FRISSíTVE – Óvadék fejében távozhatott a nemi erőszak kísérletével vádolt egykori skót miniszterelnök

Alex Salmond a vádak szerint kormányfői mandátuma idején követte el a zaklatásokat •  Fotó: PA

Alex Salmond a vádak szerint kormányfői mandátuma idején követte el a zaklatásokat

Fotó: PA

Őrizetbe vették csütörtökön Alex Salmond volt skót miniszterelnököt. A skóciai rendőrség – Police Scotland – szóvivőjének bejelentése szerint vádat is emeltek a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) egykori vezetője ellen.

MTI

2019. január 24., 12:122019. január 24., 12:12

2019. január 24., 18:312019. január 24., 18:31

Salmond őrizetbe vételét a skóciai rendőrség – Police Scotland – szóvivője jelentette be csütörtökön, de az első, szűkszavú rendőrségi közleményből még nem derült ki, hogy mivel vádolják a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) 64 éves egykori vezetőjét. Alex Salmond már csütörtök délután megjelent az edinburghi kerületi bíróság előtt, ahol ismertették vele, hogy két rendbeli nemi erőszak kísérletével, kilenc rendbeli szexuális támadással, két rendbeli szexuális zaklatással és egy rendbeli fenyegető magatartással vádolják.

Salmond a rövid bírósági tényismertető tárgyalás után kijelentette, hogy semmiféle bűncselekményt nem követett el, és minden lehetséges eszközzel igyekszik tisztázni magát a vádak alól.

A volt skót kormányfő óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. Salmond ellen tavaly ketten is feljelentést tettek szexuális zaklatás vádjával, és a Police Scotland vizsgálatot indított az ügyben. Vizsgálta az ügyet a skót kormány is, és bizalmas jelentését már tavaly augusztusban megküldte a rendőrségnek. A feljelentők szerint Salmond 2013-ban, miniszterelnöksége idején zaklatta őket szexuálisan.

Alex Salmond azonban folyamatosan tagadja a terhére rótt szexuális bűncselekmények elkövetését, és jogi eljárást indított a skót kormány ellen az ügy kezelése miatt. Keresete sikerrel járt, mivel az edinburghi fellebbviteli bíróság két hete kimondta, hogy a skót kormány hibákat követett el a vizsgálat során. A legfőbb hiba a bírósági végzés szerint az volt, hogy a vizsgálatot egy olyan tisztviselő vezette, aki korábban jogi tanácsokban és támogatásban részesítette a Salmond elleni feljelentés benyújtóit. A bírósági eljárás során a skót kormány jogi képviselője is elismerte, hogy ez jogsértő és részrehajlás feltételezésére okot adó eljárási hiba volt.

Salmond 2007-től a skót függetlenségről 2014-ben tartott népszavazásig állt az SNP vezette skót kormány élén. A referendumon a résztvevők 55 százaléka arra voksolt, hogy Skócia ne szakadjon el az Egyesült Királyságtól. Salmond, aki a függetlenné válásért kampányolt, ezután lemondott; utódja a miniszterelnöki tisztséget jelenleg is betöltő Nicola Sturgeon lett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják

Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják
2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak
2025. május 08., csütörtök

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról
2025. május 08., csütörtök

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség

Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség