Támogatást kér a Szigligeti Társulat

Kitartást és százszázalékos támogatást kértek a nagyváradi színház Szigligeti Társulatának művészei a közönségtől a szombati évadzáró utáni beszélgetésen.

Nagy Orsolya

2009. június 15., 10:532009. június 15., 10:53

A nagyváradi színház Szigligeti Társulata Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabjával búcsúzott az évadtól – a darab története az 1932-es Oktoberfesten, októberi mulatságon játszódik, s furcsábbnál furcsább karaktereket vonultat fel: cirkuszi látványosságként mutogatott torz embereket, ezenkívül szakállas nő, bulldogfejű férfi, sziámi ikerpár parádézik a színpadon.

A színészek úgy vélik, ez az előadás az első lépések egyikét jelenti azon az úton, amelyen új művészeti igazgatójuk, Dimény Levente segítségével készülnek elindulni. Az előadás utáni fórumot Simon Judit újságíró vezette, aki terveiről kérdezte a frissen beiktatott igazgatót. „A művész terveinek az álmokat kell szolgálniuk” – mondta Dimény, aki a mostanihoz hasonló modern darabokat szeretne műsorra tűzni.

Úgy fogalmazott, hogy bár a színházépület használhatatlansága nehézségeket okoz, ebből előnyt próbálnak kovácsolni a továbbiakban, s néhány kevéssé megszokott produkcióval is jelentkeznek majd. Ugyanakkor vígjátékokat, ifjúsági darabokat is műsorra tűznek, és nem mondanak le a már nagy hagyományú szilveszteri kabaréról sem. Meleg Vilmos volt igazgató reméli, megmarad minden, ami eddig jó volt a társulatban, de nyilvánvaló, hogy a fiatal művészek a jövőben teljesen más színházi nyelvet beszélnek majd.

Mindannyian egyetértettek abban, hogy a Kasimir és Karoline próbái alatt, Anca Bradu rendezőnő vezetésével az eddigieknél is erősebben összekovácsolódott a társulat. „Azóta egyre jobban élvezzük a közös munkát” – mondta Kovács Levente színművész. Kardos M. Róbert úgy fogalmazott, hogy most váltak igazi csapattá. Az előadás díszletei Anca Bradu rendező megfogalmazása szerint inkább installációként, mintsem hagyományos díszletként hatnak, színház hiányában a filharmónia termét teljes egészében kihasználják.

A Karoline-t alakító Gajai Ágnes azt mondta, ezzel az előadással olyasmi kezdődött el, amit már régóta szerettek volna megvalósítani a társulatban, s arra kérte a közönséget, legyen mellettük a következő időszakban is. „Most elindultunk valamerre, lehet, hogy fejjel a falnak, de tartsanak velünk!” – mondta befejezésül Dimény Levente.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére