Szijjártó Péter nyilatkozik a sajtónak a Külügyek Tanácsának ülése előtt Luxembourgban
Fotó: MTI/KKM
Az ukrán oktatási törvény okozta probléma megoldása csak az lehet, ha hatályon kívül kerül az a rész, amely súlyosan sérti a magyar nemzeti közösség jogait – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2017. október 17., 12:412017. október 17., 12:41
A miniszter telefonon elmondta, a kormány csak akkor tekinti megoldottnak a kérdést, ha a kárpátaljai magyarok azt mondják, a helyzet nekik így elfogadható. „Ettől eltérő helyzethez mi a hozzájárulásunkat nem adjuk” – jelentette ki az MTI szerint.
Hangsúlyozta, a kárpátaljai magyarok azt kérték a kormánytól, hogy harcoljon ebben a kérdésben, hiszen az új ukrán oktatási törvény súlyosan sérti a kisebbségi jogokat és az EU-Ukrajna társulási megállapodást is. Szijjártó Péter emlékeztetett,
Azt mondta, az ukrán nyelv oktatását kell jobban megszervezni, nem az anyanyelven tanulás lehetőségét elvenni. A kárpátaljai magyar pedagógusok több mint tíz éve jelezték először, hogy az ukrán nyelvoktatás gyenge, de senki nem mozdította a füle botját sem Kijevben – jegyezte meg.
A miniszter hozzátette, a kárpátaljai magyar pedagógusok szívesen részt vesznek egy olyan módszer kidolgozásában, amelynek nyomán majd jobban fogják beszélni az ukrán nyelvet a kárpátaljai magyar gyerekek. De az anyanyelven való tanulás jogának elvétele semmilyen módon nem segít abban, hogy a diákok az államnyelvet jobban beszéljék – értékelt.
Hétfőn egyébként Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően elmondta:
Egy újságírói kérdésre válaszolva Mogherini az MTI szerint megerősítette, hogy az új ukrán oktatási törvény is napirenden volt azon a tanácskozáson, amelyet az uniós külügyminiszterek az EU emberi jogi politikájáról folytattak. Emlékeztetett: a kisebbségi nyelvoktatást érintő törvényről már folytatott kétoldalú megbeszélést Petro Porosenko ukrán elnökkel New Yorkban, az ENSZ szeptemberi közgyűlésén és abban egyeztek meg, hogy az EU és az ukrán hatóságok további egyeztetést tartanak majd a törvény kisebbségi jogokat érintő rendelkezéseiről.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tanácskozást követően arról tájékoztatott, hogy sem Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, sem Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos
Kijelentette, a magyar kormány kész a konzultációra, de annak sikere azon múlik, hogy a törvénynek azokat az elemeit, amelyek a kisebbségi jogokat „rendkívüli módon sértik”, visszavonják vagy legalább hatályát felfüggesztik.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!