Közös sikertörténetek: szorosabbra fűzik a román-magyar gazdasági együttműködést

•  Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A magyar-román gazdasági együttműködés közös sikertörténetek sorával erősítette a két ország kapcsolatát – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta Románia gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszterét.

MTI

2021. április 09., 14:262021. április 09., 14:26

2021. április 09., 17:212021. április 09., 17:21

Szijjártó Péter szerint a két állam viszonyát a szoros egymásra utaltság határozza meg. Magyarország számára ez abban nyilvánul meg, hogy Románia a 4. legfontosabb exportpiaca, a magyar tőke számára pedig a 6. legfontosabb célország. A kereskedelmi forgalom értéke tavaly elérte a 8 milliárd eurót, tette hozzá.

A magyar vállalati eredmények közül kiemelte, hogy a Mol újabb 14 benzinkutat, és 40 elektromos töltőállomást építhet ki a román autópályák mentén, a romániai OTP pedig 50 millió eurós tőkeemelést jelentett be, és már a 97. bankfiókját nyitotta meg.

Az MVM lakossági szolgáltatásokat indított a szomszédos országban, a Richter pedig magyar kormánytámogatással fejleszti marosvásárhelyi üzemét. Magyar cégek 22 milliárd forint támogatást nyertek, 45 milliárd forint romániai befektetéshez, hangsúlyozta.

•  Fotó: Facebook/Szijjártó Péter Galéria

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A Claudiu-Iulius-Gavril Năsui román gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón aláírták a Mátészalka-Szatmárnémeti gyorsforgalmi út létesítéséről szóló megállapodást, amely a 3. autópálya-összeköttetés lesz a két ország között. Az új szakasz 2024-ben nyílik meg.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy az időszakosan működő 10 határátkelőhely közül az eleki, valamint a dombegyházi állandó átkelést fog biztosítani.

Még az idén megjelenik a kiírás a Budapest–Bukarest vasútvonal utolsó magyarországi szakaszán a második vágány kiépítésére. Lezárult az a tender is, amely lehetővé teszi a Fekete-tenger alól kitermelt gáz eljuttatását Magyarországra, mondta a tárcavezető.

A rendezvényen aláírták azt a szándéknyilatkozatot is, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Román Kereskedelmi és Iparkamara fogalmazott meg a román-magyar vegyeskamara létrehozásáról.

Claudiu Năsui szerint a pénteken kötött megállapodások biztosítani fogják a gazdasági kapcsolatok bővítését, amely mindkét fél számára tartogat kihasználható lehetőségeket.

A román miniszter üdvözölte a magyar beruházásokat, és hozzátette, hogy a román cégek magyarországi beruházásai is jelentős bővülés előtt állnak.

A kapcsolatok fejlesztését indokolja az is, hogy a járvány felértékelte a minél rövidebb ellátási láncokat, ami megköveteli a közvetlen együttműködések erősítését a szomszédos államok között, hangsúlyozta.

Szijjártó Péter eközben a budapesti magyar-román üzleti fórum megnyitóján úgy fogalmazott: Magyarország az egyik legfontosabb gazdasági partnerének tekinti Romániát, és abban érdekelt, hogy a két ország együttműködése erősödjön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról