Két jelölést kapott az udvarhelyi színház A mi kis városunk című előadása
Fotó: Tomcsa Sándor Színház
Bejelentette jelöléseit a Román Színházi Szövetség (UNITER): a legrangosabb hazai színházi szakmai elismeréseket 28. alkalommal adják át idén.
2020. február 24., 17:162020. február 24., 17:16
A zsűri a 2019-ben bemutatott romániai előadások közül választotta a ki a jelölteket.
Debütdíjra jelölték Jakab Tamást A mi kis városunk című udvarhelyi előadásban nyújtott alakításáért. Thornton Wilder darabját Vladimir Anton rendezte az udvarhelyi színháznál, az ő munkáját a legjobb előadás díjára jelölték.
Szintén két jelölést kapott a kolozsvári színház: a Nóra című előadás rendezéséért Botond Nagy kapott jelölést, valamint a produkció díszlettervezői: Carmencita Brojboiu és Rancz András.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum május 15-én, csütörtökön 15 órától nyitja meg KÓS 140 | Kós Károly műhelye című, legújabb időszakos kiállítását az intézmény Bartók Béla termében.
Robert de Nirótól Tom Cruise-on át Scarlett Johanssonig az amerikai mozi minden nemzedéke képviselteti magát a kedden kezdődő 78. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, amelynek hivatalos programjában több mint száz filmet mutatnak be.
Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
szóljon hozzá!