Silvia Romanót 2018 novembere óta nyolc különböző helyszínen tartották fogva
Fotó: Wantedinafrica.com
Titkosszolgálati akcióval szabadították ki Silvia Romano, egy olasz nem kormányzati szervezet 24 éves önkéntesét, akit 2018 novemberében fegyveresek ejtettek foglyul Kenyában – adta hírül Giuseppe Conte olasz kormányfő szombaton.
2020. május 09., 22:592020. május 09., 22:59
2020. május 09., 23:022020. május 09., 23:02
Silvia Romano vasárnap kora délután érkezik meg Rómába az olasz nemzetbiztonsági hivatal (Aise) repülőgépével. Elsőként az elrablása körülményeit vizsgáló államügyész hallgatja meg, majd a fiatal nő hazatérhet milánói otthonába. „Silviát megviselték a történtek, de jól van” – nyilatkozta apja a sajtónak.
A kenyai túszejtők az olasz nőt egy szomáliai terrorista csoportnak adták tovább, az al-Kaidához közeli al-Shabaab csoportnak. A kenyai emberrablók három tagját letartóztatták és bíróság elé állították hazájukban.
Silvia Romanót 2018 novembere óta nyolc különböző helyszínen tartották fogva. Sajtóértesülések szerint kiszabadítása az olasz, valamint a török és a szomáliai titkosszolgálat együttműködésének köszönhető. Más források szerint a nőt a szomáliai főváros Mogadisciutól harminc kilométerre engedték szabadon. A Corriere della Sera olasz napilap úgy tudja, az olasz fél váltságdíjat fizetett érte.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!