Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Olaf Scholz német kancellár közös sajtótájékoztatója Berlinben
Fotó: NATO/Facebook
Ukrajna nem kap hivatalos meghívást a NATO-ba a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Berlinben.
2023. június 19., 15:422023. június 19., 15:42
2023. június 19., 16:122023. június 19., 16:12
Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után, kettejük tájékoztatóján Stoltenberg kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szövetség a vilniusi találkozó előkészítésének során, és magán az értekezleten sem készül hivatalosan meghívni tagjai közé Ukrajnát. Kiemelte: az észak-atlanti szövetség egyelőre arra összpontosít, hogy az orosz támadással szemben védekező
„Ugyanakkor a NATO kapui nyitva állnak a belépni szándékozó országok előtt, és a tagok száma természetesen emelkedhet” – mondta Jens Stoltenberg.
Olaf Scholz hasonlóan fogalmazott, aláhúzva, hogy továbbra is érvényes a NATO 2008-as bukaresti csúcstalálkozóján Ukrajnával kapcsolatban hozott döntés – miszerint a szövetség tagjai üdvözlik Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseit és egyetértenek abban, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz majd –, de egyelőre ahhoz kell hozzásegíteni Ukrajnát, hogy megóvhassa területi épségét és szuverenitását.
Mindketten kiemelték, hogy a NATO tartósan támogatja Ukrajnát az önvédelemhez fűződő jogának érvényesítésében. Olaf Scholz kiemelte, hogy Németország addig nyújt támogatást az orosz támadás elhárításához, amíg csak szükséges, és felkészül arra a lehetőségre, hogy elhúzódhat a háború. Jens Stoltenberg kijelentette, hogy minél nagyobb területet sikerül felszabadítani az orosz megszállás alól, annál jobb pozícióban lehet megkezdeni a tárgyalást a háború befejezéséről. Mint mondta, „mindannyian azt akarjuk, hogy véget érjen ez a háború”, de a háború vége nem jelenthet „orosz békediktátumot”.
Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.
Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.
Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.
Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.
Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik
Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.
A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air.
szóljon hozzá!