Fotó: Iochom Zsolt
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni oltás beadatásához köthetik több szakma gyakorlását Németországban – jelentették be hétfőn Berlinben.
2021. november 15., 18:082021. november 15., 18:08
Az oltási kötelezettség a napközbeni kisgyermekellátás és a bentlakásos szociális ellátás területén, vagyis a többi között az óvodákban és az idősotthonokban dolgozókra vonatkozhat majd – mondta a szociáldemokratákkal (SPD) és a liberálisokkal (FDP) koalícióra készülő Zöldek szövetségi parlamenti frakciójának társelnöke, Katrin Göring-Eckardt.
Azzal kapcsolatban, hogy a liberálisok eddig rendre ellenezték az oltási kötelezettség minden formáját, elmondta, hogy a tervezett új előírás nem kerül bele a fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény soron következő módosításába – amelyről csütörtökön szavaz a Bundestag –, hanem később alkothatnak róla jogszabályt.
A csütörtöki szavazásra készített javaslatokat az utóbbi napokban átdolgozták és kiegészítették, mert minden korábbinál nagyobb járványhullám formálódott, amióta a kormányra készülő pártok októberben megkezdték a módosítás előkészítését, és a romló járványhelyzet miatt felerősödött a már csak ügyvezető kormány hivatali idejében alkalmazott szigorú korlátozások felújítására irányuló nyomás.
A védekezést a gyakorlatban irányító tartományi kormányok azt a lehetőséget is megkapják, hogy megtilthatják vagy korlátozhatják a szabadidős, kulturális és sportrendezvényeket, valamint a gyülekezést, a belépést az egészségügyi létesítményekbe, a szeszes italok árusítását és nyilvános fogyasztását, és a felsőoktatási intézmények működését.
A törvényt azért kell átdolgozni, mert november 25-től megszűnik a járvány legelején, tavaly márciusban bevezetett kivételes jogrend, amely felhatalmazta a szövetségi kormányt és a tartományi kormányokat, hogy rendeleti úton, törvényhozási hozzájárulás nélkül tegyék meg a lakosság megvédéséhez szükséges lépéseket, és ezzel jogi alapot biztosított az eddigi járványvédelmi intézkedésekhez.
A törvény tervezett reformja alapján a járvány első három hullámával ellentétben a negyedik hullám megfékezéséhez – főleg a liberálisok nyomására – nem lesz lehetőség általános kijárási és utazási korlátozások elrendelésére, az idegenforgalom és a vendéglátás, valamint a kiskereskedelem és az egyéb szolgáltatások általános felfüggesztésére, és sportágak működését sem lehet majd elrendelni.
Az oltatlanok kitiltását jelenti az úgynevezett 2G-szabály, amelynek elnevezését a „beoltott vagy gyógyult személyek” (geimpfte oder genesene Personen) kifejezésből képezték. A védekezés eszközei között nyár óta szereplő szabály előírja, hogy a védőoltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül tartózkodhatnak zárt közösségi térben, az oltatlanok viszont friss negatív vírusteszt birtokában sem.
A 2G-szabályt alkalmazzák november 8-a óta a legsúlyosabb járványügyi helyzetben lévő Szászország tartományban, és hétfőn Berlinben is bevezették. A tartományi rangú fővárosban már az első napon látványosan emelkedett az oltási hajlandóság, az oltópontoknál több száz méteres sorok alakultak ki.
A 2G-szabály enyhébb változata a 3G-szabály, amely szerint az oltatlanok is tartózkodhatnak zárt közösségi térben, ha rendelkeznek friss negatív lelettel.
Visszaállítják azt az előírást is, hogy a munkaadó köteles megengedni mindenkinek az otthoni munkavégzést, ha nem feltétlenül szükséges a munkahelyi jelenlét.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint egy nap alatt 23 607 ember szervezetében mutatták ki a vírust, ezzel 5 045 076-ra emelkedett a járvány tavaly tavaszi kezdete óta regisztrált fertőződések száma. A Covid-19-cel összefüggésben 43 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 97 715-re emelkedett.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!