Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Egyelőre nincs változás Magyarországon a kelet-nyugati irányú tranzitforgalomban, a Romániába tartó autósok ugyanazokat a humanitárius folyosókat használhatják, amit eddig meghatároztak a magyar hatóságok – hangzott el a budapesti operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
2020. május 19., 15:182020. május 19., 15:18
2020. május 19., 15:332020. május 19., 15:33
Mint ismeretes, a Romániába tartó személyforgalom számára már korábban egyetlen humanitárius korridort jelöltek ki Magyarországon, amely az M5-ösön a Csanádpalota-Nagylak II, illetve a Nagylak, Nagylak I határátkelőkhöz vezetett. Az elmúlt napokban, a romániai szükségállapot pénteki megszűnte óta a magyar-román határon jelentősen megugrott az utasforgalom, mivel már nem kerülnek hatósági karanténba azok, akik a legfertőzöttebb országokból érkeznek;
A román hatóságok a magyar illetékesekkel folytatott egyeztetések nyomán megnyitották a – korábban csak teherforgalom által használt – csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyet, valamint az Ártánd-Bors határátkelőhelyet is, vasárnap estétől pedig a határ felé tartók egy részét a Csengersima-Pete, illetve a Gyula-Gyulavarsánd határátkelőhelyek felé irányították.
Valamelyest csökkent a forgalom a nagylaki régi határátkelőnél, de kedden reggel is négy órát kellett várakozni Románia belépő oldalán.
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős budapesti operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján a témába vágó kérdés kapcsán Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, a magyar rendőrség munkatársai folyamatosan figyelik a feltorlódott közúti forgalmat, és szükség esetén forgalomsegítéssel vagy egy másik átkelőhöz történő átirányítással próbálják elkerülni a torlódásokat a magyar-román határforgalom esetében. Az illetékes hozzátette, a kelet-nyugati tranzitforgalomban nincs változás, a Nyugat-Európából hazatérő román állampolgárok ugyanazt a humanitárius korridort vehetik igénybe, amit a magyar hatóságok eddig meghatároztak.
Ebből azonban nem derül ki, kockáztatnak-e büntetést azok, akik az M5-ösről letérnek az Ártánd-Bors vagy a Csengersima-Pete határátkelő irányába. Bukaresti sajtójelentések szerint ugyanakkor Marcel Vela román belügyminiszter a nap folyamán Budapesten tárgyal, elsősorban a román-magyar határon kialakult helyzetről.
Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után.
Mintegy három órára le kellett zárni a müncheni nemzetközi repülőteret szombat reggel, miután klímaaktivisták egy csoportja bejutott a futópályákhoz.
Pénteken megindultak a Gázai övezetbe a tengeren szállított segélyek az amerikai hadsereg által kiépített móló segítségével.
Október 20-án népszavazást tartanak Moldovában az Európai Unióhoz csatlakozásról – erről döntött csütörtökön az egykori szovjet köztársaság törvényhozása.
Nem indokolatlan összefüggésbe hozni a szlovák miniszterelnök elleni merényletet a háborúval, erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy az orosz-ukrán háború folytatódjon – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök pénteken.
Nem tenné orosz célponttá Romániát, ha Kijev kérésének engedve átadna egy Patriot légvédelmi rakétaüteget Ukrajnának vélekedik Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese.
Néhány NATO-tagállam tárgyalja annak lehetőségét, hogy katonai kiképzőket vagy magán biztonsági csoportokat küldjenek Ukrajnába az ukrán csapatok kiképzésére és a felszerelések javításában való segítségnyújtásra – jelentette a New York Times csütörtökön.
Oroszország és Kína atomhatalmi biztonsági övezetek kialakítását szorgalmazza a különböző katonai szövetségek között abban a nyilatkozatban, amelyet a két elnök csütörtökön tett közzé közösen.
Továbbra is súlyos állapotban van Robert Fico szlovák miniszterelnök, akire szerdán délután, Nyitrabányán lőtt rá egy merénylő.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közzétette csütörtökön egy olyan közösségi médiás poszt másolatát, amely őt fenyegeti, miközben a szlovák hivatali kollégája, Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatos.
szóljon hozzá!