Fotó: Videófelvétel
Tűz ütött ki péntek reggel a Jón-tengeren egy olasz zászló alatt közlekedő, 237 utassal és 51 fős legénységgel haladó hajón, amelynek fedélzetén 29 román állampolgár is tartózkodott.
2022. február 18., 12:052022. február 18., 12:05
2022. február 18., 12:082022. február 18., 12:08
A vízi jármű az északnyugat-görögországi Igumenica kikötőjéből tartott a kelet-olaszországi Brindisi felé – közölte a görög kikötői rendőrség. A forrás tájékoztatása szerint eddig nem számoltak be áldozatokról. Kosztasz Tacafadosz, a görög kereskedelmi tengerészetért felelős államtitkár a Szakad görög magánrádiónak azt mondta, hogy minden utas épségben van, és a mentőcsónakokban tartózkodik.
A hajó kapitánya arra kérte az utasokat, hogy hagyják el a hajót, a parti őrség járőrhajót és vontatóhajót küldött a helyszínre – derült ki a szolgálat közleményéből.
A bukaresti külügyminisztériumnak az incidens kapcsán kibocsátott közleménye szerint a bajba jutott hajó utasai és legénysége közül 29 román állampolgársággal rendelkezik. A tárca szerint a görög hatóságoktól azt a tájékoztatást kapták, hogy a jármű valamennyi utasát kimenekítették más hajókra, amelyekkel a partra szállítják őket. „Románia athéni nagykövetsége sürgősségi eljárással kért bővebb tájékoztatást az érintett román állampolgárok identitásáról és egészségi állapotáról. A diplomáciai kirendeltség hatáskörének megfelelően konzuli segítséget nyújt a történtek nyomán” – olvasható a román külügy kommünikéjében. A minisztérium hozzátette, az érintett román állampolgárok eddig nem fordultak konzuli segítségért Románia görögországi diplomáciai kirendeltségeihez.
Az incidens helyi idő szerint hajnali fél öt körül történt Korfu északi partjainál, Görögország és Albánia között – közölte az AFP francia hírügynökséggel a görög parti őrség sajtóosztályának egyik tisztviselője. A tűz okai még nem ismertek, az ügyben vizsgálatot indítottak – számolt be a parti őrség.
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
szóljon hozzá!