A kultúra tág fogalma természetesen nem jelent fejetlenséget, összevisszaságot, épp ellenkezőleg: jól definiált értékrendünk alapján szervezzük a művelődési, kulturális programjainkat, értékrendünk pedig három alapértékre épül: polgári, keresztény, nemzeti.

– Hogyan fogadja a nagyváradi közönség a programokat, illetve kik azok, akik figyelemmel kísérik az önök kultúrtevékenységét?

– Az évek során kialakult egy közönségkör, akik elkötelezettjei a szűkebb helyi, illetve a tágabb nemzeti kultúrának, de célunk volt a nyitás a fiatalság felé, akik szerencsénkre azonnal megérezték ezt.

Amúgy meg nem is beszélhetünk homogén vagy nagybetűs közönségről, mert nagyon nehéz „becsalogatni” a különböző korú és érdeklődésű embereket egyszerre, nincs is hozzá humánerőforrásunk. Ugyanakkor nem is szándékunk mindenkit megszólítani. A jövő kérdése, hogy az említett értékrend mentén tudunk-e akár regionális tekintetben is jelen lenni. Említésre méltó a Siteri Református Egyházközséggel való jó együttműködésünk. Immáron harmadik éve a siteri Árpád-kori templomban (Nagyváradtól 25 km) rendezünk zenés ünnepséget Szent István napján, amire a magyar zenei élet kiválóságait hívjuk meg.

– Említette a pályázati lehetőség fontosságát. Mennyire működik jól a pályázati rendszer?

– A mi mostani világunk jórészt a pénzről szól. Nem hiszem, hogy újat mondok azzal, hogy nekünk is talán ez a legnagyobb gondunk. Nagyon ügyelünk arra, hogy tiszta, világos legyen a koncepció, ami szerint a pályázati pénzekkel gazdálkodunk, illetve amire pályázunk. Bátran mondhatom, fő támogatónknak a Bethlen Gábor Alapot tekintjük, nagyon sokszor segítenek a munkában.

Nincs miért titkolnom, hisz minden kultúrember tudja és érzi, hogy manapság a kultúra lett a politika szolgálóleánya, holott éppen fordítva kellene lennie, csak ezt sokan nem ismerik be, vagy ami még szomorúbb, természetesnek vélik. Ugyanakkor vannak kivételek, amikor forrásokat teremtve a politika nem a magamutogatás végett, hanem segítő szándékkal áll egy kulturális ügy, esemény, projekt mellé.

– Milyen jellegű rendezvényeket kínálnak általában közönségüknek?

– Kezdeném az irodalommal: tartunk irodalmi esteket kis létszámú irodalmi színházat, azaz kamara-előadásokat. Zenei programjaink kizárólag komolyzeneiek és népzeneiek, de kacsintgatunk a dzsessz felé is. Könyvbemutatókat is szívesen tartanánk, sajnos a pandémia miatt erről mintha leszoktunk volna, mi is és a közönség is. A képzőművészettel kapcsolatos rendezvényeinkről azt tudom mondani, hogy ebben a tekintetben is igen korlátozottak a lehetőségeink. Ameddig a járvány nem ütötte fel a fejét, kiállításokat is szerveztünk, általában havi rendszerességgel.

A legsikeresebb és talán a legsokrétűbb rendezvényeink a filmhez kapcsolódnak. Úgy érzem, találtunk egy „rést a pajzson”, a mozizásra van igény, bejönnek az emberek. Pályázati forrásból sikerült egy kis művészmozi jellegű teret kialakítani. El is neveztük Partium Mozinak, még ennek a jogi keretein dolgozunk ugyan, de Facebook-profilunk van, ahol nyomon követhetők az események. A filmmel kapcsolatos sokrétűség kapcsán megemlíteném a gyerekek megszólítását is. A rajzfilmekre nagyon sok gyermek jön, főleg ha még különböző foglalkozásokat is szerveztünk a vetítések köré. Ebben a tekintetben is jó az együttműködésünk a magyar tanintézményekkel.

A felnőtteket sem hanyagoltuk el, mert a filmvetítések után közönségtalálkozót szerveztünk, melyeknek mindig nagy sikerük volt. Ideális lenne, ha rendszeressé tudnánk tenni a vetítéseket, viszont ez egyelőre nehézségekbe ütközik, nem beszélve a járványügyi korlátozásokról. Mindenesetre arra törekszünk, hogy havonta legalább egy filmprogramunk legyen. Októberben a Filmtettfesztnek voltunk az egyik helyszíne, és szintén októberben indult a klasszikus magyar filmalkotásokat bemutató FILMIOKLUB a Nemzeti Filmintézet jóvoltából, aminek szintén társszervezői vagyunk.