A kultúra örömei és bánatai Nagyváradon: az egész régióban jelen kíván lenni a Partiumi Magyar Művelődési Céh

Zenés ünnepséget szervezett idén Szent István napján a Partiumi Magyar Művelődési Céh a siteri Árpád-kori templomban •  Fotó: Sz. Horváth István

Zenés ünnepséget szervezett idén Szent István napján a Partiumi Magyar Művelődési Céh a siteri Árpád-kori templomban

Fotó: Sz. Horváth István

Csendes kitartással végzi kultúraszervező munkáját a Partiumi Magyar Művelődési Céh, amelynek vezetője, Sz. Horváth István a Krónika megkeresésére az intézmény tevékenységéről, a váradiak kulturális örömeiről és gondjairól beszélt. Úgy fogalmazott, manapság a kultúra lett a politika szolgálóleánya, holott éppen fordítva kellene lennie.

Molnár Judit

2021. november 27., 19:272021. november 27., 19:27

– Immár jó pár éve működik a Partiumi Magyar Művelődési Céh Nagyváradon. Mit tekintett legfőbb feladatának, hitvallásának a kezdetektől a kultúrintézmény?

– 2003 óta működik a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC), eleinte nem önálló jogi személyként, hanem a Pro Universitate Partium Alapítvány alegységeként. Jómagam kilenc éve kapcsolódtam a munkába, elődjeim voltak többek között Hajdu Géza és Mátyás Zsolt színművészek, Barabás Zoltán költő, közíró. 2012-ben az alapítvány által meghirdetett vezetői állást megpályáztam és meg is nyertem. Már a legelején volt változtatásra javaslatom, így 2013-ban, a pályázati lehetőségek szélesebb kiaknázása végett, az alapítványi keretből önálló jogi személlyé váltunk.

Idézet
A legelső lépés volt a művelődés nagyon tág területét részeire osztani, mert így tudunk csak szisztematikusan haladni a különböző rendezvények megszervezésével.

A kultúra tág fogalma természetesen nem jelent fejetlenséget, összevisszaságot, épp ellenkezőleg: jól definiált értékrendünk alapján szervezzük a művelődési, kulturális programjainkat, értékrendünk pedig három alapértékre épül: polgári, keresztény, nemzeti.

– Hogyan fogadja a nagyváradi közönség a programokat, illetve kik azok, akik figyelemmel kísérik az önök kultúrtevékenységét?

– Az évek során kialakult egy közönségkör, akik elkötelezettjei a szűkebb helyi, illetve a tágabb nemzeti kultúrának, de célunk volt a nyitás a fiatalság felé, akik szerencsénkre azonnal megérezték ezt.

Idézet
Kiemelném a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszékét, akikkel már hosszú ideje kitűnő az együttműködés, az egyetemi hallgatók ott vannak a rendezvényeken, mert számos esemény róluk és nekik szól.

Amúgy meg nem is beszélhetünk homogén vagy nagybetűs közönségről, mert nagyon nehéz „becsalogatni” a különböző korú és érdeklődésű embereket egyszerre, nincs is hozzá humánerőforrásunk. Ugyanakkor nem is szándékunk mindenkit megszólítani. A jövő kérdése, hogy az említett értékrend mentén tudunk-e akár regionális tekintetben is jelen lenni. Említésre méltó a Siteri Református Egyházközséggel való jó együttműködésünk. Immáron harmadik éve a siteri Árpád-kori templomban (Nagyváradtól 25 km) rendezünk zenés ünnepséget Szent István napján, amire a magyar zenei élet kiválóságait hívjuk meg.

Idézet
Tehát a célunk nemcsak Nagyváradon jelen lenni, hanem a régióban is, hiszen a „partiumi” jelző kötelez. Ily módon, ha sikerül, akkor jelen leszünk majd a Partium más tájain is. Szándékunk mindenképpen van rá.

– Említette a pályázati lehetőség fontosságát. Mennyire működik jól a pályázati rendszer?

– A mi mostani világunk jórészt a pénzről szól. Nem hiszem, hogy újat mondok azzal, hogy nekünk is talán ez a legnagyobb gondunk. Nagyon ügyelünk arra, hogy tiszta, világos legyen a koncepció, ami szerint a pályázati pénzekkel gazdálkodunk, illetve amire pályázunk. Bátran mondhatom, fő támogatónknak a Bethlen Gábor Alapot tekintjük, nagyon sokszor segítenek a munkában.

Idézet
Jó lenne, ha volnának különböző civil kezdeményezések, de sajnos ezek a kapcsolatok még nagyon döcögősek. Egyelőre hiába reméljük, hogy a valamikori mecenatúrafelfogás visszatér, így csak a pályázatokra tudunk hagyatkozni.

Nincs miért titkolnom, hisz minden kultúrember tudja és érzi, hogy manapság a kultúra lett a politika szolgálóleánya, holott éppen fordítva kellene lennie, csak ezt sokan nem ismerik be, vagy ami még szomorúbb, természetesnek vélik. Ugyanakkor vannak kivételek, amikor forrásokat teremtve a politika nem a magamutogatás végett, hanem segítő szándékkal áll egy kulturális ügy, esemény, projekt mellé.


– Milyen jellegű rendezvényeket kínálnak általában közönségüknek?

– Kezdeném az irodalommal: tartunk irodalmi esteket kis létszámú irodalmi színházat, azaz kamara-előadásokat. Zenei programjaink kizárólag komolyzeneiek és népzeneiek, de kacsintgatunk a dzsessz felé is. Könyvbemutatókat is szívesen tartanánk, sajnos a pandémia miatt erről mintha leszoktunk volna, mi is és a közönség is. A képzőművészettel kapcsolatos rendezvényeinkről azt tudom mondani, hogy ebben a tekintetben is igen korlátozottak a lehetőségeink. Ameddig a járvány nem ütötte fel a fejét, kiállításokat is szerveztünk, általában havi rendszerességgel.

Idézet
Álmodozunk egy saját galériáról, különösképpen azért is, mert az egyetemmel együttműködve, továbbra is szeretnénk a fiatal képzőművészeknek bemutatkozási lehetőséget nyújtani, tehetséggondozási szándékkal.

A legsikeresebb és talán a legsokrétűbb rendezvényeink a filmhez kapcsolódnak. Úgy érzem, találtunk egy „rést a pajzson”, a mozizásra van igény, bejönnek az emberek. Pályázati forrásból sikerült egy kis művészmozi jellegű teret kialakítani. El is neveztük Partium Mozinak, még ennek a jogi keretein dolgozunk ugyan, de Facebook-profilunk van, ahol nyomon követhetők az események. A filmmel kapcsolatos sokrétűség kapcsán megemlíteném a gyerekek megszólítását is. A rajzfilmekre nagyon sok gyermek jön, főleg ha még különböző foglalkozásokat is szerveztünk a vetítések köré. Ebben a tekintetben is jó az együttműködésünk a magyar tanintézményekkel.

A felnőtteket sem hanyagoltuk el, mert a filmvetítések után közönségtalálkozót szerveztünk, melyeknek mindig nagy sikerük volt. Ideális lenne, ha rendszeressé tudnánk tenni a vetítéseket, viszont ez egyelőre nehézségekbe ütközik, nem beszélve a járványügyi korlátozásokról. Mindenesetre arra törekszünk, hogy havonta legalább egy filmprogramunk legyen. Októberben a Filmtettfesztnek voltunk az egyik helyszíne, és szintén októberben indult a klasszikus magyar filmalkotásokat bemutató FILMIOKLUB a Nemzeti Filmintézet jóvoltából, aminek szintén társszervezői vagyunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében