Megszavazta kedden az Európai Parlament azt a határozattervezetet, amely a jogállamiság megsértésére hivatkozva marasztalja el Romániát.
2018. november 13., 13:522018. november 13., 13:52
2018. november 13., 15:192018. november 13., 15:19
Az uniós törvényhozás strasbourgi plenáris ülésén 473 képviselő támogatta voksával a Romániát bíráló dokumentumot, 151 eurohonatya ellene szavazott, negyvenen tartózkodtak. A jelentés elsősorban az igazságügyi törvények módosítása és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének eltávolítása miatt marasztalja el Romániát, ugyanakkor a titkosszolgálatok állítólagos igazságszolgáltatásba való beavatkozására is kitér.
A dokumentumban felszólították a bukaresti hatóságokat, hogy biztosítsák a fékek és ellensúlyok rendszerének megőrzését, illetve lépjenek fel a hivatali korrupció büntethetőségét megszüntető bármilyen intézkedés ellen. Az EP-képviselők emellett az Európai Bizottság, a Velencei Bizottság és az Európa Tanács korrupcióellenes csoportja (GRECO) által kiadott ajánlások maradéktalan végrehajtását sürgették.
Az Európai Parlament „mélységes aggodalmának” ad hangot az igazságügyi törvények és a büntetőjog módosítása kapcsán, elsősorban amiatt, hogy ezek az igazságügyi rendszer függetlenségének aláásásához vezethetnek, gyengíthetik a korrupció elleni küzdelem hatékonyságát, valamint a jogállamiságot. Az EP-frakciók képviselői által összeállított határozatban ugyanakkor elítéli a rendfenntartó erők erőszakos és aránytalan fellépését a 2018. augusztus 10-ei bukaresti kormányellenes tüntetésen. A határozat felszólítja a román hatóságokat, szavatolják az intézményközi együttműködés törvényességét és átláthatóságát, kerüljenek minden jogcsorbító beavatkozást, amely megzavarhatja az ellenőrzési és kiegyensúlyozási mechanizmusokat, ugyanakkor kéri a titkosszolgálatok tevékenysége fölötti parlamenti ellenőrzés megerősítését.
Az európai parlamenti képviselők arra intik Bukarestet, hogy utasítson el minden olyan intézkedést, amely megszüntetné a korrupció büntethetőségét, alkalmazza az országos korrupcióellenes stratégiát, ugyanakkor határozottan ajánlják, hogy a román hatóságok gondolják újra a civil szervezetek finanszírozását, megszervezését és működését szabályozó jogszabályok módosításait, amelyek az EP szerint a civil társadalom megfélemlítéséhez vezethetnek, és ellentmondanak a gyülekezés szabadságát és a magánélethez való jogot szavatoló elveknek. Nem utolsó sorban az uniós törvényhozók arra intik a bukaresti parlamentet és a kormányt, hogy tartózkodjanak minden olyan jellegű reformtól, amely veszélybe sodorná a jogállamot, beleértve az igazságszolgáltatás függetlenségét. Emellett az Európai Parlament arra biztatja a hatóságokat, hogy folytassanak párbeszédet a civil társadalommal és bátorítja, hogy saját indíttatásból kérjék ki a Velencei Bizottság véleményezését a jogszabályokkal kapcsolatban, még mielőtt elfogadnák ezeket.
A Romániát érintő határozatról október 3-án folytatott vitát az Európai Parlament, Viorica Dăncilă kormányfőnek és Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság első alelnökének jelenlétében.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Harkiv megyei Hatiscse, Kraszne, Morohovec és Olijnikove településeket, miközben öt frontszakaszon sikerült előre nyomulnia az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A végzős diákok rokonai gyűltek össze az egyik stadionban tartott rendezvényen, amelyet megzavartak a tüntetők. Több európai nagyvárosban is folytatódtak a palesztin-párti megmozdulások, amelyeken önálló palesztin állam létrehozását követelték.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
szóljon hozzá!