Fotó: MTI/Molnár Edvárd
A baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának képviselői szerint választási csalás történt a vasárnapi előrehozott parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokon Szerbiában, ezért hétfőre tiltakozást jelentett be, és a belgrádi választások megismétlését követeli.
2023. december 18., 11:152023. december 18., 11:15
A Szerbia az erőszak ellen lista képviselőinek hétfő hajnali közleménye szerint a szerb fővárosban a voksok 81 százalékos feldolgozottsága mellett a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) 21 ezerrel több szavazatot kapott, mint a baloldali ellenzéki lista. Véleményük szerint ezt csak úgy érhette el az SNS, hogy
több mint 40 ezer, belgrádi bejelentett lakhellyel nem rendelkező embert szállított a fővárosba, hogy támogassa a listáját, ezzel pedig „drámaian megváltoztatták” a belgrádi eredményeket.
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy az országos, a tartományi és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg, igaz, a fővárosban csak hajszálnyival előzte meg az ellenzéki összefogást. Az államfő szerint Belgrádban egy párton kívüli személyekből álló lista, A nép egy hangja lehet a mérleg nyelve. Utóbbi tömörülés vezetője azonban közölte, hogy egyik oldalt sem kívánja támogatni.
Az országos választási bizottság egy tavaly bevezetett újítása szerint nem tart sajtótájékoztatókat az előzetes eredményekről, azok a végleges feldolgozottságig a testület internetes oldalán érhetők el. A hétfő reggeli, 51,23 százalékos feldolgozottság mellett elérhető adatok szerint
Ivica Dacic, a kisebbik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke lesújtónak nevezte pártja választási eredményeit, és közölte, kész lemondani a párt vezetéséről, ahogyan azt is bejelentette,
Az SPS támogatottsága azt utóbbi években 10 százalék körül mozgott.
A nemzeti kisebbségek pártjainak parlamentbe jutása nem a háromszázalékos küszöb elérésétől függ: a természetes választási küszöb használata van érvényben, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt anélkül, hogy el kellene érnie a 3 százalékot. Egy három éve elfogadott törvénymódosítás szerint a természetes küszöb meghatározásakor a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót használnak. A várakozások szerint így a parlamentbe a Vajdasági Magyar Szövetség hat képviselője, a bosnyák-horvát összefogás három politikusa, két további bosnyák, két albán és egy orosz kisebbségi képviselő kerül be.
A választási bizottság hétfő este közli előzetes eredményeit, amennyiben pedig sehol nem kell megismételni a voksolást, csütörtökig estig közöl végleges eredményeket.
A magyar miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes is gratulált a szerbiai parlamenti választásokon győztes erőknek az előzetes eredmények nyilvánosságra hozatala után.
Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előre hozott parlamenti választásokon, meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vucic szerb államfő.
Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása miatt büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Jurij Kuznyecov altábornagy, a védelmi minisztérium személyzeti főosztályának vezetője ellen.
Az ukrán légvédelmi rendszerek megsemmisítették mind a 18 támadó drónt, amelyet Oroszország az éjszaka folyamán ukrán területre indított – közölte kedden az ukrán légierő.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a fiatalok szavazókedve tekintetében a június 9-i európai parlamenti választásokon – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett felmérésből.
Bíróság elé állítanak kedden öt belga fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy román kamionost – írja a namuri ügyészség hétfői közleménye szerint az AFP.
Az Egyesült Államok becslése szerint Izrael elegendő katonát gyűjtött össze a Gázai övezet legdélibb városának, Rafahnak a környékén ahhoz, hogy a következő napokban teljes körű inváziót indítson.
Kijevbe érkezett kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhúzódó ukrajnai háborúra és a NATO-val való esetleges jövőbeni konfrontációra való felkészülést alapozta meg azzal, hogy leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert, és Andrej Belouszovot nevezte ki a helyére.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter.
Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelntése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága hétfőn.
szóljon hozzá!