Új bemutatóval készül a nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház. Az Aranytulipán címet viselő népmeséből készült bábjátékról a bábszínház igazgatója, a darab rendezője, Meleg Attila elmondta: a mese Benedek Elek gyűjtésében jelent meg, színpadra ő maga alkalmazta. A Székely mesetárból származó Aranytulipán kevéssé ismert történet, de a klasszikus népmese minden jegyét magán hordozza.
Háromnapos zenei fesztiválnak ad otthont a Kolozsvári Állami Magyar Opera május 22-étől. Selmeczi György zeneszerző, karmester, a fesztivál szervezője az operában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál része az opera hosszú évek óta tartó missziós munkájának, amely a művészettörténeti hagyomány „fehér foltjainak” eltüntetését tűzte ki célul.
Romániát Corneliu Porumboiu Poliţist, adjectiv (Rendőr, melléknév) című alkotása képviseli az idei TIFF Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, míg Magyarországot egy erdélyi alkotócsapattal készített, lényegében erdélyinek számító film, Lakatos Róbert Bahrtalo! című filmje. Idén a május 29 és június 7 között megrendezett TIFF-en 12 film száll versenybe a főprogramban.
Véletlennek tulajdonítja Selyem András, a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ kulturális referense, hogy a május 16-án induló és egész nyári időszakra kiterjedő Éjszakák a kastélyban elnevezésű rendezvénysorozat első rendezvénye egybeesik az Európa-szerte megszervezett múzeumok éjszakájával.
A Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében mutatják be a Nagyvárad Táncegyüttes legújabb, Határtalan Partium című néptánc-előadását. A táncegyüttes új produkciója a Partium történelmét eleveníti fel, különböző népek táncaival jelenítenek meg különböző történelmi korokat. Ez egyfajta arculatműsornak is tekinthető, mondta Miklós János, az együttes vezetője, mivel eddig senki nem kötötte csokorba a tájegység táncait.
Számos programmal és ingyenes múzeumlátogatással készülnek világszerte a múzeumok a Múzeumok Világnapjára. A világnapot 1977 óta ünneplik május 18-án, és francia kezdeményezésre Európa-szerte néhány éve a világnap körüli napokon szervezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Idén a világnapot megelőző hétvégén nyitják meg kapuikat az intézmények Erdélyben és a Partiumban is, ahol igazi ünnepre számíthat a látogató.
A Baltikumban turnézik a marosvásárhelyi Tiberius Vonósnégyes; Molnár Tibor, Lokodi Károly, Molnár József és Kozma Péter öt svédországi koncertje mellett egy-egy hangversenyt ad Észtországban Tallinnban és Litvániában Vilniusban.
Perre készül a Duna Televízió és a Magyar Televízió a magyarországi Országos Rádió és Televízió Testület ellen, mert a kereskedelmi televíziók koncessziós díjának tervezett csökkentésével jelentős támogatástól esnének el a közmédiumok.
Páskándi Géza életével kapcsolatos dokumentumokból nyílhat Szatmárhegyen állandó kiállítás a költő emlékére. A május 15-ére tervezett Páskándi-megemlékezésen a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnökségének együttműködése révén Szatmárhegyen, a költő, író, drámaíró szülőfalujában is megnyitják a „… méltó túlélés a boldogság maga” című emlékkiállítást.
Csak Csíkszeredában több mint 35 ezren voltak kíváncsiak a Tatárjárás 1241–1242 című kiállításra. Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója szerint a tárlat igazi hozadéka az identitáserősítés volt.
A határ menti kisváros apraját-nagyját mozgósította a szombat délután véget ért Kultúra Tavasza Nagykárolyban elnevezésű egyhetes rendezvénysorozat. A városi kultúrház költségén rendezett fesztivál idén harmadik kiadásához érkezett. A szervezők a program összeállításában a változatosságra törekedtek, igyekeztek megcélozni minden korosztályt.
„Hadik Gyula soha nem tartozott a felkapott, népszerű szobrászok közé, soha nem készített megrendelésre szobrokat” – hangoztatta Balázs István sepsiszentgyörgyi festőművész a Munkácsy-díjas magyarországi Hadik Gyula szobrászművész életmű-kiállításának megnyitóján a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában.
A csíkkozmási születésű Kolozsváron élt és alkotott szobrászművész, Gergely István domborműveiből és plakettjeiből nyílt kiállítás szombat délután Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának első emeleti előcsarnokában. A tavaly elhunyt képzőművészt családi és baráti szálak is kötik Nagyváradhoz.
Kortárs magyarországi képzőművészek munkáinak ad otthont Kolozsváron a Bánffy-palota: a Filep Sándor, Horváth Lajos, Kádár Tibor és Ughy István Tibor festményeiből és grafikáiból, illetve Dienes Attila és Párkányi Raab Péter szobraiból összeállított kiállítás szerdán nyílt meg a Szépművészeti Múzeum három termében.
Évad végi ünnepi fesztivált szervez a Szatmárnémeti Északi Színház 55 éves magyar és 40 éves román társulata; a Sorompók nélkül címet viselő rendezvényt idén harmadik alkalommal szervezi meg a partiumi város teátruma.
Főszereppel ünnepelheti Csíky Ibolya nagyváradi Poór Lili- és Szentgyörgy István-díjas színművésznő, hogy immár negyven éve áll a világot jelentő deszkákon. A Szigligeti Társulat vasárnap este nyolckor az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színházban díszelőadáson köszönti a művésznőt, aki a Kedves hazug című színdarabban alakítja Mrs. Campbellt, Hajdu Géza oldalán, akit George Bernard Shaw szerepében láthat a közönség.
Nagyváradi régészek is részt vesznek majd a magyarországi M44-es úttal kapcsolatos ásatásokon, míg a békéscsabaiak a nagyváradi vár feltárási munkálataiba kapcsolódnak be – egyebek között ezt is tartalmazza az az együttműködési megállapodás, amelyet a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Bihar Megyei Körösvidéki Múzeum vezetője írt alá szerdán Békéscsabán.
Idén 45 textilművész munkáiból állították össze Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában megnyitott Ariadné országos textilművészeti szalon tárlatát, amely május végéig látogatható. Idén a legtöbben Kolozsvárról érkeztek (14 művész), Nagy Dalma szervező szerint azért, mert ott most éppen nincs megfelelő kiállítóterem.