Rishi Sunak minden tisztségéről lemond a csúfos választási kudarc nyomán

Leköszön. Rishi Sunak a miniszterelnöki mellett a pártelnöki tisztéget is átadja másnak •  Fotó: Facebook/rishisunak

Leköszön. Rishi Sunak a miniszterelnöki mellett a pártelnöki tisztéget is átadja másnak

Fotó: Facebook/rishisunak

Rishi Sunak hivatalosan távozott pénteken a brit miniszterelnöki tisztségből, miután az előző nap tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat az eddigi legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt nyerte meg.

MTI

2024. július 05., 13:232024. július 05., 13:23

2024. július 05., 14:222024. július 05., 14:22

Sunak bejelentette azt is, hogy lemond a Konzervatív Párt vezetői posztjáról is, amint az utódválasztási folyamat lezajlik.

A pénteken kora délutánig beérkezett csaknem végleges adatok szerint

a Konzervatív Párt, amely 2010 óta volt kormányon, 250 parlamenti mandátumot veszített a csütörtöki választáson, és ezzel 121-re csökkent frakciójának létszáma a 650 tagú alsóházban.

Ez a konzervatívok legrosszabb választási eredménye a párt történetében.

Az eddigi konzervatív kormány több minisztere, köztük Grant Shapps védelmi miniszter, Alex Chalk igazságügyi miniszter és Gillian Keegan oktatási miniszter, valamint Liz Truss volt kormányfő, Sunak közvetlen elődje is elvesztette képviselői mandátumát.

A Munkáspárt ugyanakkor 412 képviselői helyet nyert, 211-gyel többet, mint a 2019-ben tartott előző parlamenti választáson.

Sunak a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt tett nyilatkozatában elnézést kért a választási vereségért és kijelentette: a választók egyértelműen megüzenték, hogy Nagy-Britanniának új kormányra van szüksége.

Idézet
„Megértettem a dühöt, a kiábrándultságot, és vállalom a felelősséget a vereségért”

– fogalmazott a volt brit kormányfő.

Kijelentette: fontos, hogy 14 évi kormányzás után a Konzervatív Párt újjáépítse magát, és professzionális, hatékony ellenzéki politizálást folytasson.

Sunak felidézte, hogy miniszterelnöksége idején az infláció a korábbi rekordokról visszatért a Bank of England 2 százalékos célszintjére, a jelzáloghitelek kamatai csökkennek és a brit gazdaság ismét növekedési pályára állt.

Idézet
Hiszem, hogy az ország biztonságosabb és erősebb, mint húsz hónappal ezelőtt”

– tette hozzá, a kormányfői tisztségben eltöltött időszakára utalva.

Rishi Sunak kijelentette: jóllehet Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője, az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke az ő politikai ellenfele volt, a kormányfői tisztségben elért sikerei azonban „mindannyiunk sikerei lesznek, és én minden jót kívánok neki és családjának”.

Hozzátette: bármennyire is különböztek nézeteik a választási kampányban, Sir Keir Starmer tisztességes, közösségi szellemű ember, akit ő tisztel mindezért.

Rövid nyilatkozata után

Rishi Sunak felkereste a Buckingham-palotában III. Károly királyt, akinek formálisan is benyújtotta lemondását a miniszterelnöki tisztségről.

Sunak volt az uralkodó második miniszterelnöke Liz Truss után.

Péntek délután Sir Keir Starmer is felkeresi III. Károlyt, aki felkéri őt az új kormány megalakítására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 06., péntek

Szijjártó Chișinăuban: Magyarország felgyorsítaná a bővítést az EU-elnökség alatt

Magyarország mindent megtesz a soros európai uniós elnökség alatt a bővítés felgyorsítása érdekében, és minden támogatást megad ahhoz is, hogy Moldova minél hamarabb csatlakozhasson a közösséghez – közölte Szijjártó Péter Chișinăuban.

