Tisztító források

Tisztító források

„A Magyar Népi Szövetség története rendkívül összetett. Ebbe a bonyolult belső életbe nyújtanak betekintést a most nyilvánosságra hozott iratok, és külön kiemelendő, hogy e források révén a szerzők nem ítélkeznek, nem az utólagos okoskodást, hanem a múlt megismerését célozzák meg munkájukban” – egyebek mellett ezekkel a szavakkal ajánlotta hétfő délután az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kolozsvári székházában az olvasók figyelmébe Lönhárt...
2009. május 20., szerda

Közelkép: ha támad az álfarkas

Az X-Men – Az ellenállás vége című filmben az alkotók elkövették azt a baklövést, hogy lezárták a történetet: Xavier professzor és több más főszereplő halála, valamint a legnagyobb ellenfél kiiktatása nyomán igencsak nehéz lett volna folytatni a természetfölötti képességgel rendelkező mutánsok történetét.
Közelkép: ha támad az álfarkas
Közelkép: ha támad az álfarkas
2009. május 20., szerda

Közelkép: ha támad az álfarkas

2009. május 19., kedd

Hajdúszoboszlói művészek Kolozsváron

Hajdúszoboszlói művészek munkáiból nyílt kiállítás az Evangélikus Püspökség Reményik Sándor Galériájában Kolozsváron. A tárlat a második olyan képzőművészeti esemény, amelyik Hajdúszoboszló és Kolozsvár együttműködése révén valósult meg ebben az évben: március 15-én nyolc, magyar és román kolozsvári művész festményei, grafikái és vegyes technikával készült művei vendégeskedtek az alföldi városban.
Hajdúszoboszlói művészek Kolozsváron
2009. május 19., kedd

Gombosi-gyűjtemény a nemzeti galériában

A Magyar Nemzeti Galériában helyezték el tartós letétként Gombosi György művészettörténész (1904–1945) modern magyar rajzokból álló gyűjteményét az örökösök; az alkotások között Rippl-Rónai József, Kmetty János, Vaszary János és Vajda Lajos művei is szerepelnek.
Gombosi-gyűjtemény  a nemzeti galériában
2009. május 19., kedd

Táncfesztivál kezdődött Székelyudvarhelyen

Már harmadik alkalommal rendezi meg az Udvarhely Táncműhely a Tánc Tavasza című táncfesztivált. A május 18. és 23. között szervezett fesztivál alkalmából Székelyudvarhelyen jelen lesz a kortárs hazai táncművészet legjava, a közönség mozgásszínházat, kontakttánc-előadást, pantomimbemutatót egyaránt láthat a fesztiválon.
Táncfesztivál kezdődött Székelyudvarhelyen
2009. május 19., kedd

Pálffy Tibor egyéni műsora Sepsiszentgyörgyön

Új bemutatóra készül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, ma este Samuel Beckett Az utolsó tekercs című monodrámáját Pálffy Tibor viszi színre a teátrum kamaratermében. Az utolsó tekercset Beckett hangjátéknak írta 1958-ban, a dráma egy Krapp nevű férfi életét mutatja be. Krapp születésnapjának „szörnyű eseménye” alkalmából minden évben szalagra mondja az elmúlt év fontosabb eseményeit, hogy ily módon megőrizhesse emlékeit azokra az időkre,...
Pálffy Tibor egyéni műsora Sepsiszentgyörgyön
2009. május 18., hétfő

Megfiatalodás képekben

Fekete Zsolt marosvásárhelyi festőművész képeiből nyílt kiállítás Kolozsváron a Gy. Szabó Galériában. Az akvarelleket, olajfestményeket is felsorakoztató tárlaton főként tájképeket lehet megtekinteni. A kiállítás meghívóján és plakátján is a Kálvint ábrázoló kép szerepel, így a méltató, Németh Júlia művészettörténész kiemelte: a kiállítás egyben tisztelgés is a reformátor Kálvin János előtt, aki idén 500 éve született.
Megfiatalodás képekben
Megfiatalodás képekben
2009. május 18., hétfő

Megfiatalodás képekben

2009. május 18., hétfő

Egy kötetnyi palimpszeszt

„Újabban a román államhatalom kéthavonta kötelező terhesség-ellenőrzésre rendeli be a 15–45 év közötti nőket. Akit pedig egy ilyen ellenőrzés alkalmával gyanúsnak találtak, arról a nőről többet le nem veszi szemét a hatalom: azontúl állandó orvosi megfigyelés alatt tartják, nehogy megfossza az országot egy állampolgártól. Mi egyéb ez, asszonyom, ha nem állampolitikává avanzsált fallokrácia?” – írta 1985-ben Gloria Steinem amerikai, feminista...
Egy kötetnyi palimpszeszt
Egy kötetnyi palimpszeszt
2009. május 18., hétfő

Egy kötetnyi palimpszeszt

2009. május 18., hétfő

Sikeres volt a marosvásárhelyi DrámaPálya

Nem titkolt szándékunk volt a színház népszerűsítése a fiatalok körében – mondta Ungvári-Zrínyi Ildikó, a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem Színháztudományi Tanszékének vezetője a DrámaPálya pályázatról, amelynek eredményhirdetését hétvégén tartották. A 15–25 év közötti fiatal alkotók számára meghirdetett pályázatra drámákat, színpadi szövegeket, valamint színházkritikákat vártak, s mint kiderült: ezúttal sikerült írásra...
Sikeres volt a marosvásárhelyi DrámaPálya
2009. május 18., hétfő

