Trump Varsóban: a Nyugatot nem lehet megtörni

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A nyugati civilizációt fenyegető erők elleni közös lépésre szólította az Egyesült Államok európai szövetségeseit csütörtökön Varsóban Donald Trump amerikai elnök a Három Tenger Kezdeményezés államfői értekezletét követően. Közölte: fel kell lépni az orosz destabilizáló törekvések ellen.

Hírösszefoglaló

2017. július 06., 17:102017. július 06., 17:10

2017. július 06., 22:072017. július 06., 22:07

A Nyugatot sohasem lehet megtörni, értékeink megmaradnak, civilizációnk pedig fennmarad – jelentette ki Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke csütörtökön Varsóban, a tizenkét közép- és kelet-európai ország részvételével megtartott Három Tenger Kezdeményezés államfőinek találkozója után.

Az amerikai elnök Krasinski téren mondott beszédében kijelentette: közösen kell fellépni a terrorizmus, a terroristák hálózatai, finanszírozóik és ideológiáik támogatói ellen. „A mi határaink mindig zárva lesznek a terrorizmus és minden szélsőség előtt.

Idézet
Keményen harcolunk a radikális iszlám terrorizmus ellen, nem fogadhatjuk el azokat, akik elutasítják az értékeinket” – szögezte le.

Hangsúlyozta: „a közös ellenségeink ellen, a civilizációnk védelmében együtt kell harcolnunk”. Kijelentette: lehetnek a mieink a világ legerősebb gazdaságai, ha nincsenek erős értékeink, nem maradhatunk meg. Kiemelte:

ma az az alapvető kérdés, hogy

a Nyugatban megvan-e az akarat a megmaradáshoz, hajlandó-e megvédeni magát bármi áron, van-e bátorsága önmaga megvédéséhez.

Donald Trump kijelentette: minden NATO-tagállamnak eleget kell tennie a pénzügyi kötelezettségeinek, „Európának többet kell tennie”. Európának azzal kell demonstrálnia, hogy hisz a jövőjében, hogy hajlandó áldozni a jövője védelmére – mutatott rá.

„Hűek maradunk az 5. cikkelyhez”

Trump azt is közölte, országa hű marad a Washingtoni Szerződés kollektív védelemről szóló 5. cikkelyének betartásához. „Vállvetve kiállunk az 5. cikkely védelmében” – jelentette ki Trump a NATO kollektív védelmi elvét rögzítő cikkre hivatkozva.

Biztonságpolitikai témákról szólva aláhúzta: amennyiben a nemzetek, az állampolgárok elveszítik elszántságukat, a nyugati civilizáció kerül veszélybe. Lengyelország tapasztalata arra emlékeztet: a Nyugat védelme a győzelemre irányuló akaraton alapszik – mondta

Felszólította Oroszországot, hogy állítsa le az Ukrajna destabilizációjára irányuló lépéseket.

Az amerikai elnök leszögezte: Lengyelországgal együtt a családért, a szabadságért, a hazáért, az Istenért harcolunk. Trump szerint a társadalmi élet középpontjában a családnak, nem pedig a kormánynak és a bürokráciának kell állnia.

„Mindenekelőtt becsüljük minden egyes emberi élet értékét, védjük minden ember jogait, tiszteletben tartjuk minden, szabadságban élni akaró ember reményét” – szögezte le. Szavai szerint ez fűzi össze szövetségesként a lengyel és az amerikai népet, az egész civilizációt.

„Ahogyan Lengyelországot soha nem sikerült megtörni, úgy a Nyugat sem engedi meg soha, hogy megtörjék” – jelentette ki.

Idézet
Harcoljunk úgy, ahogy a lengyelek: a családért, a szabadságért, a hazáért, az Istenért”

– fejezte be varsói beszédét Trump.

