Megerősítették: a Hamász újabb magas rangú vezetőjét sikerült likvidálni

Megerősítették: a Hamász újabb magas rangú vezetőjét sikerült likvidálni

Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy likvidálta a Hamász palesztin iszlamista mozgalom fegyveres szárnya, az Ezzedin al-Kasszam Brigádok harmadik számú vezetőjét, Marvan Isszát egy támadásban a Gázai övezetben.

Krónika

2024. március 27., 10:542024. március 27., 10:54

„Marvan Isszát, az október 7-i mészárlás egyik szervezőjét egy két héttel ezelőtt végrehajtott támadás során likvidáltuk” – közölte Daniel Hagari ellentengernagy, az izraeli hadsereg szóvivője kedden este.

A Hamász fegyveres szárnyának említett vezetőjét „a légierő komplex és precíz támadása során likvidálták, a hadsereg és a Sin Bet, Izrael belső hírszerző szolgálatának titkos információi alapján” – mondta a Jerusalem Post szerint.

Ő a palesztin mozgalom legmagasabb rangú tisztségviselője, akit a gázai háború kezdete óta az izraeli hadsereg kiiktatott.

Az 1965-ben a Gázai övezet egyik menekülttáborában született Marvan Issza kerülte a nyilvános szereplést, miután öt évet ült börtönben Izraelben, mivel bűnösnek találták az iszlamista mozgalomban való részvételért.

Marvan Issza tagja volt a Hamász katonai tanácsának és a Gázai övezet politikai irodájának, amelyet Jahja Szinvár, a legmagasabb rangú vezető irányít.

Ez a legjelentősebb likvidálás a Gázai övezetben a háború kitörése óta. Januárban Szaleh al-Arúri, a Hamász politikai irodájának elnökhelyettese és a terrorcsoport katonai szárnyának egyik alapítója halt meg a Hamász bejrúti Dahieh negyedben lévő irodáiban történt robbanásban.

Eközben

az egyik elrabolt izraeli túsz, Uriel Baruch családját kedden arról tájékoztatták az Izraeli Védelmi Erők, hogy hírszerzési információik szerint meggyilkolták, és holttestét a Hamász visszatartja Gázában.

A 35 éves Baruchot, aki nős volt és kétgyermekes családapa, a Nova zenei fesztiválról rabolták el a Hamász október 7-i mészárlásakor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 27., szombat

Videófelvételt tett közzé a magyar-izraeli túszról a Hamász terrorszervezet

Az iszlamista Hamász terrorszervezet videófelvételt tett közzé szombaton két, október 7-én elhurcolt izraeli túszról, köztük a magyar-izraeli kettős állampolgárságú Omri Miranról.

Videófelvételt tett közzé a magyar-izraeli túszról a Hamász terrorszervezet
2024. április 27., szombat

Hatmilliárd dollár értékű katonai felszerelést „postáz” Amerika Ukrajnának

Az Egyesült Államok 6 milliárd dollár értékű új katonai felszerelés ukrajnai szállítása mellett kötelezte el magát pénteken.

Hatmilliárd dollár értékű katonai felszerelést „postáz” Amerika Ukrajnának
2024. április 26., péntek

A hagyományos értékek mellett tettek hitet határon túli magyar vezetők a budapesti konzervatív konferencián

Az erdélyi magyar közösség úgy maradhatott fenn, hogy az elmúlt 104 éven keresztül mindig ragaszkodott a hagyományokhoz, a gyökereihez, anyanyelvéhez, kultúrájához és hitéhez – hangsúlyozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

A hagyományos értékek mellett tettek hitet határon túli magyar vezetők a budapesti konzervatív konferencián
2024. április 26., péntek

Trump: a magyarok a nyugati civilizációért harcolnak, együtt küzdünk a marxisták és a fasiszták ellen

A magyaroknak a nyugati civilizáció, a szabadság, a család és a zsidó-keresztény kultúra védelmében tett erőfeszítéseit méltatta Donald Trump korábbi amerikai elnök.

Trump: a magyarok a nyugati civilizációért harcolnak, együtt küzdünk a marxisták és a fasiszták ellen
2024. április 26., péntek

Hatmilliárdos amerikai fegyverszállítás készül, közben az ukránok az orosz drónok miatt kivonták az Abrams harckocsikat

Az Egyesült Államok egy új, mintegy 6 milliárd dollár értékű fegyverszállítási szerződést készül bejelenteni Ukrajnának – jelentette a Politico csütörtökön, a tervekben részt vevő, név nélkül nyilatkozó tisztviselőkre hivatkozva.

Hatmilliárdos amerikai fegyverszállítás készül, közben az ukránok az orosz drónok miatt kivonták az Abrams harckocsikat
2024. április 26., péntek

Egy ukrán bíróság elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter letartóztatását

Egy ukrán bíróság pénteken elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter letartóztatását.

Egy ukrán bíróság elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter letartóztatását
2024. április 26., péntek

Iohannis is esélyes lehet az Európai Bizottság elnöki tisztségére, ha Von der Leyen nem nyer új mandátumot – állítja a Politico

Klaus Iohannis román elnök is esélyes lehet az Európai Bizottság elnöki tisztségének elnyerésére abban az esetben, ha a jelenlegi elnök, Ursula von der Leyen nem nyer újabb mandátumot – írja a Politico.

Iohannis is esélyes lehet az Európai Bizottság elnöki tisztségére, ha Von der Leyen nem nyer új mandátumot – állítja a Politico
2024. április 26., péntek

Moszkva úgy gondolja, nem befolyásolják a háború kimenetelét az Ukrajnának szállított amerikai rakéták

Nem fogják befolyásolni Oroszország hadműveleti céljainak elérését a Washington által Kijevnek szállított, megnövelt hatótávolságú ATACMS műveleti-taktikai rakéták – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön Moszkvában újságíróknak.

Moszkva úgy gondolja, nem befolyásolják a háború kimenetelét az Ukrajnának szállított amerikai rakéták
2024. április 26., péntek

Terjednek az amerikai egyetemeken az Izrael-ellenes tüntetések

Az Egyesült Államok újabb városaiban kezdődtek tüntetések és épültek palesztinpárti egyetemi sátortáborok csütörtökön, így Atlantában és a fővárosban, Washingtonban is.

Terjednek az amerikai egyetemeken az Izrael-ellenes tüntetések
2024. április 25., csütörtök

Felfújható matracon akart elmenekülni Ukrajnából egy hadköteles férfi – Van, aki 10 ezer dollárt is fizet a szökésben segítőknek

Felfújható matracon akart Ukrajnából a Dnyeszter folyón keresztül Moldovába szökni egy férfi, hogy elkerülje a katonai szolgálatot, de elfogták – közölte szerdán az ukrán határőrszolgálat.

Felfújható matracon akart elmenekülni Ukrajnából egy hadköteles férfi – Van, aki 10 ezer dollárt is fizet a szökésben segítőknek