Az a választópolgár, aki este 7 órakor sorban áll a szavazókör előtt, még leadhatja szavazatát - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón, a Nemzeti Választási Központban.
2018. április 08., 17:182018. április 08., 17:18
2018. április 08., 19:062018. április 08., 19:06
Mint mondta, magas a választási részvétel, a 13 órás adatok szerint a választásra jogosultak több mint 42 százaléka már szavazott, emiatt nem csak az átjelentkezőket fogadó szavazókörökben van sorban állás. Hozzátette: a XI. kerületben - ahol több mint 10 700 átjelentkező szavazó van - közel egy kilométeres a sor, annak ellenére, hogy a 38 tagú szavazatszámláló bizottság - a névjegyzék szétbontása után - három teremben végzi a szavaztatást. Hozzátette: az átjelentkezők 46 százaléka már leszavazott a XI. kerületben. Megjegyezte: a választási irodák megpróbálják kezelni a helyzetet, például plusz asztalokkal, de a választópolgárok türelmét kérte. Elmondta: aki este 7 órakor sorban áll, az leadhatja szavazatát. Mint mondta,
Szólt arról is, hogy addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg valamennyi szavazókör be nem zár, az utolsó választópolgár is le nem adta a voksát.
Az NVI elnöke kitért arra is, hogy szombat 11 óráig léphettek vissza a jelöltek, utána a választási iroda munkatársainak kellett kihúzniuk a visszalépett jelölteket. Mivel 8 millió szavazólapon kellett jelölteket lehúzni, ezért előfordulhatott, hogy néhány esetben tévedtek, ezért arra kérte a választókat, ellenőrizzék a szavazólapokat, hogy a megfelelő jelöltek vannak-e kihúzva.
Arra a felvetésre, hogy többen nem kapták meg a szavazási levélcsomagjukat, azt mondta, a jogorvoslati határidők miatt csak március 17-én emelkedett jogerőre az országos lista, így csak akkor tudták a szavazólapokat kinyomtatni és postázni. Felhívta a figyelmet arra, hogy már négy évvel ezelőtt is javasolta, hogy öt nappal hosszabbítsák meg a kampányt és ne a szavazás előtti 32. nap, hanem a szavazást megelőző 37. nap legyen az országos listabejelentés utolsó időpontja. Erre a törvénymódosításra azonban nem került sor - jegyezte meg.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!