Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Rosta Tibor
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben nyolc határrendész és egy román állampolgár is érintett – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
2022. június 27., 12:022022. június 27., 12:02
2022. június 27., 12:032022. június 27., 12:03
A megalapozott gyanú szerint a nagylaki határrendészek szolgálatuk során, még a határátkelő előtt rendszeresen állítottak meg külföldi gépjárműveket, és különböző vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy pénzért eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától.
Az elkövetők az „összehangolt korrupciós cselekményüket” legalább márciustól folytatták, és egy-egy szolgálat alatt átlagosan 140-260 euró vesztegetési pénzt szereztek, majd azt a nap végén egymás között elosztották úgy, hogy elöljárójuknak is juttattak belőle.
– tették hozzá.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben múlt pénteken összehangolt akciót is tartottak, amelyben 135-en vettek részt. A tettenérés során külföldi valutákat foglaltak foglalt le.
Az ügyészség a kilenc gyanúsított közül két gyanúsított letartóztatását indítványozta. A kényszerintézkedés elrendeléséről a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa hétfőn dönt – áll a közleményben.
Törvényellenes, veszélyes, első látásra elítélendő magánakciókba kezdett egy szilágysági magyar kamionsofőr, aki a határőröket lefizető kollégák útjának elállásával, teherautójuk visszapillantó tükrének, szélvédőjének bezúzásával érte el.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
szóljon hozzá!