Gajus Scheltema, Hollandia távozó budapesti nagykövete
Fotó: MTI
Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, meghatározatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
2017. augusztus 25., 12:312017. augusztus 25., 12:31
2017. augusztus 25., 15:182017. augusztus 25., 15:18
„Ez a diplomáciában az egyik legradikálisabb lépés” – tette hozzá az MTI beszámolója szerint.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: arra utasította az ideiglenes ügyvivőt, hogy hétfőn a holland külügyminisztériumban személyesen a lehető leghatározottabban utasítsa vissza a Magyarországot ért rágalmakat és megalapozatlan kijelentéseket, valamint
„Nem elégszünk meg zárt ajtók mögötti magyarázattal” – szögezte le.
A távozó holland nagykövet, Gajus Scheltema a 168 Órának adott interjúban egyebek mellett azt mondta, hogy
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Hollandia budapesti nagykövete a diplomáciai szokásokat semmibe vevő, messze túllépő, Magyarországot méltóságában és szuverenitásában is megsértő nyilatkozatot tett, amely nagyon ritkán fordul elő, és a dolog súlya miatt újabb diplomáciai lépéseket volt kénytelen tenni.
„Hollandia budapesti nagykövete egy interjúban gyalázta Magyarországot, ezért nem mellőzhető a holland kormány nyilvános állásfoglalása ebben a kérdésben” – fogalmazott. A külügyminiszter elmondta: sok alaptalan vád, méltatlan rágalom és visszautasítandó kijelentés hangzott el az interjúban, de ezek közül is
„Magyarország álláspontja világos, meg akarjuk védeni az országot, a magyar embereket, Európát és az európai embereket, nem engedjük be az illegális bevándorlókat” – jelentette ki Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter
Fotó: MTI
A külügyminiszter bírálta a holland nagykövetnek azt a kijelentését is, amely szerint autós merénylet bárhol megtörténhet. „Ennél kegyeletsértőbb és érzéketlenebb nyilatkozatot nehéz tenni. Mi soha nem fogjuk elfogadni, hogy Európa olyan kontinens legyen, ahol bárhol előfordulhat autós merénylet, emberek halálát okozva” – jelentette ki.
Szijjártó Péter közölte azt is:
Kérdésre válaszolva a külügyminiszter jelezte: ha bebizonyosodik, hogy az interjúban nem a nagykövet magánvéleménye jelent meg, ha a hollandok nem tesznek megfelelő elnézést kérő nyilatkozatot nyilvánosan, akkor a Hollandiába akkreditált magyar nagykövet hazarendelése hosszú távú lesz, illetve megteszik a még szükségessé váló diplomáciai vagy politikai lépéseket. Szintén kérdésre válaszolva közölte: mostanáig zárt ajtók mögött, nem nyilvános magyarázatot sem kapott Magyarország.
Szijjártó Péter hangsúlyozta:
és „bőven vége van” annak az időszaknak, amikor egyes külföldi állami vezetők „kitölthették a dühüket” Magyarországon. Felidézte: 2015-ben az egykori osztrák kancellár „nácizta” Magyarországot, majd szárnyas kapukat építettek a saját határaikra, a horvát miniszterelnök „gyalázta Magyarországot”, aztán néhány nap alatt összeomlott az ellátórendszerük az illegális bevándorlók nyomása alatt és „meglehetősen messze kerültek” a schengeni tagságtól, a román külügyminiszter pedig autistának bélyegezte Magyarországot. Egyikük sincs már hivatalban – jegyezte meg a külgazdasági és külügyminiszter.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
A Kreml ismét nukleáris megtorlással fenyegette meg a Nyugatot azon hírek kapcsán amelyek szerint Ukrajna nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket kaphat, amelyeket Oroszország elleni támadásokhoz használhat.
Felgyújtottak egy templomot Kárpátalján, az oldalára pedig azt írták: „késhegyre a magyarokat” – számolt be az újabb magyarellenes támadásról Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
Izrael szerdán erőteljes csapások sorozatát hajtotta végre a szíriai főváros, Damaszkusz ellen, fokozva ezzel a hadjáratot, amelyről azt állítja, hogy az ország drúz lakosságát támogatja.
Csütörtökre virradóra több oroszországi régiót is ukrán drónok vettek célba, az ukrán hadsereg szélesebb körű dróntámadást indított Oroszország nyugati régiói, köztük Moszkva ellen – jelentették orosz médiaforrások és tisztségviselők.
Az Európai Bizottság a 2028–2034 közötti időszakra 2000 milliárd eurós hosszú távú uniós költségvetést (MFF) javasol, amely megfelel a kontinens ambícióinak, szembenéz Európa kihívásaival és erősíti a függetlenségét – jelentette be Ursula von der Leyen.
Hatalmas tűz ütött ki a Tomorrowland fesztiválon Belgiumban. A tűzesetről készült videók és fotók elárasztották a közösségi média felületeket.
Az izraeli hadsereg új katonai folyosót alakít ki Hán-Júniszban, a Gázai övezet déli részén.
Donald Trump szerint vámok mellett egyéb szankciók is lehetségesek Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nincs előrelépés az ukrajnai háború lezárásához vezető békefolyamatban.
szóljon hozzá!