Fotó: MTI/Kovács Tamás
Brüsszel évek óta azon dolgozik, hogy Európát bevándorlókontinenssé tegye. A brüsszeli bürokraták most arra készülnek, hogy a tagországoknak járó pénzeket a bevándorlás támogatásához kössék – áll a kormány szerdai nyilatkozatában.
2020. november 18., 11:192020. november 18., 11:19
Látszólag ugyan a jogállamiságot kérik számon, de tudjuk, ma Brüsszelben csak azt az országot tekintik jogállamnak, amely beengedi a migránsokat. Mi, magyarok azonban erre már többször is nemet mondtunk – olvasható a szövegben.
A kormány leszögezi: „nem kérünk Brüsszel bevándorláspárti politikájából, és nem kérünk a Soros-tervből sem”.
– fogalmaz a nyilatkozat.
Az egész kontinens érdeke lenne ezen országok azonnali megsegítése. Magyarország ezért bármikor készen áll arra, hogy megszavazza a rászoruló tagállamokat segítő gazdasági tervet, pénzügyi csomagot és a költségvetést is. Azt azonban
– teszi hozzá a kabinet.
Elutasítjuk a bevándorláspárti erők felelőtlen politikáját, ami kockára teszi a válság kezelését és aláássa Európa egységét – zárul a szöveg.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!