Fotó: Emmanuel Macron/Facebook
Emmanuel Macron francia elnök megérti a nyugdíjreform ellen tüntető franciák dühét, hétfői televíziós beszédében ugyanakkor védelmébe vette a két napja kihirdetett jogszabályt.
2023. április 18., 10:162023. április 18., 10:16
„Egyértelmű, hogy a reformot nem fogadta el (a többség), senki nem maradhat süket a társadalmi igazságosságnak és a demokratikus életünk megújításának ezen igényével szemben” – fogalmazott negyedórás, ünnepélyes hangvételű beszédében a köztársasági elnök.
Emmanuel Macron bejelentette: „új munkaügyi paktumot” akar kialakítani, és megismételte, hogy kész fogadni azokat a szakszervezeteket, amelyek hajlandóan vele erről tárgyalni. Elmondása szerint a tárgyalások a fizetések emeléséről, az életpályamodell-fejlesztésről, a javak jobb elosztásáról, a munkakörülmények javításáról, az átképzések támogatásáról szólhatnának.
A szakszervezetek már a múlt héten jelezték, hogy nem hajlandók a kormányzat képviselőivel tárgyalni az újabb, május 1-jére meghirdetett tömegdemonstrációt megelőzően, miután nem tekintik a nyugdíjreform elleni tiltakozást befejezettnek.
Emmanuel Macron francia elnök aláírta tömegtüntetéseket kiváltó nyugdíjtörvényt – olvasható a kormány hivatalos közlönyében szombaton.
Televíziós beszédében Emmanuel Macron ugyanakkor jelezte: több területen javítani kívánja a franciák életét,
kiemelve az oktatást, a bűnözés elleni küzdelmet és az egészségügyet, valamint „az illegális bevándorlás ellenőrzésének megerősítését”. Elmondta, hogy Élisabeth Borne miniszterelnök a jövő héten bemutatja az ezekkel kapcsolatos programokat.
Kormányzati források szerint mindez arra utal, hogy a következő hónapokban nem várható sem a miniszterelnök menesztése, sem kormányátalakítás.
Az államfő száz napot adott magának, hogy új lendületet biztosítson a májusban kezdődött második elnöki mandátumának „a megbékélés, az egység, az ambíció és a franciák szolgálatában végzett tevékenység” jegyében. Kijelentette, hogy a július 14-i nemzeti ünnep lesz az „első elszámolás” ideje.
Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés nemzetgyűlési frakcióvezetője szerint Macron politikája "a megvetés, a közömbösség és a kegyetlenség öt évének folytatása", Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország vezetője pedig úgy vélte, Macron nem a realitás talaján áll. A radikális baloldal vezetője szerint az „edények tisztábban csengenek”, mint Macron szavai. Mélenchon arra utalt, hogy a köztársasági elnök beszéde idején országszerte a prefektúrák és a polgármesteri hivatalok előtt több ezren edénycsörömpöléssel tiltakoztak, jelezve, hogy nem kívánják hallani, amit Emmanuel Macron mond.
Mint ismeretes, a nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen január 19-én kezdődtek százezres tömegdemonstrációk a szakszervezetek felhívására, a tüntetéseket pedig országszerte utcai zavargások kísérték. A francia alkotmánytanács pénteken jóváhagyta a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62-ről 64 évre emelését előíró törvénytervezetet, amelyet másnap az államfő ki is hirdetett.
Franciaországban kilencedik alkalommal tiltakoztak több százezren felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen csütörtökön. A szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg.
Bekérette Lynne Tracy amerikai nagykövetet hétfőn az orosz külügyminisztérium, és tiltakozását fejezte ki nála az amerikai rakétákkal Szevasztopol ellen végrehajtott, civil áldozatokat követelő vasárnapi rakétacsapás miatt.
Már hat halálos áldozata van a görögországi kánikulának, három eltűnt személyt keresnek a hatóságok.
Az Európai Unió Külügyek Tanácsa az Ukrajna ellen folytatódó háborúra tekintettel elfogadta tizennegyedik szankciós csomagját.
A rendfenntartó erők több mint 15 tagja, valamint több civil vált terrortámadás áldozatává Dagesztánban – jelentette be Szergej Melikov, a régió vezetője hétfőre virradóra a Telegram-csatornáján közzétett videófelhívásban.
Egy holttestet találtak vasárnap a Natisone folyóban, annak a folyómedernek a közelében, ahol a három romániai fiatal balesete történt – írja a Rai News.
Az ukrán haditengerészeti erők műholdas felvételeket tettek közzé vasárnap, amelyek megerősítik a Sahid-136/Geranium-2 rakéták tároló és előkészítő helyeinek megsemmisítését az oroszországi Krasznodari területen.
A Románia–Belgium labdarúgó-mérkőzést követően a belga Rijkevorsel városában élő románok egy csoportját megtámadta egy csapat fiatal – jelentette a Het Laatste Nieuws és a Staandard című helyi lap.
Már csak kutyás kutatóegységekkel folytatják a keresést Cristian Molnarnak, annak a 25 éves, Szatmár megyei román fiatalembernek a holtteste után, akit két barátnőjével együtt május 31-én sodort el a Natisone folyó észak-Olaszországban.
Izraelben szombaton este hetven helyszínen követeltek túszalkut, fegyverszünetet és kormányváltást a tömegtüntetéseken részt vevők.
Fontos, hogy egységesen gondolkozzunk szinte minden kérdésben, ami a magyarságot érinti – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Fiuméban.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)