Szijjártó Chișinăuban: Magyarország felgyorsítaná a bővítést az EU-elnökség alatt
2024. szeptember 06., péntek

Már tavaly lövöldözéssel fenyegetőzött az iskolájában gyilkoló tizenéves

Már korábban a rendőrség látókörében volt a Georgia állambeli iskolai lövöldözés tizenéves elkövetője – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön az egy nappal korábban elkövetett, négy halálos áldozatot követelő erőszak részleteiről.

Már tavaly lövöldözéssel fenyegetőzött az iskolájában gyilkoló tizenéves
2024. szeptember 05., csütörtök

Putyin: Oroszország továbbra is kész gázt szállítani Európába

Oroszország nem utasítja el a gáz tranzitját Ukrajnán keresztül, ám ha Kijev ezt megtagadja, Moszkva nem kényszerítheti rá – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum csütörtöki plenáris ülésén.

Putyin: Oroszország továbbra is kész gázt szállítani Európába
2024. szeptember 05., csütörtök

A román kormányfő Jeruzsálembe látogatott Benjámín Netanjáhú miniszterelnök meghívására

Románia határozottan elítéli az Izrael elleni terrortámadásokat, és felszólítja az összes érintett felet, hogy járuljon hozzá a biztonság helyreállításához és a tűzszüneti megállapodás megkötéséhez a régióban.

A román kormányfő Jeruzsálembe látogatott Benjámín Netanjáhú miniszterelnök meghívására
2024. szeptember 05., csütörtök

Tizennégy éves diák ölt meg négy embert amerikai iskolájában

Egy diák nyitott tüzet társaira és tanáraira egy Georgia állambeli középiskolánál szerdán, a lövöldözésben négyen meghaltak, legkevesebb kilenc ember megsebesült – közölték a hatóságok.

Tizennégy éves diák ölt meg négy embert amerikai iskolájában
2024. szeptember 04., szerda

Benyújtotta lemondását az ukrán külügyminiszter

Benyújtotta lemondását Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter – jelentette be szerdán a kijevi parlament elnöke, Ruszlan Sztefancsuk.

Benyújtotta lemondását az ukrán külügyminiszter
2024. szeptember 03., kedd

Nem volt idejük óvóhelyre menekülni, közel félszáz ember meghalt az orosz rakétacsapásban

Az eddigi adatok szerint 41-en meghaltak, és több mint 180-an megsebesültek abban a támadásban, amelyet kedden hajtott végre Oroszország a közép-ukrajnai Poltava városa ellen – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.

Nem volt idejük óvóhelyre menekülni, közel félszáz ember meghalt az orosz rakétacsapásban
2024. szeptember 03., kedd

A külhoni magyarok szavazójoga, a választókerületek létrehozása ellen ágál Gyurcsány Ferenc pártja

A határon túli egyéni választókerületek létrehozása ellen indít online aláírásgyűjtést a Demokratikus Koalíció (DK) – közölte a párt frakcióvezető-helyettese. A magyar kormány többször cáfolta, hogy ilyen lépésre készülne.

A külhoni magyarok szavazójoga, a választókerületek létrehozása ellen ágál Gyurcsány Ferenc pártja
2024. szeptember 03., kedd

Ferenc pápa megérkezett a világ legnépesebb muszlim országába

Ferenc pápa eddigi leghosszabb, Délkelet-Ázsia és Óceánia országait érintő körútján kedden megérkezett Indonéziába, utazása első állomására.

Ferenc pápa megérkezett a világ legnépesebb muszlim országába
2024. szeptember 02., hétfő

Putyin iskolásoknak számolt be a harctéri fejleményekről

Jelentős előretörést ért el a Donyec-medencében az orosz hadsereg, dacára a Kurszk megye elleni ukrán támadásnak – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a tanévnyitó alkalmából tartott találkozón.

Putyin iskolásoknak számolt be a harctéri fejleményekről