Koronavírus-járvány: Izrael karnyújtásnyira került a teljes vesztegzártól

Koronavírus-járvány: Izrael karnyújtásnyira került a teljes vesztegzártól

Fotó: MTI/Balázs Attila

Drasztikus korlátozásokat vezetnek be azonnali hatállyal Izraelben a koronavírus-járvány megfékezésére – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

MTI

2020. július 06., 19:482020. július 06., 19:48

2020. július 06., 19:492020. július 06., 19:49

A kormány hétfői rendkívüli ülésén jóváhagyta, hogy azonnali hatállyal bezárják a rendezvénytermeket, a bárokat és klubokat, a konditermeket és az uszodákat. Viszont egyelőre látogathatóak maradnak a tengerpartok, a zsinagógák és a vallási tanházak, vagyis a jesivák, korlátozásokkal működhetnek a szállodák, valamint az éttermek – noha az egészségügyi minisztérium ezek bezárását is követelte.

A vendéglőkben maximum húszan ülhetnek a zárt térben, de a teraszokon elhelyezhetnek további harminc embert, és a zsinagógákban legfeljebb 19-en imádkozhatnak vagy tanulhatnak egyszerre.

Az ülésen megvitatták az érintett miniszterek heves ellenkezése mellett a közösségi közlekedés utasszámának korlátozását, valamint a nyári táborok és az iskolák nyári foglalkozásainak esetleges megszüntetését is. A buszokon ezentúl legfeljebb húszan utazhatnak, és csak a negyedik osztályig maradhatnak nyitva a nyári gyermekelhelyezést szolgáló táborok, foglalkozások. A koronavírus-járvány terjedésének aggasztó adatai nyomán Benjámin Netanjahu miniszterelnök az értekezleten figyelmeztette a minisztereket, hogy „karnyújtásnyira vagyunk a teljes vesztegzártól”.

„Drasztikus intézkedésekre van szükség a még drasztikusabb intézkedések elkerülésére, a gyors és hatékony gazdasági kompenzáció mellett” – mondta Beni Ganz védelmi miniszter, a koalíciós megállapodás szerint másfél év múlva sorra kerülő jövendő miniszterelnök. „A járvány egyértelműen terjed. Minden nap meredeken emelkedik, és egyre több súlyos betegséget okoz. Jelenleg 90 súlyos beteg van, s számuk négynaponta megduplázódik. Ha most nem cselekszünk, akkor az elkövetkező hetekben több száz, sőt több mint ezer súlyos beteget kell fogadni, ami megbénítja egészségügyi rendszerünket” – hangsúlyozta a kormányfő, aki megígérte, hogy gazdasági segélycsomagot is kidolgoznak a bezárásra ítélt vagy veszteségre kárhoztatott üzletek kárvallottjainak.

Az újabb, drasztikus óvintézkedések már a múlt héten elkezdődtek, de akkor még 50 főben korlátozták az imádkozók számát a zsinagógákban, és ekkora létszámmal engedélyezték a rendezvénytermek nyitva tartását is. Izraelben vasárnap 817 új vírushordozót diagnosztizáltak 17 752 teszt alapján, ami igen magas, 4,6 százalékos arányt jelent. Jelenleg 11 856 fertőzött van, ami már meghaladja a járvány első hullámának csúcsát. 90-en vannak súlyos állapotban, 32-en lélegeztetőgépen. A járvány kitörése óta 30 162 megbetegedést észleltek Izraelben, a bizonyítottan koronavírusban elhunytak száma 332.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Szabotázsakciókra készülő orosz kémeket kapcsoltak le Németországban

Őrizetbe vettek két német-orosz állampolgárt Németországban, akik a gyanú szerint az Ukrajnának szánt katonai támogatás meghiúsítása céljából készültek szabotázsakciókra – közölték csütörtökön a szövetségi ügyészek.

