A többnyire nyugati diplomás miniszterjelöltek majdnem fele hölgy, és mindnyájan bizalmi kapcsolatban vannak Maia Sandu államfővel
Fotó: Facebook/Maia Sandu
A Nyugathoz való óvatos közeledés, az Oroszországgal való konfrontálódás kerülése várható az új moldovai vezetéstől – véli a lapunknak nyilatkozó elemző. Barabás T. János szerint a Romániával való egyesülés kérdése a közeljövőben nem kerül a napirendre.
2021. július 26., 20:032021. július 26., 20:03
Két nő vezetheti a Moldovai Köztársaságot, miután Natalia Gavrilița a legesélyesebb jelölt a miniszterelnöki posztra, tavaly november óta pedig Maia Sandu ül az államfői székben. A július 11-i parlamenti választásokon az elnök pártja, az Európa-barát, jobbközép, progresszista Akció és Szolidaritás Párt (PAS) abszolút többséget szerzett a törvényhozásban, így önállóan alakíthat kormányt.
A 2019-ben pénzügyminiszteri posztot ellátó Gavrilița idén februárban már volt kormányfőjelölt, de az akkor még baloldali többség nem támogatta a parlamentben – emlékeztetett Barabás T. János. A budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője a Krónika megkeresésére azt mondta,
„A többnyire nyugati diplomás miniszterjelöltek majdnem fele hölgy, és mindnyájan bizalmi kapcsolatban vannak Maia Sandu államfővel, vagyis tartós kormányzás várható. Mihai Popșoi külügyminiszter-jelölt a budapesti CEU-n tanult, és a chișinăui amerikai nagykövetség civil helyi alkalmazottja volt, Anatolie Nosatîi védelmiminiszter-jelölt a Szovjetunióban végezte a katonai akadémiát, személye az oroszok számára lehet megnyugtató.
– hangsúlyozta a szakértő. Hozzátette ugyanakkor: Chișinăuban a politikai döntéseket a kulisszák mögött hozzák, és azokat jelentősen befolyásolják külföldi hatalmak, így a leendő kormányról csak a kinevezése után lehet biztosat állítani.
Az EU által beígért támogatás kimozdíthatja az országot a jelenlegi gazdasági pangásból és lassíthatja a drámai mértékű kivándorlást
Moldova várható külpolitikájára vonatkozó kérdésünkre Barabás T. János azt mondta, a Nyugathoz való óvatos közeledés várható. Kiemelte, hogy a PAS választási programjában nincs szó az oroszok számára aggodalmas NATO-integrációról. „Igor Grosu PAS-elnök azt nyilatkozta: országa nem akar a Nyugat és Kelet közötti konfrontáció csatatere lenni. Hasonló mérsékelt nézeteket vall a moldovai politikusok többsége.
Ez az összeg, ha jól van menedzselve, kimozdíthatja az országot a mostani gazdasági pangásból, és lassíthatja a már drámai méreteket öltő kivándorlást. Az Egyesült Államok is beígért támogatást, sőt Putyin orosz elnök is kilátásba helyezett egy hatszázmillió dolláros kölcsönt, utóbbi feltétele a stabil kormányzás” – mondta az elemző. Megjegyezte: Sanduék győzelmének Romániában lehet hatása, mivel a PAS testvérpártjának számító Nemzeti Liberális Párt tekintélyét erősíti a szociáldemokraták kárára.
A bukaresti külügyminisztérium gratulált hétfőn a moldovai állampolgároknak, és üdvözölte az Európa-barát reformerők győzelmét a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokon, amelyeken Maia Sandu államfő pártja, a jobbközép Akció és Szolidaritás Párt (PAS) a voksok alapján önállóan alakíthat kormányt.&
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) óriásit bukott, kevesebb, mint félszázalékos eredmény ért el a választásokon. Ezzel kapcsolatban Barabás T. János nyomatékosította:
Úgy vélte, az AUR-jelölteket sem kedvelték, lejáratott, fasisztoid és korrupt politikusok is voltak a listán. Ami Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülésének napirendre kerülését illeti, a szakértő nyomatékosította, hogy a PAS programjában nem szerepel az egyesülés, vezetői mellőzik a témát.
Franciaország és Németország egyértelművé tette, hogy csak Moldova uniós csatlakozása után jöhet szóba határváltozás. A tagfelvétel pedig az elkövetkező egy-két EU-s költségvetési ciklus után lesz esetleg téma, ami legalább tíz év. Addig sok víz lefolyik a Dnyeszteren” – fogalmazott Barabás T. János.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhúzódó ukrajnai háborúra és a NATO-val való esetleges jövőbeni konfrontációra való felkészülést alapozta meg azzal, hogy leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert, és Andrej Belouszovot nevezte ki a helyére.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter.
Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelntése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága hétfőn.
Folynak a harcok a Harkivi területen található Vovcsanszkért, az ukrán csapatok megpróbálják elhárítani Oroszország kísérletét a város elfoglalására – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara hétfőn.
Több nagy amerikai egyetemen palesztinpárti tüntetők zavarták meg a diplomázó hallgatók záróünnepségét vasárnap és szombaton, New Yorkban a Manhattan hidat zárták le részlegesen a tiltakozók.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Harkiv megyei Hatiscse, Kraszne, Morohovec és Olijnikove településeket, miközben öt frontszakaszon sikerült előre nyomulnia az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A végzős diákok rokonai gyűltek össze az egyik stadionban tartott rendezvényen, amelyet megzavartak a tüntetők. Több európai nagyvárosban is folytatódtak a palesztin-párti megmozdulások, amelyeken önálló palesztin állam létrehozását követelték.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
szóljon hozzá!