Semjén Zsolt kormányfőhelyettes, Orbán Viktor miniszterelnök és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Diaszpóra Tanács ülésén
Fotó: MTI
Magyarország arra törekszik, hogy jó anyaország legyen, vagyis minden magyar otthona lehessen – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Magyar Diaszpóra Tanács VII. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban.
2017. november 09., 11:232017. november 09., 11:23
2017. november 09., 11:532017. november 09., 11:53
A kormányfő úgy fogalmazott: a diaszpóra a nemzeti büszkeségnek egyszerre forrása és erőtartaléka is. Egyúttal megköszönte a diaszpórában élő magyaroknak az elmúlt években mutatott támogatást, azt, hogy a világ számos pontján segítik építeni a magyar közösséget.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Magyarország a saját lábára állt, rendbe tette pénzügyeit, gazdaságát, nem szorul más pénzére. Az eredmények közül a miniszterelnök kiemelte, hogy ma már mintegy 4,4 millió magyar dolgozik, és mindegyikük fizet adót is.
Beszélt a határvédelemről is, amelyről azt mondta: amikor Magyarország védi a határait és ragaszkodik szuverenitásához, akkor Európát és a nyugati kultúrát is védi. Összegzése szerint a gazdasági változások hatása nemcsak a statisztikákban, hanem a mindennapi élet világában is megjelent. Donald Trump amerikai elnök „America first” jelszavára utalva Orbán Viktor úgy fogalmazott: Trump elnök politikáját követik abban a tekintetben, hogy „Hungary first”.
A miniszterelnök szerint Magyarországon családbarát, a családokat támogató politikát folytatnak, ami nemzeti létkérdés is. Orbán Viktor a plenáris ülésen kiemelte: a magyar társadalom családközpontú, s mégis hosszú ideje a demográfiai katasztrófa felé tartott. „A népességfogyás katasztrofális helyzetéből, bár vannak biztató jelek, még nem húzta ki magát a magyar társadalom” – idézte az MTI a miniszterelnököt.
Fotó: MTI
Rámutatott: a magyar kormány nem fogadja el azt az álláspontot, amely bevándorlókkal oldaná meg ezt a helyzetet. Hozzátette,
A kormányfő ugyanakkor az elismerés és a tisztelet jelének tartja a Magyarországgal szembeni nemzetközi támadásokat.
Az eseményen – amelyen idén 93 magyar szervezet vezetője vesz részt – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról értekezett, hogy soha magyar diaszpóra ilyen figyelmet és támogatást nem kapott, mint az idén és az elmúlt években, és soha ilyen egységről és hűségről nem tettek tanúságot a diaszpórában élő magyarok.
– fogalmazott a kormányfő helyettese. A kereszténydemokrata politikus kitért arra: 2010-ben elhatározták, hogy lehetőség szerint a diaszpóra gyökerében emigráns szervezeteiből olyan tömörülések szülessenek, amelyek minden magyar otthonát jelentik. Megállapította, hogy ezek a szervezetek mára át tudtak alakulni ilyen tömörülésekké. Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy 2010 óta a nemzetpolitikára fordított források több mint tízszeresére nőttek, és megtörtént a nemzet közjogi egyesítése is.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!