Kemény vádak. Kirilo Budanov szerint az orosz hatóságok már legalább egy hónapja tuidták, hogy terrortámadás készül
Fotó: gur.gov.ua
Oroszország legalább február 15-e óta tudott egy terrortámadás előkészületeiről a területén – jelentette ki szerdán Kirilo Budanov, Ukrajna katonai hírszerzésének vezetője.
2024. március 28., 09:032024. március 28., 09:03
Mint ismeretes, pénteken este több fegyveres tüzet nyitott a Moszkva elővárosában, Krasznogorszkban lévő Crocus bevásárlóközpontban, és legalább 143 embert megölt. Az Iszlám Állam (ISIS) egyik ága nem sokkal később magára vállalta a támadást.
Az orosz hatóságok jelenleg nyolc embert tartanak előzetes letartóztatásban a terrortámadással összefüggésben. Orosz vezető tisztségviselők igyekeztek a támadást Ukrajnához kötni, anélkül, hogy bizonyítékokat szolgáltattak volna. A Fehér Ház szerint nincs arra utaló jel, hogy Ukrajna állna a lövöldözés mögött.
„Ne hagyják, hogy olyan történeteket meséljenek, hogy ez (a támadás) a semmiből tűnt fel” – kommentálta történteket a hírszerzés vezetője.
A Kijevben megrendezett harmadik éves Kyiv Stratcom Forum 2024 elnevezésű fórumon Budanov elmondta, hogy az egyik lehetséges magyarázat arra, hogy az orosz hatóságok miért engedték megtörténni a támadást, egy belső hatalmi harc volt, amelynek célja egyes magas rangú tisztviselők eltávolítása volt a posztjukról.
„Egy másik lehetőség, hogy valójában alábecsülték a történtek mértékét. Azt hitték, hogy inkább helyi jellegű lesz, és Ukrajnát akarták mindenért hibáztatni” – mondta Budanov.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „teljesen kiszámíthatónak” nevezte Oroszország azon kísérleteit, hogy Ukrajnára hárítsák a felelősséget, és hozzátette, hogy „Vlagyimir Putyin orosz elnök és gazemberei csak megpróbálnak valaki mást hibáztatni.... Ez már korábban is megtörtént”.
Eközben a támadás halálos áldozatainak végső száma magasabb lehet a 143 megerősített halottnál, mivel az orosz nyomozók közölték, hogy több mint 100 bejelentés érkezett eltűnt emberekről.
Az orosz Nyomozó Bizottság szerdán közzétette az eddig megerősített 143 halott nevét tartalmazó listát.
A nyomozók korábban azt közölték, hogy péntek óta 143 bejelentést kaptak eltűnt emberekről is.
Közben Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján azzal vádolta meg Kijevet, hogy a világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban.
„Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A nyugatiak is bekapcsolódtak a világméretű kórusba. Egyetlen ország kivételével. Bolygónkon egyetlen ország ment az ellenkező irányba. Nem biztos, hogy országról és államról kell beszélnünk. Beszéljünk inkább a kijevi rezsimről” – mondta.
A szóvivő állásfoglalása szerint a közösségi média ukrán szegmensében cinikus és kárörvendő kommentek jelentek meg, de az amerikai platformok nem törölték őket.
Kirill, az orosz ortodox egyház pátriárkája az Orosz Népi Világtanács moszkvai kongresszusán szerdán egyértelműnek nevezte, hogy
Úgy vélekedett, hogy Moszkva rosszakarói „megpróbálták kihasználni a migrációs helyzettel kapcsolatos belső problémákat, hogy kiélezzék az interetnikus viszonyokat”, egyebek között a radikális iszlamista tényező segítségével„.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy parlamenti képviselők egy csoportja felkérte: vizsgálja meg, milyen módon szervez, finanszíroz és hajt végre az Egyesült Államok és több más nyugati ország terrortámadásokat Oroszország ellen. A hatóság közölte, hogy ennek eleget fog tenni.
A Moszkva mellett Crocus City Hall elleni múlt heti véres terrortámadás végrehajtói előbb Fehéroroszországba akartak menekülni, de a fokozott biztonsági intézkedések miatt oda nem juthattak be, ezért az ukrán határ felé vették az irányt.
A gázai helyzet a legrosszabb az Izrael és a Hamász fegyveresei közötti háború 19 hónappal ezelőtti kezdete óta – közölte pénteken az ENSZ a Reuters szerint.
Elon Musk tanácsaival továbbra is segíti Donald Trump elnöki munkáját, azt követően is, hogy hivatalos kormányzati pozíciója megszűnik – hangzott el a milliárdos vállalkozó és az amerikai elnök közös, a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök „makacssága” is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.
A holland kormány 5,7 millió eurós céltartalékot különített el az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsekért járó esetleges kártérítés kifizetésére – írja a holland kulturális minisztérium közleményére hivatkozva az AFP.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.
Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.
Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.
Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors
Oroszország „újabb megtévesztő akciót” hajt végre azzal, hogy nem adta át a béke rendezésére vonatkozó javaslatát a Moszkva és Kijev közötti esetleges találkozó előtt – jelentette kiVolodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.
szóljon hozzá!