Fotó: Pixabay
Még vizsgálják Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista halálának körülményeit, az, hogy az eljárás mikor zárul le, és mikor adják át a holttestet a hozzátartozóknak, nem tartozik a Kreml hatáskörébe – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.
2024. február 19., 13:512024. február 19., 13:51
„Ezt a kérdést nem nekünk kell feltenni. Mi nem foglalkozunk ezzel az üggyel. Ez nem az elnöki adminisztráció feladata” – válaszolta a szóvivő arra a kérdésre, hogy mikor adják ki Navalnij holttestét a hozzátartozóknak.
Kira Jarmis, a börtönében pénteken elhunyt ellenzéki politikus szóvivője hétfőn közölte, hogy a Nyomozó Bizottság (SZK)
„Olyan körülmények között, amikor nincsen semmilyen információ, úgy gondoljuk, hogy teljesen megengedhetetlen ilyen, mondhatni, őszintén szólva arcátlan kijelentéseket tenni” – kommentálta a Peszkov azokat a nyugati politikusi nyilatkozatokat, amelyek a Kremlt tették felelőssé Navalnij haláláért.
Julija Navalnaja, a politikus özvegye hétfőn bejelentette, hogy folytatni fogja férje ügyét, és felkérte Navanij támogatóit, álljanak mellé.
Az orosz Büntetés-végrehajtási Szövetségi Szolgálat (FSZIN) pénteken közölte, hogy az elítélt meghalt a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet 3. számú „Sarki Farkas” börtönében. Az FSZIN szerint a politikus a séta után rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt.
Nyugati sajtóinformációk szerint Alekszej Navalnij édesanyja hiába próbálta megnézni fia holtestét a Sarki farkas nevű börtön közelében található egyetlen halottasházban, Salekhardban, az intézmény zárva volt.
Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus – közölte pénteken az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN).
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
A Kreml ismét nukleáris megtorlással fenyegette meg a Nyugatot azon hírek kapcsán amelyek szerint Ukrajna nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket kaphat, amelyeket Oroszország elleni támadásokhoz használhat.
Felgyújtottak egy templomot Kárpátalján, az oldalára pedig azt írták: „késhegyre a magyarokat” – számolt be az újabb magyarellenes támadásról Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
Izrael szerdán erőteljes csapások sorozatát hajtotta végre a szíriai főváros, Damaszkusz ellen, fokozva ezzel a hadjáratot, amelyről azt állítja, hogy az ország drúz lakosságát támogatja.
Csütörtökre virradóra több oroszországi régiót is ukrán drónok vettek célba, az ukrán hadsereg szélesebb körű dróntámadást indított Oroszország nyugati régiói, köztük Moszkva ellen – jelentették orosz médiaforrások és tisztségviselők.
Az Európai Bizottság a 2028–2034 közötti időszakra 2000 milliárd eurós hosszú távú uniós költségvetést (MFF) javasol, amely megfelel a kontinens ambícióinak, szembenéz Európa kihívásaival és erősíti a függetlenségét – jelentette be Ursula von der Leyen.
Hatalmas tűz ütött ki a Tomorrowland fesztiválon Belgiumban. A tűzesetről készült videók és fotók elárasztották a közösségi média felületeket.
Az izraeli hadsereg új katonai folyosót alakít ki Hán-Júniszban, a Gázai övezet déli részén.
Donald Trump szerint vámok mellett egyéb szankciók is lehetségesek Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nincs előrelépés az ukrajnai háború lezárásához vezető békefolyamatban.
szóljon hozzá!