Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Az ukrán kormány határozatot fogadott el a „román nyelv” fogalmának a „moldáv nyelv” helyetti ukrajnai használatáról – jelentette be csütörtök este a honlapján közzétett román és ukrán nyelvű hivatalos állásfoglalásában a kijevi oktatási és tudományos minisztérium.
2023. november 17., 11:372023. november 17., 11:37
A közlemény szerint
A minisztérium hangsúlyozta, hogy a kormány az összes további jogszabályt is a határozat figyelembevételével fogadja majd el.
A kijevi oktatási tárca szerint még májusban hagyták jóvá a román médiában emlegetett moldáv nyelvű tankönyveket, amelyek többségét a nyár folyamán, a román nyelv használatára vonatkozó határozat elfogadása előtt nyomtatták ki.
– idézte a hivatalos tájékoztatást az Agerpres hírügynökség.
Bár a román fél bejelentése szerint a két állam között megállapodás született arról, hogy mostantól az Ukrajnában élő román kisebbség nyelve hivatalosan is a román, és nem a moldáv, más a helyzet a valóságban.
Amint arról beszámoltunk, a Libertatea kedden arra irányította rá a figyelmet, hogy a kijevi hatóságok a román ötödikesek számára egy Moldáv nyelv, illetve egy Moldáv és egyetemes irodalom című tankönyvet készítenek elő. Szerdán Marcel Ciolacu kormányfő azt mondta, „síkideg” lett a cikkben közöltekről, hivatalos tájékoztatást kért, és úgy véli, mindössze logisztikai problémáról van szó egy háborúban álló országban.
„Síkideg” lett Marcel Ciolacu miniszterelnök, amikor kedd este értesült arról, hogy Ukrajnában egy Moldáv nyelv, illetve egy Moldáv és egyetemes irodalom című tankönyvet küldtek nyomdába, ezért sietett tisztázni a helyzetet.
Mint ismeretes, Marcel Ciolacu Kijevben, az október 18-ai ukrán–román kormányülés végén jelentette be: az ukrán hatóságok úgy döntöttek, hogy mostantól az Ukrajnában élő román kisebbség nyelve hivatalosan is a román, nem a moldáv. Aznap Klaus Iohannis államfő is méltatta az ukrán kormány azon döntését, hogy a román nyelvet az ukrajnai román kisebbség hivatalos nyelvévé nyilvánította. „Üdvözlöm az ukrán kormány mai lépését, amellyel végrehajtja az úgynevezett «moldovai» mesterséges nyelvről szóló megállapodást, amelyet a múlt héten Bukarestben Zelenszkij elnökkel kötöttem. Ez fontos lépés a román és az ukrán állam és társadalom közötti erős stratégiai partnerség kiépítésében” – fogalmazott Iohannis az elnök hivatalos X/Twitter-fiókján angol nyelven közzétett nyilatkozatában.
Az ukrán hatóságok úgy döntöttek, hogy mától az Ukrajnában élő román kisebbség nyelve hivatalosan is a román, nem a moldáv – jelentette be Marcel Ciolacu Kijevben a szerdai ukrán-román kormányülés végén.
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
szóljon hozzá!