletére szólított

Fotó: Kiss Gábor

Kezdetét vette pénteken délután a kolozsvári unitárius templomban a vallásszabadság ünnepének szentelt, egy évig tartó rendezvénysorozat, amely szombaton Tordán, az 1568-as nevezetes országgyűlés helyszínén folytatódik.

Kiss Judit

2018. január 12., 21:432018. január 12., 21:43

2018. január 12., 21:572018. január 12., 21:57

Alan Williams kortárs nagy-britanniai zeneszerző Híd menny és föld között című vonósnégyesének ősbemutatójával, valamint Bartók Béla 44 duójából vett válogatással vette kezdetét pénteken délután a kolozsvári unitárius templomban a vallásszabadság ünnepének szentelt, egy évig tartó rendezvénysorozat, amely szombaton Tordán, az 1568-as nevezetes országgyűlés helyszínén folytatódik.

Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a zenemű bemutatása előtt nyitóbeszédében úgy fogalmazott, Isten segítségét kéri, hogy testvéri szeretetben keresztényként végezhesse mindenki mindennapi munkáját.

A vallásszabadság 450. jubileumának megünneplése két kortárs művész alkotásához kapcsolódik: az erdélyi unitáriusokhoz és a magyar kultúrához immár 25 éve szoros szálakkal kötődő kortárs brit zeneszerző ez alkalomra írta meg Dávid Ferenc emlékét idéző kvartettjét, amelyet a Concordia vonósnégyes adott elő, Liviu Mocan szobrászművész pedig megalkotta a vallásszabadság emlékművét, amelyet szombaton Tordán lepleznek le.

„A két alkotó segít közelebb hozni hozzánk a kifejezhetetlent, a transzcendenst, és műveivel mintegy hidat képez menny és föld között. Az emberi élet mindig vágyik a felemelkedésre, a képzőművészeti alkotás és a zenemű is felemel oda, ahol a legigazibb értékek teremnek” – fogalmazott a püspök. Nyitóbeszédében kitért arra: az unitáriusok jubileuma, a közös ünneplés alkalmat ad arra, hogy ki-ki megerősödhessen saját hitében. „A széthúzás, kizárólagosság helyett tanuljuk meg tisztelni egymást, egymás értékeit” – mondta Bálint Benczédi Ferenc. Szavait angol és román nyelven is tolmácsolta Rácz Norbert, a kolozsvári belvárosi egyházközség lelkésze a jelen lévő közméltóságoknak, egyházi vezetőknek, amerikai vendégeknek.

Alan Williams folyékony és választékos magyarsággal beszélt zeneművének keletkezéséről, ihletéről. Mint mondta, a kvartettet Körösfői Kriesch Aladár Tordán található, Dávid Ferencet ábrázoló festménye is ihlette, akárcsak Dávid Ferenc élete és az unitarizmus gondolatisága. Mint kifejtette, a zeneműben megjelenítődik a drámai narratíva, ami Dávid Ferenc személyiségét idézi: a bátorság, hogy úgy szerette az igazságot, hogy bármit, az életét is feláldozta érte. A kvartett a reformáció forradalmi nyughatatlanságát, és a 16. század teológiai vitáit is ábrázolja, a feszültséget, türelmet – hangokkal és csenddel.

A Híd menny és föld között című művet a kolozsvári Concordia vonósnégyes adta elő •  Fotó: Kiss Gábor Galéria

A Híd menny és föld között című művet a kolozsvári Concordia vonósnégyes adta elő

Fotó: Kiss Gábor

„A zenész számára a csend az egyik legjelentősebb, ami a hangok közt van” – mondta a zeneszerző. Úgy fogalmazott, bizonytalan és nehéz időszakokban a türelem a leglényegesebb, és ez a Dávid Ferenc-i örökség és üzenet, akárcsak az, hogy fedezzük fel saját igazságainkat” – mondta a zeneszerző. Alan Williams tanulmányait az Edinburgh-i és manchesteri egyetemen, valamint a budapesti Liszt Ferenc akadémián végezte. Alkotásait világszerte ismert zenekarok játsszák, például a BBC Filharmokius Zenekara. A salfordi egyetem professzora. Híd menny és föld között című művét a kolozsvári Concordia vonósnégyes adta elő: Márkos Albert, Béres Melinda, Király Erzsébet és Ortenszky Gyula.

 

•  Fotó: Kiss Gábor Galéria

Fotó: Kiss Gábor

Az est a világhírű magyar zeneszerző, az unitárius vallású Bartók Béla 44 duójából készült válogatással zárult, a duók előtt elhangzott a feldolgozott népdalok eredeti változata Bárdos Réka népdalénekes előadásában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van