Kazinczy emlékezete a Varadinumon

Kazinczy Ferenc emlékének szentelik a hagyományosan megszervezett Partiumi Írótábór idei kiadását, derült ki azon az emlékkonferencián, amelyet a nyelvújító születésének 250. évfordulója alkalmából szerveztek Nagyváradon.
Kazinczy emlékezete a Varadinumon
Kazinczy emlékezete a Varadinumon
2009. május 18., hétfő

Kazinczy emlékezete a Varadinumon

2009. május 18., hétfő

Formák és színeik: Plugor-tárlatok

Kettős retrospektív tárlat nyílt Sepsiszentgyörgyön és Árkoson Plugor Sándor képzőművész halálának tízéves évfordulójára. A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban a művész több mint száz grafikáját, az árkosi Istálló Galériában 65 festményét és akvarelljét mutatták be.
Formák és színeik: Plugor-tárlatok
Formák és színeik: Plugor-tárlatok
2009. május 18., hétfő

Formák és színeik: Plugor-tárlatok

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2009. május 15., péntek

Elkezdődött a 62. Cannes-i Filmfesztivál

Az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) válogatásban két román rendező filmje is versenybe száll a szerda este elkezdődött Cannes-i Filmfesztiválon, amely a főprogramban felvonultatott nevek alapján az utóbbi évek legerősebbikének ígérkezik.
Elkezdődött a 62. Cannes-i Filmfesztivál
2009. május 15., péntek

Megkezdődtek a Marosvásárhelyi Zenei Napok

Idén is rangos bel- és külföldi résztvevők teszik színvonalassá az 1971 óta évente megrendezett Marosvásárhelyi Zenei Napokat. Az eseménysor nyitóhangversenyén csütörtökön este a Kultúrpalota nagytermében Simina Croitoru hegedült, a helyi filharmónia zenekarát Emil Simon vezényelte.
Megkezdődtek a Marosvásárhelyi Zenei Napok
2009. május 15., péntek

Perelnek a moziért Sepsiszentgyörgyön

Még mindig nem vehette át Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Művész mozi épületét, amelyet már a múlt hónapban birtokba kellett volna vennie. Az országos mozivállalat (RADEF) képviselőit erre a hétre várták, hogy aláírják a hivatalos átadásról a jegyzőkönyvet, de ehelyett egy levél érkezett, amelyben értesítik a polgármesteri hivatalt, hogy a mozi épületét 13 éve bérlő brassói üzletember nem vette át az átadási procedúráról őt értesítő...
Perelnek a moziért Sepsiszentgyörgyön
2009. május 15., péntek

Európai díj Szőcs Gézának

A Bécsi Európai Akadémia nagydíjával tüntették ki Szőcs Géza költőt. Az 1962-ben alapított társaság az európai integráció, együttműködés és oktatás elősegítésére jött létre, és támogatja az Európai Unióról szóló ismeretek terjesztését. A szervezet évtizedek óta évente egy alkalommal kitüntetéssel jutalmazza Közép-Európa politikai és szellemi életének kiválóságait.
Európai díj Szőcs Gézának
Európai díj Szőcs Gézának
2009. május 15., péntek

Európai díj Szőcs Gézának

2009. május 14., csütörtök

Közelkép: szívvadászat és magas feszültség

Bizonyára sokan emlékeznek még 2007 egyik legfurcsább filmjére, a Felpörgetve című akciómozira, amelyben az ügyeletes nehézfiú, Jason Statham másfél órán keresztül eszelős tempóban száguldva számolt le a nehézfiúkkal. Az észvesztő száguldásra azért volt szükség, mert olyan kínai mérget fecskendeztek belé, amely azonnal megölte volna, ha a szervezetében lecsökken az adrenalinszint.
Közelkép: szívvadászat és magas feszültség
2009. május 14., csütörtök

Elhunyt Roger Planchon francia rendező

Hetvenhét éves korában szívroham következtében elhunyt Roger Planchon, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb francia színházi rendezője, drámaíró és színész. Planchon alapította meg 1952-ben Lyonban a Théatre de la Comédie társulatot, majd 1957-től vezette Villeurbane-ban a városi színházat, amely 1972-től a Théatre National Populaire (Nemzeti Népszínház) nevet viselte.
Elhunyt Roger Planchon francia rendező
Elhunyt Roger Planchon francia rendező
2009. május 14., csütörtök

Elhunyt Roger Planchon francia rendező

2009. május 14., csütörtök

Képzőművészet a Varadinumon

A szarvasi születésű festőművész, Ruzicskay György képeiből nyílt tárlat a nagyváradi Tibor Ernő Galériában. A művész az 1920-as években Váradon élt, tanult és alkotott, 1924-ben első kiállítására is itt került sor.
Képzőművészet a Varadinumon
Képzőművészet a Varadinumon
2009. május 14., csütörtök

Képzőművészet a Varadinumon