Kétmilliárd forinttal támogatja a határon túli közösségeket a magyar kormány a Nemzeti Újrakezdés Program keretében

A két programrész keretösszege együtt 2 milliárd forint – közölte Potápi Árpád János. •  Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság

A két programrész keretösszege együtt 2 milliárd forint – közölte Potápi Árpád János.

Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság

Elérhetők a 2022-es Nemzeti Újrakezdés Program pályázati felhívásai – jelentette be csütörtökön Potápi Árpád János.

MTI

2021. november 25., 16:132021. november 25., 16:13

A magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a programok két részben valósulnak meg.

Az elsőben működésre, fejlesztésre, eszközbeszerzésre lehet pályázni, míg a másodikban rendezvények szervezésére.

A szerkezet a 2021-es Nemzeti Újrakezdés Program struktúráját követi, számolt be a sajtóeseményről az MTI. Az elmúlt tizenegy évben mind a Kárpát-medence magyar közösségei, mind a diaszpóra magyarjai számíthattak a kormányra – hangoztatta Potápi.

Hozzátette: az elmúlt esztendőben a koronavírus-járvány ellenére több mint 1,7 millió embert tudtak elérni, folyamatosan tartották a kapcsolatot a külhoni magyar szervezetekkel.

A 2021-es esztendőt a nemzeti újrakezdés évének nevezték el. Így az államtitkárság a korábban több program részeként nyújtott támogatásokat, pályázati kiírásokat Nemzeti Újrakezdés Program címmel egységesítette, amelyben hat – oktatási, kulturális, egyházi, sport, valamint ifjúsági, cserkész- és közösségi, illetve diaszpóra – alprogram szerepelt.

Ezen pályázatok sikere alapján hirdették meg 2022-re is a Nemzeti Újrakezdés Program I. és II. elemét. A két rész keretösszege együtt 2 milliárd forint – közölte Potápi Árpád János.

Ebből a Nemzeti Újrakezdés Program I.-re 1,5 milliárd, a II. lépcsőre 0,5 milliárd forint jut. Mindkét esetben vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni, a megvalósítási időszak a jövő év. Az I. részben a pályázható összeg 300 ezer és 5 millió forint, míg a II.-ban 300 ezer és 1 millió forint közötti.

Az államtitkár közölte, hogy a működésre, fejlesztésre, eszközbeszerzésre szóló Nemzeti Újrakezdés Program I. és a rendezvények szervezésére szolgáló Nemzeti Újrakezdés Program II. felhívásai mellett

egy harmadik pályázati kiírás is megjelenik csütörtökön, a Kárpát-medencei Testvértelepülési Programé, amelynek közösségi és gazdasági része is van. A keretösszeg 500 millió forint, amely fele-fele arányban oszlik meg a két alprogram között.

A támogatás itt is vissza nem térítendő, a megvalósítási időszak szintén 2022. Igényelni 500 ezer és 1 millió forint közötti összeget lehet. Potápi Árpád János megjegyezte, hogy a testvértelepülési programhoz kapcsolódóan felmérést végeznek és felkészítőt szerveznek. Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy

a magyar kormány 2011-től támogatja pályázatok keretében a külhoni magyar szervezetek működését, fejlesztését, eszközbeszerzését, valamint rendezvényeit.

A 2022-es Nemzeti Újrakezdés Program I. és II. kiírásain a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek vehetnek részt csütörtöktől. A 2015 óta évente meghirdetett testvértelepülési program pedig új elemekkel bővült idén.

A pályázati kiírások a www.bgazrt.hu, valamint a www.kulhonimagyarok.hu oldalakon érhetők el.

Megjegyezték, hogy a három felhívás keretében 2021-ben 2,34 milliárd forinttal támogatták a közösségeket; több mint 2700 projekt valósulhatott meg.

A Kárpát-medencei Testvértelepülési Program pályázatára magyarországi települési és megyei önkormányzatok jelentkezhetnek valamely külhoni településsel közösen megvalósítandó projektre. Új elem a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok ösztönzése – emelték ki a sajtóanyagban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról