Idén viszonylag kevesen voltak az éjféli misén Betlehemben az esős, hideg idő és az utóbbi hetek zavargásai miatt – jelentette hétfő reggel a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
A szent család menekülését a mai világban otthonukat és hazájukat elhagyni kényszerülő milliókéval hasonlította össze Ferenc pápa szenteste mondott homíliájában a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén.
Carles Puigdemont, Katalónia Brüsszelben tartózkodó leváltott elnöke szombaton felszólította a spanyol kormányt, engedje vissza idejében hazájába, hogy részt vehessen a katalán tartományi parlament január 23-i alakuló ülésén.
Szokás szerint Ferenc pápa vezeti a karácsonyi egyházi eseményeket a biztonsági gyűrű övezte Vatikánban, ahova hívők és turisták tízezreit várják a következő napokban. Az ünnepeken Ferenc pápa nem feledkezik meg a szegények segítéséről sem.
Az idei év történelmi feladat elé állította az európai országokat, meg kell védeni a keresztény kultúrát – emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők szombati számában megjelent írásában.
Agresszívnak minősítette az amerikai nemzetbiztonsági stratégiát Vlagyimir Putyin elnök pénteken az orosz védelmi minisztérium kibővített kollégiumának ülésén. A tanácskozáson a tárcavezető, Szergej Sojgu bejelentette a szíriai csapatkivonás befejezését.
Spanyolország kormánya a törvény szerinti együttműködést kínál az alakuló katalán kormánynak – mondta Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján Madridban a katalán parlamenti választások másnapján.
Megszületett a Rómer Flóris Terv nyílt felhívásának eredménye, a 45 millió forintos keretet tizenhat veszélyeztetett állapotú, határon túli magyar vonatkozású műemlék megmentésére fordítják – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
Újabb támadás előtt áll Magyarország, mert akik kötelező betelepítési kvótát akarnak Európában, jövőre újra próbálkozni fognak, miután a decemberi uniós csúcstalálkozón erről nem született döntés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.
Az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális párt győzelme ellenére a függetlenségi pártok szerezték meg a parlamenti többséget a katalán parlamenti választásokon – állapítható meg a szavazatok 99,59 százalékos feldolgozottságánál.
Az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális, középutas párt győzelmét, de a függetlenségi pártok lehetséges parlamenti többségét mutatja a katalán választásokon az exit poll felmérés, amelyet La Vanguardia című napilap tett közzé csütörtökön az urnazárást követően.
Szándékosan hajtott a tömegbe egy gázoló csütörtökön Melbourne-ben a csúcsforgalom idején, indoka egyelőre nem ismert – közölte Russel Barrett, az ausztráliai Victoria szövetségi állam rendőrségének parancsnoka.
Megkezdődött a szavazás csütörtök reggel Katalóniában, Spanyolország autonóm tartományában, ahol öt éven belül már harmadszor tartanak helyi parlamenti választásokat.
Andrzej Duda lengyel államfő közölte szerdán, hogy aláírja azt a két, a lengyelországi igazságügyi reformot előkészítő törvényt, amely miatt az Európai Bizottság a nap folyamán az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást kezdeményezett Varsóval szemben.
Robbantás történt a németországi Hamburgban vasárnap a városi gyorsvasút (S-Bahn) egy állomásán, sebesültek nincsenek – jelentette a Bild című német lap az online kiadásában.
A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott – mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap.
Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén.
Egy palesztin tisztségviselő szombaton elutasította azt az amerikai indítványt, amely szerint izraeli ellenőrzés alatt maradna Jeruzsálem óvárosában a Siratófal (Nyugati fal).