Nemzeti gyásznapot tartanak szombaton Szerbiában az újvidéki tragédia miatt, amelynek következtében pénteken 14 ember vesztette életét és hárman súlyosan megsérültek.
Visszaállíthatják Szerbiában a kötelező sorkatonai szolgálatot, az erről szóló jóváhagyást Aleksandar Vucic szerb elnök már alá is írta, de a kormánynak is jóvá kell hagynia.
A férfiak számára 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában, míg a nők önként jelentkezhetnének a kiképzésre – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
Felborzolta a kedélyeket Bukarestben, hogy Szerbia újabb erőművet építene a Dunán, a Vaskapunál: a román energiaügyi miniszter máris jelezte, hogy a terv egyáltalán nincs a bukaresti illetékesek ínyére.
A már biztos negyeddöntős magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-ra megverte a szerbeket a párizsi olimpián az utolsó, ötödik csoportmeccsen hétfőn.
Számszeríjjal sebesített meg egy, a belgrádi izraeli nagykövetséget őrző szerb csendőrt szombat délelőtt egy támadó, akit a csendőr agyonlőtt.
Nem történt előrelépés az egy évvel ezelőtt kötött, Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó megállapodás megvalósításában – jelentette ki Josep Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben.
Kovács István nagykárolyi bíró fogja vezetni a Szlovénia és Szerbia közötti találkozót a Németországban zajló Európa-bajnokság csoportkörének csütörtöki játéknapján.
Négy települést kivéve mindenhol a Szerb Haladó Párt nyerte meg a vasárnap tartott önkormányzati választásokat Szerbiában, három helyen – Topolyán, Magyarkanizsán és Zentán – a Vajdasági Magyar Szövetség szerezte meg a legtöbb szavazatot.
Ismét megnyílik a magyar–szerb–román hármashatár, a hétvégén a magyarországi Kübekházán és a Temes megyei Óbében (Beba Veche) is színes programmal várják az érdeklődőket.
Hatalmas külföldi nyomás nehezedik Szerbiára – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombati, a szerbiai közszolgálati televízióban is sugárzott beszédében.
Újabb szégyenletes rekordokat döntöget egy nyugat-romániai autópálya: tizenkettedszer is tovább tolták a Temesvár–Belgrád-sztráda itteni szakasza megvalósíthatósági tanulmányának leadási határidejét.
Legkevesebb 35 tiltakozót előállított a rendőrség a vasárnapi belgrádi tüntetés után, amelyet a baloldali ellenzék szervezett, mert úgy véli, a december 17-i választáson szavazatlopás és számos csalás történt. A tömegoszlatás közben két rendőr megsérült.
A baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának képviselői szerint választási csalás történt a vasárnapi előrehozott parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokon Szerbiában.
A magyar miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes is gratulált a szerbiai parlamenti választásokon győztes erőknek az előzetes eredmények nyilvánosságra hozatala után.
Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előre hozott parlamenti választásokon, meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vucic szerb államfő.
A határrendészek feltartóztattak a Temes megyei Kunszőllős térségében 16 nepáli állampolgárt, akik a zöldhatáron keresztük próbáltak meg eljutni Szerbiába.
Közel 14 millió eurós keretből erősítik meg a Románia és Szerbia közötti határt a 2021-2027-es Interreg-IPA Románia-Szerbia együttműködési program keretében.