Fotó: MTI
A németek akarták befogadni a migránsokat, nem a magyarok, Magyarország azzal teszi a dolgát, hogy védi a schengeni határt – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök a német Bild napilapban és a Bild honlapján hétfőn megjelent interjúban.
2018. január 08., 16:412018. január 08., 16:41
A kormányfő az MTI összeállítása szerint hangsúlyozta: a határvédelem 2015 óta egymilliárd euróba került, és Brüsszel egyetlen fillért sem fizet ezért. Szerinte a probléma megoldása nem az, hogy az illegálisan az EU-ban tartózkodó embereket az EU egész területén szétosszák, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van.
Arra a felvetésre, hogy miközben „pénzt fogad el az EU-tól”, megtagadja a menekültek befogadását, Orbán Viktor kijelentette: a Kohéziós Alap nem ajándék, hanem egy „tisztességes kiegyenlítés”, mivel a közép-európai országok megnyitották piacukat. „Ennek abszolút semmi köze a menekültkérdéshez” – emelte ki.
Arra a felvetésre, hogy az Európai Törvényszék ítélete ellenére megtagadják csaknem 1300 menekült befogadását, a kormányfő azt mondta: több mint húsz tagállam nem hajtotta végre a kvótát, „mégis csak minket bírálnak, ez a kettős mérce esete". Hozzátette: az ítélet egyébként arra az EU-határozatra vonatkozott, amely gyakorlatilag az ítélettel egyidőben lejárt, és most újra kell tárgyalni. Kérdésre, hogy különben elfogadta volna az ítéletet, azt válaszolta: „igen, mi a jogállam talaján állunk”. A kormányfő hangsúlyozta:
Orbán Viktor szerint napjainkban az jelenti a legnagyobb fenyegetést az EU-ra, hogy Brüsszel „trükkösen próbál" nemzeti szuverenitásokat magához vonni. Hangsúlyozta ugyanakkor: még ha kritizálják is a brüsszeli elitet, magatartásuk akkor sem Európa ellenes. Szerinte „az EU egy csodálatos projekt, amelynek szívesen vagyunk a része, és amelyben maradni fogunk”.
Késes támadás történt a hamburgi pályaudvaron péntek este 18 óra után – írja a Bild. A merényletben legalább tizenketten megsérültek, ebből hárman életveszélyes állapotban vannak.
Ukrajna és Oroszország végrehajtotta az ezer-ezer fős fogolycsere-megállapodás első szakaszát, amelynek keretében 390 ukrán fogoly tért haza – számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Konstanca lehet az egyik első célpont egy, a NATO elleni orosz támadás esetén – vélekedik Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok, a NATO európai erőinek korábbi főparancsnoka.
Lesz következő fordulója Oroszország és Ukrajna tárgyalásainak, de irreális, hogy ezt a Vatikánban tartsák meg, a találkozó idejéről és helyszínéről még nem döntöttek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azzal vádolta meg csütörtök este Franciaországot, Nagy-Britanniát és Kanadát, hogy arra bátorítja a Hamász „tömeggyilkosait”, hogy vég nélkül harcoljanak.
Ukrajnának fel kellene adnia minden olyan elképzelést, hogy visszaállítsa a Szovjetunió 1991-es összeomlása nyomán létrejött, vagy akár a 2022-es nagyszabású orosz invázió előtti származó határokat – mondta csütörtökön Valerij Zaluzsnij.
Az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben „terroristapártoló” tevékenység miatt – közölte a belbiztonsági minisztérium csütörtökön.
Az orosz elnök ütközőövezet létrehozásáról döntött csütörtökön Oroszország és Ukrajna határa mentén.
Biztonsági figyelmeztetést tett közzé az Egyesült Államok, Kanada és több európai ország hírszerzése orosz kibertámadások kivédésére.
Ukrajna a jövő héten arra kéri az EU-t, hogy fontolja meg a Moszkva elszigetelésére irányuló újabb nagyszabású lépéseket, beleértve az orosz vagyon lefoglalását és az orosz olaj egyes vásárlóival szembeni szankciók bevezetését.
szóljon hozzá!