Fotó: Mid.ru
A harmadik világháborút atomfegyverekkel vívnák, és pusztító hatása lenne - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán a Daily Mail című brit napilap szerint.
2022. március 02., 16:162022. március 02., 16:16
A lap emlékeztetett arra, hogy a genfi leszerelési konferencián kedden lejátszott videóüzenetében Lavrov azt mondta: elfogadhatatlan Oroszország számára, hogy több európai ország területén amerikai nukleáris fegyver van. Azt hangoztatta, hogy az amerikai atomfegyverek európai állomásoztatása megsérti az atomsorompó-szerződést.
Lavrov azt is leszögezte: Oroszország elkötelezettje annak, hogy megakadályozzák a tömegpusztító fegyverek elterjedését, és mindent elkövet annak érdekében, hogy ilyen fegyverek ne jelenjenek meg Ukrajnában. Azzal vádolta meg Kijevet, hogy atomfegyver beszerzésére törekszik.
Putyin még az Ukrajna elleni támadás múlt csütörtöki megindítása előtt jelezte: soha nem látott következményekkel szembesülhetnek azok, akik beavatkoznak a konfliktusba.
A második fordulót a tervek szerint szerda este tartják a fehérorosz-lengyel határ közelében. A megegyezésre tett diplomáciai kísérletek a hétfői első fordulóban nem vezettek eredményre.
A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra – jelentette be az Európai Bizottság.
További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.
Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.
Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.
A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.
Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.
Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.
szóljon hozzá!