Von der Leyen: indokolt a Putyin elleni elfogatóparancs, a gyerekek Oroszországba deportálása háborús bűncselekmény

•  Fotó: Európai Tanács

Fotó: Európai Tanács

Az Európai Unió (EU) konferenciát szervez az megszállt ukrajnai területekről Oroszországba deportált több ezer gyermek hazatérésének elősegítésére – jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök este a kétnapos uniós csúcs első napját záró brüsszeli sajtótájékoztatón.

Hírösszefoglaló

2023. március 24., 09:152023. március 24., 09:15

„Történelmünk legsötétebb időszakára emlékeztet ez a háborús bűncselekmény” – jelentette ki. Mint mondta, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel együttműködve nemzetközi összefogást kezdeményez a hazatérésükhöz szükséges támogatásért.

Véleménye szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen teljes mértékben indokolt, mivel a 16 ezer gyermekből eddig csak 300-an tértek vissza szülőföldjükre.

Felhívta a figyelmet, hogy minden lehetséges intézkedést meg kell tenni a gyermekek hollétének felkutatása érdekében, ehhez az ENSZ illetékes szervei is segítséget fognak nyújtani.

Ursula von der Leyen elmondta továbbá, hogy

a héten újabb 1,5 milliárd eurós támogatást folyósítottak Ukrajnának, hogy fenntartsák az államháztartás és az infrastruktúra működését.

Üdvözölte az uniós szintű megállapodást, amelynek értelmében az EU egy éven belül 1 millió lőszert biztosít az ukrán erőknek. Felhívta a figyelmet, hogy a cél érdekében meg kell növelni az európai lőszergyártási kapacitást.

„A tagállamok vezetői megvitatták, hogy ezen a téren hogyan lehet ebben a lehető leggyorsabban előre haladni. A bizottság hamarosan olyan jogi javaslattal fog előállni, amely lehetővé teszi az ipari lőszergyártás felgyorsításá” – jelentette be.

Az ukrajnai gabonaexport felgyorsítását elősegíteni hivatott szolidaritási folyosókat az elnök nagy sikernek nevezete, de felhívta a figyelmet, hogy az európai gazdáknak negatív piaci következményekkel kell szembenézniük emiatt. „Sok gabona érkezik az európai piacra, és ez hatással van az árakra. Azok a frontországok, amelyek a legtöbbet segítenek a szolidaritási folyosók működtetésében, nem szenvedhetnek hátrányt. Első lépésként több mint 56 millió eurót mozgósítottunk a mezőgazdasági vésztartalékból. De ez nem elég, így megvizsgáljuk, hogyan növelhetnénk ezt a támogatást az érinettet termelők számára” – hangsúlyozta.

A migrációról szólva elmondta, hogy az EU-nak fel kell gyorsítania a menekültügyi és a visszatérítési eljárásokat, valamint hatékonyabb határigazgatási módszereket kell bevezetnie.

Emellett meg kell erősíteni a tengereken a kutatási és mentési kapacitásokat, valamint az embercsempészet elleni küzdelmet.

Ursula von der Leyen az éghajlatváltozással kapcsolatos vezetői tanácskozásról elmondta: az uniós tagállamok tudatában vannak annak, hogy a klímasemlegesség elérésének hosszú távú céljaihoz „azonnal és gyorsan kell cselekedni”. Véleménye szerint ami a zöld átállást illeti, az EU jó utón halad. „Van már Zöld megállapodásunk és szabályozásaink a 2050-re elérendő klímasemlegesség megvalósításához. Tavaly az energiaválság ellenére képesek voltunk arra, hogy az üvegházhatású gázok globális kibocsátását 2,5 százalékkal csökkentsük, de még sok munka áll előttünk” – hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság elnöke.

Charles Michel, az Európai Unió tagországinak vezetőit tömörítő tanács elnöke a kétnapos EU-csúcs első munkanapját követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta:

az EU egységes a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) az ukrajnai háborúban elkövetett bűncselekmények elszámoltatását célzó munkájának támogatása és azon intézkedése mellett, hogy vizsgálatot folytat az ukrán gyerekek Oroszországba való elhurcolása miatt.

A tagállami vezetők üdvözlik, hogy a közösség többek között lőszertámogatást biztosít a megtámadott országnak – mondta a tanácsi elnök, majd hozzátette: uniós szintű együttműködésre van szükség a gyártási kapacitás növeléséhez, a közös beszerzés és a szállítás lebonyolításához.

Charles Michel hangsúlyozta továbbá, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatban az elszámoltathatóság és a nemzetközi jog érvényesülésének támogatása mellett fontos az élelmiszerbiztonság fenntartása, valamint az ukrán békeformula támogatása is.

