Nem engednek. A Trump-kormányzat szerint a vámokat felfüggesztő ítélet „bírói hatalmon való túlterjeszkedés”
Fotó: Fehér Ház
Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön, reagálva arra a szövetségi bírói döntésre, amely felfüggesztette a Donald Trump elnök által áprilisban bejelentett vámok egy részének alkalmazását.
2025. május 30., 12:582025. május 30., 12:58
Karoline Leavitt az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján a „bírói hatalmon való túlterjeszkedésnek” nevezte a kereskedelmi ügyekben eljáró bíróság (Court of International Trade) döntését, amely
A bíróság három tagú tanácsának szerdai döntése szerint az érintett új vámok esetében nem alkalmazható az azok indokául szolgáló, gazdasági szükséghelyzetre vonatkozó törvényből fakadó elnöki jogkör (International Economic Powers Act).
A Fehér Ház szóvivőjének szavai szerint ugyanakkor Donald Trump a vámok bevezetésével egy rendkívüli nemzetbiztonsági és gazdasági fenyegetésre reagált, amely a kábítószer-csempészetből, valamint az Egyesült Államok külkereskedelmének évente 1000 milliárd dollárt meghaladó hiányából fakad.
– fogalmazott a szóvivő.
Karoline Leavitt megjegyezte, hogy az elnöknek rendelkezésére állnak hatalmi jogkörök más jellegű vámok bevezetésére, és ezek lehetőségét is vizsgálja az adminisztráció, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bíróság döntését tiszteletben tartja a kormányzat.
A szóvivő azt is közölte, hogy
Előzőleg a szövetségi igazságügyi minisztérium közölte, hogy a vámok ügyében hozott döntés megváltoztatását először az eljáró bírói testületnél próbálja elérni, amennyiben ott nem jár sikerrel, akkor a fellebbezési bírósághoz fordul, és végső esetben a Legfelsőbb Bíróságnál keresi igazát.
Elon Musk tanácsaival továbbra is segíti Donald Trump elnöki munkáját, azt követően is, hogy hivatalos kormányzati pozíciója megszűnik – hangzott el a milliárdos vállalkozó és az amerikai elnök közös, a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök „makacssága” is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.
A holland kormány 5,7 millió eurós céltartalékot különített el az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsekért járó esetleges kártérítés kifizetésére – írja a holland kulturális minisztérium közleményére hivatkozva az AFP.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.
Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.
Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors
Oroszország „újabb megtévesztő akciót” hajt végre azzal, hogy nem adta át a béke rendezésére vonatkozó javaslatát a Moszkva és Kijev közötti esetleges találkozó előtt – jelentette kiVolodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.
Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.
Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.
szóljon hozzá!