Jövőre Románia ad otthont a Három Tenger Kezdeményezés csúcsértekezletének

Klaus Johannis államfő és Donald Trump amerikai elnök üdvözli egymást a varsói csúcson •  Fotó: Presidency.ro

Klaus Johannis államfő és Donald Trump amerikai elnök üdvözli egymást a varsói csúcson

Fotó: Presidency.ro

Jövőre Romániában rendezik a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozót – jelentette be csütörtökön Klaus Johannis államfő Varsóban. A román elnök egyúttal érdekes és jó alternatívának nevezte az Egyesült Államok által felkínált amerikai cseppfolyósított gázt, amely csökkentheti Kelet-Közép-Európa országainak az orosz gáztól való függőségét.

Krónika

2017. július 06., 17:592017. július 06., 17:59

2017. július 06., 18:392017. július 06., 18:39

Az elnök azt mondta: szeretné, ha a Három Tenger Kezdeményezés jövő évi, Romániában sorra kerülő csúcstalálkozóján olyan indítványok születnének, amelyek nem távolítják el a résztvevő államokat az Európai Uniótól, hanem ellenkezőleg: tökéletesen beillenek az EU átfogó céljaiba.

Klaus Johannis aláhúzta, a kezdeményezés egyik fő célkitűzése az észak-déli folyosók megvalósítása, amelyek kiegészítenék a kelet-nyugati folyosókat. „Közúti és vasúti szállításról, adatcseréről, energiaszállításról van szó” – idézte az államfőt az Agerpres hírügynökség kiküldött tudósítója.

Klaus Johannis szerint lehetséges, hogy a romániai csúcstalálkozónak is lesz egy meghívott vendége, mint ahogy Donald Trump amerikai elnök volt a mostani varsói találkozó díszmeghívottja.

Az elnök felidézte, hogy a Három Tenger Kezdeményezés első találkozójára 2007-ben, New York-ban került sor, az ENSZ közgyűlésének keretében. Mindazonáltal érdekes és jó alternatívának nevezte az Egyesült Államok által felkínált amerikai cseppfolyósított gázt, amely szerinte csökkentheti Kelet-Közép-Európa országainak az orosz gáztól való függőségét.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az amerikai ajánlat nem sérti-e a Berlin által a Balti-tenger alatt létesített Északi Áramlat nevű orosz-német gázvezeték működtetését, illetve a gázvezeték második ágának megépítését, Johannis kifejtette: az energiabiztonság szavatolása érdekében valamennyi ajánlatból profitálniuk kell a kelet-közép-európai országoknak.

„Realistáknak kell lennünk, elsősorban hazáink gazdaságára kell gondolnunk, és ha energetikai biztonságot akarunk, akkor valamennyi, a piacon létező ajánlatból profitálnunk kell, hogy végül hazánk számára a legelőnyösebb feltételeket érjük el” – idézte az MTI Johannist. Hozzátette: senkinek nem kell tartania az amerikai cseppfolyósított gáztól. Rámutatott: ha az árajánlat és a szállítási feltételek előnyösek és a gáz megfelel az európai szabványoknak, akkor az egy plusz forrás.

Az államfő emlékeztetett, hogy Románia nem, de az Európai Unió jelentős része nagymértékben függ az orosz gáztól, márpedig ha ez a függőség csökkenhet egy más ajánlat következtében, akkor ebből mindenki csak nyerhet. „Minél több az ajánlat, annál előnyösebb helyzetbe kerül a fogyasztó" – érvelt Johannis. Andrzej Duda lengyel elnök a csúcstalálkozón mondott megnyitó beszédében kijelentette, hogy Lengyelország az ország északnyugati határától egészen a horvátországi Krk szigetéig húzódó, egységes gázfolyosó létrehozását szeretné elérni.

A Balti-, az Adriai- és a Fekete-tengerre utaló Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján tizenkét ország vezetői vesznek részt: Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia. Donald Trump USA-elnök meghívott vendégként vett részt a csúcstalálkozón.

A Három Tenger Kezdeményezés célja támogatást nyújtani az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger által határolt földrajzi régió államai közötti együttműködésre olyan területeken, mint az energia, a szállítás, a távközlés és a környezetvédelem.

korábban írtuk

Trump Varsóban: a Nyugatot nem lehet megtörni
Trump Varsóban: a Nyugatot nem lehet megtörni

A nyugati civilizációt fenyegető erők elleni közös lépésre szólította az Egyesült Államok európai szövetségeseit csütörtökön Varsóban Donald Trump amerikai elnök a Három Tenger Kezdeményezés államfői értekezletét követően.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról
2025. május 09., péntek

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet
2025. május 09., péntek

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását

A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását