Fotó: MTA.hu
Ugrásszerűen növelni kell Magyarországon a lakosság átoltottsági arányát a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerint, amely úgy véli: jelen helyzetben mindannyiunk kötelessége az oltásoktól elzárkózó emberek meggyőzése.
2021. október 11., 12:152021. október 11., 12:15
2021. október 11., 12:192021. október 11., 12:19
Az anyaországi tudományos köztestület elnöksége hétfőn bocsátott ki állásfoglalást és felhívást a COVID-19-járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott dokumentum megemlíti, hogy a járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően Magyarországon sikerült gyorsan elérni a lakosság 60 százalékos átoltottságát. Ez az arány azonban nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására, ezért
„Két és fél millió még beoltatlan honfitársunk van, akiket mielőbb be kell oltani. Az ugyancsak most jelentkező influenzajárvány is tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet” – hívja fel a figyelmet az Akadémia elnöksége, hozzátéve: a legfontosabb védelmet az oltás biztosítja, felvételét továbbra is erőteljesen ösztönözni kell. Ugyanakkor a szakemberek előrejelzései szerint az orrot és szájat eltakaró maszk használatával is több ezer emberi életet lehet megmenteni Magyarországon a negyedik hullám alatt.
A tudós testület felhívja a figyelmet, hogy a lakosság átoltottságát csak a társadalom legszélesebb köreinek mozgósításával és hatékony fellépésével lehet növelni. „Felelős állampolgári magatartás hiányában hiábavaló minden intézkedés, erőfeszítés, pénzráfordítás. Jelen helyzetben mindannyiunk kötelessége az oltásoktól elzárkózó emberek meggyőzése” – szögezi le állásfoglalásában a Magyar Tudományos Akadémia. A köztestület azt javasolja, hogy zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot; amikor csak lehetséges, tartson megfelelő távolságot másoktól, és gyakran fertőtlenítse a kezét.
Fotó: MTA.hu
„Közösen érjük el, hogy senki ne adjon hitelt az olyan téves, felelőtlen és veszélyes állításoknak, miszerint a delta-variáns ellen nem véd az oltás és az orrot és szájat eltakaró maszk! Mindenki lépjen fel saját környezetében a hamis és áltudományos nézetek ellen!” – szerepel az MTA elnökségének felhívásában. A grémium felhívja az Akadémia 18 ezer köztestületi tagját, és kéri a lakosság tájékoztatásában részt vevő intézményeket, fórumokat és a véleményformáló személyiségeket, hogy vegyék ki a részüket az oltások felvételére és az orrot és szájat eltakaró maszk használatára buzdító tevékenységből. „Életet ment, aki az óvintézkedéseket betartja, és ennek szükségességéről környezetét is meggyőzi” – olvasható a felhívásban.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!