Képünk illusztráció
Észak-Korea kedden bejelentette, hogy első ízben hajtott végre sikeres kísérletet nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakétával.
2017. július 04., 13:442017. július 04., 13:44
Az észak-koreai állami televízió híradása szerint a Hvaszong-14 típusú rakéta 39 perces repülése során 2802 kilométeres maximális magasságot ért el, és pontosan célba talált. Az észak-koreai állami média azt állította, hogy
A rakétát helyi idő szerint fél tíz körül lőtték ki a fővárostól, Phenjantól mintegy száz kilométerre északnyugatra, a kínai határ közelében fekvő Pangjon gyakorlótérről. Az indításról szóló parancsot Kim Dzsong Un észak-koreai vezető írta alá – derült ki a beszámolóból.
„Az interkontinentális rakéta sikeres felbocsátása első próbája az utolsó akadály volt nukleáris erőink kiteljesítéséhez. Ez történelmünk nagyszerű pillanata, miközben kétsíkú, nukleáris és gazdasági politika megvalósítására törekszünk” – derült ki a közleményből.
A japán kormány korábban már közölte, hogy a rakéta, kilövése után negyven perccel, több száz – a dél-koreai hadsereg szerint 930 – kilométert megtéve csapódott a Japán-tengerbe, feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetében.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.
A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
szóljon hozzá!