Az EU-csúcs vitatémáit sorolva közölte: a klímaváltozás elleni közdelemben az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia, amihez a fejlesztések támogatása szükséges a tagállamok ez irányú bátorítása által. Az európai versenyképességről folytatott vitával kapcsolatban azt mondta, a vezetők az adminisztrációs terhek csökkentését valamint az innovációba és a kutatásba való befektetés fontosságát hangsúlyozták.

A migrációs helyzet áttekintését szolgáló napirendi ponttal kapcsolatban Charles Michel kiemelte:

„sok támogatást kapott” a vezetők részéről az az uniós bizottsági javaslat, hogy felgyorsítják a munkát a migráció külső dimenzióinak kezelése érdekében.

Karl Nehammer osztrák kancellár távozásakor újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a tagállami vezetők egy csoportja támogatta, hogy 2035 után olyan belső égésű motoros autókat lehessen értékesíteni az EU piacán, amelyek e-üzemanyaggal működnek. Ha az EU csak az elektromos járművekre összpontosítana, túlságosan függővé válna Kínától – mondta az osztrák kancellár.

Sanna Marin finn kormányfő az energiaellátásról folytatott vitával kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva közölte, országa használ nukleáris energiát a villamosáram előállítására, úgy tartja ugyanis, hogy ez a karbonsemleges energiaforrás alkalmazható a szén, valamint minden más fosszilis energiaforrástól való függetlenedéshez.

Az EU tizenkét hónapon belül egymillió lőszert biztosít Ukrajnának

Figyelembe véve valamennyi tagállam biztonsági és védelmi érdekeit, az uniós tagállamok vezetői üdvözlik az Európai Unió Tanácsában elért megállapodást, amely szerint az EU többek között közös beszerzés és megfelelő finanszírozás révén a következő tizenkét hónapon belül egymillió lőszert biztosít Ukrajnának – jelentették ki az Európai Tanács tagjai Brüsszelben csütörtökön.
Az uniós tagországok állam- és kormányfői a kétnapos EU-csúcs első munkanapján az ukrajnai háborúról folytatott vita után elfogadott zárónyilatkozatukban kijelenttették: az Európai Unió és a tagállamok fokozzák erőfeszítéseiket Ukrajna sürgető katonai és védelmi szükségleteinek kielégítése érdekében.
Leszögezték: az Európai Unió szilárdan és teljes mértékben Ukrajna mellett áll és továbbra is erőteljes politikai, gazdasági, katonai, pénzügyi és humanitárius támogatást nyújt az országnak, ameddig csak kell.
Kiemelték: az Európai Unió továbbra is elkötelezett amellett, hogy fenntartsa és növelje az Oroszországra nehezedő nyomást, többek között esetleges további korlátozó intézkedések révén, valamint partnereivel együtt folytassa az olajárplafon kidolgozására irányuló munkát. Az Európai Tanács hangsúlyozta a szankciók európai és nemzeti szintű hatékony végrehajtásának biztosítására irányuló erőfeszítések fokozásának fontosságát. Megerősítette: elkötelezett amellett, hogy megelőzze és leküzdje, hogy az unión kívüli országok esetlegesen kijátsszák a szankciókat.
A tagállami vezetők megerősítették, hogy támogatják Volodimir Zelenszkij ukrán elnök békeformuláját és továbbra is együttműködnek Ukrajnával a 10 pontos béketerv kidolgozásában.
Kijelentették: elkötelezettek az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben elkövetett háborús bűncselekmények és minden más bűncselekmény teljes körű elszámoltathatóságának biztosítása mellett. Ezzel összefüggésben üdvözölték a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó, március elején létrehozott, hágai székhelyű központról (ICPA) szóló megállapodást, valamint hangsúlyozták: támogatják a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészének vonatkozó vizsgálatait.
„Oroszországnak haladéktalanul biztosítania kell az erőszakkal Oroszországba szállított vagy deportált ukránok, különösen a gyermekek biztonságos visszatérését. Ezzel összefüggésben az Európai Tanács tudomásul veszi a Nemzetközi Büntetőbíróság által az orosz elnök és az orosz gyermekjogi biztos ellen kiadott elfogatóparancsokat” – fogalmaztak.
Végezetül azzal összefüggésben, hogy „az ukrajnai háború aláásta a globális élelmezésbiztonságot”, a tagállami vezetők hangsúlyozták: biztosítani kell a mezőgazdasági termékek folyamatos elérhetőségét és megfizethetőségét a leginkább rászoruló országok számára.
Uniós diplomaták beszámolója szerint Volodimir Zelenszkij a zárt ajtók mögött zajló uniós csúcs ukrajnai háborúval foglalkozó vitáján videókapocslaton keresztül elmondott beszédben a lőszerszállítások felgyorsítására szólította fel a tanácskozó uniós vezetőket.
A szankciós csomagok, Ukrajna uniós felvétele, valamint a lőszerszállítások hozzájárulnak a konfliktus mihamarabbi lezárásához - tette hozzá Zelenszkij a beszámolók szerint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett