Egyeztettek. Az értesülések szerint Trump meghívta az Egyesült Államokba Nicușor Dant
Fotó: Facebook/Donald J. Trump
Telefonon egyeztetett kedden Nicușor Dan új román államfő Donald Trump amerikai elnökkel – közölte a Digi 24 hírcsatorna saját értesülésre hivatkozva.
2025. május 28., 09:282025. május 28., 09:28
A két elnök közötti megbeszélés fő témái a biztonság, az energia és az ukrajnai helyzet voltak.
A források szerint a két vezető közötti megbeszélés körülbelül tíz percig tartott,
Dan ugyanakkor szerdán reggel nem erősítette meg a beszélgetés tényét – igaz, nem is cáfolta.
„Vannak olyan telefonbeszélgetések, mint például a tegnap reggel Ursula von der Leyen asszonnyal folytatott, amelyek kapcsán előre megbeszélik, hogy mit közölnek. Vannak más telefonbeszélgetések is, amelyek kapcsán nincs egyeztetés, tehát nem erősítem meg, vagy cáfolom, és nem kommentálom” – mondta Dan a sajtónak.
hangsúlyozva a közelmúltban gyakoribbá vált eszmecseréket és kommunikációt, és ígéretet tett arra, hogy a helyzet alakulásának megfelelően további információkkal fog szolgálni.
„Az elmúlt napokban több volt a diplomáciai csatornákon keresztül történő eszmecsere, és úgy vélem, hogy kapcsolataink javulnak. Ahogy a kapcsolataink fejlődnek, folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket” – tette hozzá.
Újságírói kérdésre, hogy meghívták-e Washingtonba, Dan azt mondta, hogy „szívesen” elmegy, ha meghívják.
Május 21-én Nicușor Dan az X közösségi oldalon közzétett üzenetében köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek, miután bejelentette az új bukaresti amerikai nagykövet nevét.
Trump május 21-én jelentette be, hogy Darryl Nirenberg lesz az Egyesült Államok új bukaresti nagykövete.
„Segíteni fog nekünk a Romániához fűződő kapcsolataink erősítésében, támogatni fogja katonai partnerségünket, valamint előmozdítja és megvédi Amerika gazdasági és biztonsági érdekeit külföldön” – közölte Trump.
Trump szerint az új romániai nagykövet 40 éves tapasztalattal rendelkezik.
Korábban, május 20-án
„Várakozással tekintünk Nicușor Dan romániai elnökkel és az új román kormánnyal való együttműködés elé, hogy előmozdítsuk közös prioritásainkat, például a védelmi, energetikai és kereskedelmi partnerségeket” – áll az amerikai nagykövetség közösségi médiában közzétett üzenetében.
Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök „makacssága” is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.
A holland kormány 5,7 millió eurós céltartalékot különített el az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsekért járó esetleges kártérítés kifizetésére – írja a holland kulturális minisztérium közleményére hivatkozva az AFP.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.
Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.
Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.
Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors
Oroszország „újabb megtévesztő akciót” hajt végre azzal, hogy nem adta át a béke rendezésére vonatkozó javaslatát a Moszkva és Kijev közötti esetleges találkozó előtt – jelentette kiVolodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.
Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.
Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.
szóljon hozzá!