Kulturális kuriózumokkal, korabeli felvételekkel idézik meg a régmúlt idők meghatározó nagyváradi helyszíneit a Szent László Egyesület román nyelven is feliratozott kisfilmjei, amelyeket havonta tesznek közzé a világhálón.
Eltelik egy-két évtized, és a most készülő fényképeken látható dolgok már kuriózumnak fognak számítani – mondta el a Krónikának Balázs Ödön, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont fotográfusa. Balázs Ödön válogatta az Orbán Balázs nyomdokán elnevezésű fotótáborokban ké
Csokonai színdarabját, az Özvegy Karnyónét állítja színpadra Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház vezetője társulatával és a Szegedi Pinceszínházzal közösen. A rendező szerint Csokonai darabja abszurd elemei, műfaji sokszínűsége miatt akár kortárs darabnak is tekinthető.
Magyarországon is napvilágot láttak a népszerű angol írónő, Jane Austen levelei Vallasek Júlia fordításában, szerkesztésében. A kolozsvári műfordító az Austen regényeiből, leveleiből fölsejlő, kétszáz évvel ezelőtti világ „sűrű realista légköréről” beszélt a Krónikának.
Saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az életének hetvenedik évében, csütörtökön este elhunyt Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenészt, billentyűst, énekest, zeneszerzőt, akitől Orbán Viktor miniszterelnök mellett számos pályatársa, tisztelője búcsúzott.
Elhunyt 85 éves korában Terényi Ede Erkel Ferenc-díjas romániai magyar zeneszerző, zenetudós, aki az egyik legjátszottabb alkotónak számít az erdélyi magyar zeneszerzők között.
Hetvenedik életévében elhunyt Balázs Ferenc (becenevén Balázs Fecó) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész, a Korál együttes alapítója. A zenész koronavírus-fertőzéssel küzdött, hosszabb ideje kórházban ápolták.
Az egykori Magyar Királyság területe szempontjából is jelentős középkori leletek kerültek elő Szatmár központjában, ahol a Református Gimnázium felújítását célzó munkálatok miatt ásatásokat végeznek.
Az Élő Népművészet című internetes tárlat Erdélyi régió elnevezésű része tekinthető meg virtuálisan, a kiállítás Gyimestől Nagyváradig összesen 97 kézműves alkotásait vonultatja fel.
Tizennyolc dal került az Omega Testamentum című új lemezére, amelynek életútösszegző mondanivalójának szomorú aktualitást ad Benkő László és Mihály Tamás múlt heti halála. Az új lemez zenéje Kóbor János szerint a „totális rock”.
Különböző tudományok „szemüvegén” keresztül járta és járja körül a járványhelyzet témáját az Erdélyi Múzeum-Egyesület által szervezett Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat, amely a hétvégén zajlott, és ezen a héten is tart.
Két kolozsvári születésű költő kapta idén az Erdélyi Magyar Írók Ligája Méhes Györgyről elnevezett irodalmi díjait. A péntek délutáni online díjátadón elhangzott: „sok külön Kolozsvár van”.
Életének 87. évében pénteken elhunyt Angi István zeneesztéta, egyetemi tanár, aki számos erdélyi magyar kiadványban jelentetett meg zenepublicisztikát.
A kolozsvári egyetem 322 éves múltját mutatja be a Város és az Akadémia című kiállítás, amelyet Daniel David, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora nyitott meg a Szabók bástyájában. A tárlat anyaga online megtekinthető, a járványügyi korlátozások feloldása után pedig személyesen is látogatható lesz.
Felméri Cecília Spirál című első nagyjátékfilmje a zsűri különdíját nyerte a 61. Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztiválon.
Online programsorozattal ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes csütörtöktől szombatig. A kínálatban az emlékezetes előadásokra való visszatekintés, kötet- és riportfilm-bemutató is szerepel.
A határon túli magyar színházak közül elsőként a nagyváradi Szigligeti Színház előadásai lesznek láthatók hamarosan az eSzínház online platformon: a teátrum legsikeresebb előadásainak felvételeit, illetve élő előadásokat is láthat majd a közönség.
Elhunyt Benkő László, az Omega alapítója – tudatta hivatalos Facebook-oldalán az együttes.