Szabotázsakciókra készülő orosz kémeket kapcsoltak le Németországban
2024. április 18., csütörtök

Netanjahu: mi döntünk az Irán elleni válaszcsapásról – Az izraeliek többsége nem támogatja feltétlenül a támadást

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán a kabinet ülésén közölte, hogy Izrael saját maga dönt arról, hogyan válaszol a hétvégi iráni támadásokra.

Netanjahu: mi döntünk az Irán elleni válaszcsapásról – Az izraeliek többsége nem támogatja feltétlenül a támadást
2024. április 18., csütörtök

EU-csúcs: További légvédelmi eszközöket kell átadni Ukrajnának

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy „sürgősen, légvédelmi eszközök átadásával kell biztosítani Ukrajna védelmének megerősítését”, valamint szankciók meghozataláról határoztak Iránnal szemben.

EU-csúcs: További légvédelmi eszközöket kell átadni Ukrajnának
2024. április 17., szerda

Orbán Viktor: a szabadság harcosainak ismételten aktívnak kell lenniük és cselekedniük szükséges Európában

Európa progresszív liberális óceánjában jelenleg Magyarország a különbözőség szigete, a megfelelő hely, ahol a konzervatívok szabadon beszélhetnek és politikai terveket szőhetnek a jövőre vonatkozóan – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor: a szabadság harcosainak ismételten aktívnak kell lenniük és cselekedniük szükséges Európában
2024. április 17., szerda

Ukrán nagyváros központját támadták rakétákkal az oroszok, civilek haltak meg

Orosz rakétatámadás érte szerda reggel az észak-ukrajnai Csernyihiv városát, legkevesebb nyolcan meghaltak, 18-an megsebesültek – közölte a Telegramon Olekszandr Lomako polgármester.

Ukrán nagyváros központját támadták rakétákkal az oroszok, civilek haltak meg
2024. április 17., szerda

A romániai polgárok jelentős többsége szavazni akar az európai parlamenti választáson

Az európai polgárok többsége érdeklődik a júniusi európai parlamenti választások iránt, a romániai szavazók is jelentős arányban el kívánnak menni szavazni – derül ki az EP által megrendelt legfrissebb Eurobarométer felmérésből.

A romániai polgárok jelentős többsége szavazni akar az európai parlamenti választáson
2024. április 17., szerda

Moldova: Oroszország vonja ki csapatait a Dnyeszteren túli régióból!

Mihai Popşoi moldovai külügyminiszter kedden az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén (PACE) felszólította Oroszországot, hogy vonja ki csapatait és fegyvereit Dnyeszteren túli területéről.

Moldova: Oroszország vonja ki csapatait a Dnyeszteren túli régióból!
2024. április 17., szerda

Washington: nem fogják amerikai repülők védeni az ukrán légteret

Az amerikai repülőgépek nem fognak az ukrán légtérben repülni, hogy felvegyék a harcot az orosz támadásokkal szemben – közölte Matthew Miller külügyminisztériumi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.

Washington: nem fogják amerikai repülők védeni az ukrán légteret
2024. április 17., szerda

FRISSÍTVE – Világszerte elítélik a NatCon konzervatív konferencia brüsszeli betiltását – Bíróság: folytatódhat az esemény

Külföldi miniszterelnökök, illetve még a nemzeti konzervativizmussal kritikus szervezetek képviselői is elítélik, hogy betiltottak Brüsszelben egy konzervatív konferenciát, amelyet amúgy is csak a harmadik lehetséges helyszínen tudtak elkezdeni.

FRISSÍTVE – Világszerte elítélik a NatCon konzervatív konferencia brüsszeli betiltását – Bíróság: folytatódhat az esemény
2024. április 17., szerda

Izrael még lebegteti az Iráni csapásra adandó választ, a világ vezetői nyugalomra intenek

Miközben Izrael még mindig nem válaszolt az ellen Irán által indított rakéta- és dróntámadásra, és az izraeli háború kabinet szerdán újra összeül a helyzet megvitatására, a világ vezetői nyugalomra intenek.

Izrael még lebegteti az Iráni csapásra adandó választ, a világ vezetői nyugalomra intenek