Fotó: MG RTL D/Andreas Friese
A terrortámadások elkerülése érdekében a jövőben szigorúbban kell ellenőrizni a bevándorlókat és a menekülteket Németországban, a potenciális veszélyt jelentőket pedig jobban meg kell figyelni, akár 24 órán át követni vagy elektronikus nyomkövetővel ellátni – mondta az MTI beszámolója szerint a német kancellár vasárnap éjjel az RTL kereskedelmi televízió műsorában, ahol állampolgárok tehettek fel kérdéseket.
2017. augusztus 21., 15:252017. augusztus 21., 15:25
Az egy asztalnál Angela Merkellel című műsorban a csütörtöki barcelonai, valamint a tavaly decemberi berlini terrortámadás kapcsán az emberek elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan lehetne jobban szavatolni az emberek biztonságát.
A német kormányfő a szigorúbb megfigyelés mellett azt is felvetette, hogy
Jelenleg ugyanis csak három hónapig lehet ezeket az embereket bent tartani, ami nem feltétlenül elég például ahhoz, hogy új iratokat állítsanak ki számukra, papírok nélkül pedig nem veszik vissza őket a származási országok.
Merkel elmondta azt is, hogy
Hozzátette: az elmúlt két évben már sokat tettek annak érdekében, hogy az a helyzet ne ismétlődhessen meg újra, például több technikai újítást is bevezettek, egyebek mellett arcfelismerő kamerákat helyeztek el.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!