A városi és a távolsági tömegközlekedési eszközökön is megkövetelik a maszk viselését Németországban
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Várhatóan augusztus végéig feloldották a németországi beutazásra eddig érvényes koronavírus-szabályozásokat: a visszatérő utazóknak és más beutazóknak nem kell igazolniuk, hogy oltási vagy gyógyultsági igazolással rendelkeznek és teszt sem kell – közölte a Német Turisztikai Hivatal (DZT) az MTI-vel.
2022. június 02., 08:312022. június 02., 08:31
A vírusvariáns-területekről érkezők számára azonban továbbra is érvényben maradnak a szigorú szabályok, a beutazás után 14 napos karanténba kell vonulniuk akkor is, ha oltási vagy gyógyultsági igazolással rendelkeznek.
A tömegközlekedési eszközökön (városi és távolsági is), illetve az egészségügyben Németországban továbbra is kötelező a védőmaszk használata. Ugyanígy viselni kell a maszkot a Németországból induló, illetve az oda érkező repülőgépek fedélzetén is – írták.
Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
szóljon hozzá!