Fotó: Facebook/Benjamin Netanjahu
A gázai „győzelem” és a Hamász felső vezetésének „elkapása” az enklávéban már csak „néhány hétre van” – jelentette ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus tagjainak egy csoportjával folytatott beszélgetésen.
2024. március 28., 10:302024. március 28., 10:30
„Megöltünk sok magas rangú vezetőt, köztük a Hamász negyedik számú vezetőjét, a Hamász harmadik számú vezetőjét. El fogjuk kapni a kettest és az egyes számút is. Ez a győzelem. A győzelem elérhető közelségben van. Már csak néhány hét van hátra” – mondta Netanjahu szerdán a kongresszus kétpárti küldöttsége előtt a CNN szerint.
A kongresszusi küldöttséget – amelynek látogatását a miniszterelnöki hivatal szerint az Izrael-barát lobbicsoport, az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC) szervezte – Jeruzsálemben fogadva Netanjahu azt mondta, hogy „nagyon fontos a kétpárti támogatás fenntartása, különösen ezekben a nehéz időkben”.
Netanjahu szerint Izraelnek „nem volt más választása”, mint hogy bevonuljon Rafahba, mivel az ország „puszta léte forog kockán”.
A miniszterelnök elmondta, hogy az október 7-i Hamász-támadás óta
Mint ismert, Izraelt számos nemzetközi bírálat érte a Gázai övezet déli részén fekvő város ellen tervezett offenzívája miatt, amelyben jelenleg több mint egymillió embernek nyújtanak menedéket.
Netanjahu korábban azt mondta a küldöttségnek, hogy a Gázában élő, kitelepített palesztinok „csak úgy kiköltözhetnek” Rafahból, „a sátraikkal együtt ”.
„Ott van az egész Gázai övezet Rafahtól északra” – mondta Netanjahu. „Az emberek lefelé költöznek, pedig felfelé is költözhetnek” – tette hozzá a miniszterelnök.
A hét elején Netanjahu lemondta a tervezett egy izraeli kormányküldöttség washingtoni látogatását, tiltakozásul amiatt, hogy az Egyesült Államok tartózkodott az ENSZ Biztonsági Tanácsának szavazásán, amely lehetővé tette egy azonnali gázai tűzszünetet követelő határozat elfogadását.
A Biztonsági Tanács tíz nem állandó tagja által javasolt határozat azonnali tűzszünetet követelt a ramadán idejére, a túszok azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását, valamint a Gázába irányuló segélyek „sürgős bővítésének szükségességét”.
A hétfői és keddi találkozókon magas rangú amerikai tisztviselők és Joáv Galant izraeli védelmi miniszter
– közölték amerikai és izraeli tisztségviselők a CNN-nel.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter, Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó és Antony Blinken külügyminiszter azt mondták Galantnak, hogy Izraelnek „alternatív” lehetőséget kell találnia a Rafah elleni nagyszabású támadással szemben, amely veszélyeztetné a civileket és súlyosbítaná az ottani szenvedést.
A Fehér Ház szerdán közölte, hogy Netanjahu beleegyezett az izraeli küldöttség tervezett washingtoni látogatásának átütemezésébe, hogy megvitassák az esetleges rafahi műveletet.
Eközben az izraeli hadsereg (IDF) közölte:
A környéken folytatott művelet részeként 50 terroristát fogtak el, akiket kihallgatnak. A gázai Sífa kórházban, ahol a terroristák és a Hamász parancsnokai még mindig ott rejtőzködnek, a harcok folytatódnak, eddig az Iszlám Dzsihád és a Hamász 500 terroristáját tartóztatták le – közölte a Jediót Ahronót.
Közben az Al Jazeera egy orvosi forrásra hivatkozva azt közölte: a dél-libanoni Nakúra és Tair Harfa elleni izraeli támadások halálos áldozatainak száma kilencre emelkedett. A Nakúrában megtámadott célpont egy ismert Hezbollah-sejt volt.
Az olasz jobbközép kormány tagjai szerint összefüggés van a nőkkel szembeni erőszak erősödése és az illegális migráció között, ahogyan ezt a felsőház elnöke, Ignazio La Russa is hangsúlyozta az áldozatokra emlékezve csütörtök este.
Szombaton 12 óráig 66 012 választópolgár szavazott külföldön a romániai elnökválasztás első fordulójában, 46,15 százalékuk nő és 53,85 százalékuk férfi – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
A magyar származású Gorka Sebestényt nevezte meg terrorizmus elleni főigazgatóként és elnöki tanácsadóként Donald Trump pénteken.
Két nappal a hazai szavazókörök megnyitása előtt megkezdődött pénteken a romániai elnökválasztás a külföldi választókörzetekben.
Donald Trump választási győzelme is hozzájárult ahhoz, hogy Joe Biden amerikai elnök engedélyezte Ukrajnának az amerikai rakéták bevetését mélyen Oroszország területén fekvő célpontok ellen.
Bulgária és Románia is előrelépett a schengeni övezetbe való csatlakozás feltételeinek teljesítésében, így januári csatlakozásuk reális célkitűzés – jelentette ki Ylva Johansson pénteken Budapesten.
Irán pénteken bejelentette, hogy új, fejlett urándúsító centrifugákat helyezett üzembe.
Schengen-tag lehet Románia január elsejétől, miután megállapodás született a témában – jelentette be pénteken Budapesten Orbán Viktor magyar és Marcel Ciolacu román miniszterelnök.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök román kollégáját, Marcel Ciolacut fogadta pénteken Budapesten.
Oroszország interkontinentális ballisztikus rakétát vetett be egy vagy több ukrajnai célpont ellen, ami újabb egyértelmű eszkalációt jelent Vlagyimir Putyin orosz elnök részéről – jelentette ki csütörtökön Peter Stano.
szóljon hozzá!