Klaus Johannis román, Andrej Kiska szlovák (takarásban), Borut Pahor szlovén, Áder János magyar, Dalia Grybauskaite litván és Kolinda Grabar Kitarovic horvát elnök •  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Klaus Johannis román, Andrej Kiska szlovák (takarásban), Borut Pahor szlovén, Áder János magyar, Dalia Grybauskaite litván és Kolinda Grabar Kitarovic horvát elnök

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Washington az orosz destabilizálás ellen

Beszéde előtt Trump először Andrzej Duda lengyel államfővel tanácskozott, majd részt vett a Három Tenger Kezdeményezés államfői értekezletén. A Három Tenger Kezdeményezés a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger térségére vonatkozik, részesei Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Észtország, Litvánia, Lettország, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia.

A Dudával folytatott megbeszélést követően Trump kijelentette: az Egyesült Államok Lengyelországgal együtt dolgozik azon, hogyan kezeljék Oroszország destabilizáló viselkedését.
Biztonságpolitikai kérdésekről szólva Trump a sajtóértekezleten elmondta: az Egyesült Államok „Lengyelországgal együtt választ dolgoz ki Oroszország agresszív és destabilizáló lépéseire.”

Az amerikai elnök ebben az összefüggésben elmondta:

régóta időszerű lenne már, hogy a NATO tagállamai eleget tegyenek a szövetségen belüli pénzügyi kötelezettségeiknek,

megfelelő összeget fordítsanak honvédelemre. Varsó „betartotta vállalt kötelezettségét, sőt túl is teljesíti azt” – fűzte hozzá, utalva ezzel arra, hogy Lengyelország a NATO azon öt tagállamának egyike, melyek a megállapodás szerint a bruttó hazai termék 2 százalékát fordítják védelmi kiadásokra.

Az amerikai elnök Észak-Koreáról szólva kijelentette: a világ országainak nyilvánosan meg kell mutatniuk, hogy Phenjan „nagyon, nagyon rossz viselkedése” nem marad következmények nélkül.

Idézet
Nagyon keményen szembe fogunk szállni az észak-koreai fenyegetéssel”

– hangsúlyozta Donald Trump.

Kitért a kelet- és közép-európai országok gazdasági érdekeinek összehangolását célzó Három Tenger Kezdeményezésre is, mondván, erőteljesen támogatja ezt, és

fontosnak tartja a gázszállítások diverzifikációját, hogy a térség országai „ne legyenek túszai az egy forrásból származó energiának”.

Andrzej Duda a sajtóértekezleten bejelentette: Lengyelország rövid időn belül hosszabb távú szerződést köthet amerikai cseppfolyós gáz szállítására. Elmondta továbbá: Lengyelország az Európai Unió kohéziós politikáját az Egyesült Államokkal együttműködve akarja megvalósítani.

Egyébként szerdán este bejelentették, hogy Lengyelország amerikai Patriot rakétákat vásárol. Varsó az év végéig kötne megállapodást a ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítésére alkalmas Patriot rakétaütegek megvásárlásáról. A 30 milliárd zloty (mintegy 7,6 milliárd dollár) értékű, Wisla (Visztula) elnevezésű légvédelmi program keretében összesen nyolc rakétaüteget telepítenének Lengyelországba.

Az eseményen Magyarországot Áder János, Romániát Klaus Johannis államfő képviselte. Utóbbi javaslatára a jelen lévők elfogadták, hogy a kezdeményezés következő, jövő évi találkozójának Románia adjon otthont.

korábban írtuk

Jövőre Románia ad otthont a Három Tenger Kezdeményezés csúcsértekezletének
Jövőre Románia ad otthont a Három Tenger Kezdeményezés csúcsértekezletének

Jövőre Romániában rendezik a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozót – jelentette be csütörtökön Klaus Johannis Varsóban. A román államfő egyúttal érdekes és jó alternatívának nevezte az Egyesült Államok által felkínált amerikai cseppfolyósított gázt.

korábban írtuk

Áder: a biztonság kérdését vitatták meg közép-európai országok vezetői Varsóban
Áder: a biztonság kérdését vitatták meg közép-európai országok vezetői Varsóban

A biztonság kérdéskörét vitatták meg több szempontból közép-európai országok vezetői a varsói Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón – mondta Áder János köztársasági elnök csütörtökön a lengyel fővárosban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Változások várhatóak Európában a kézipoggyászra vonatkozó szabályokat illetően

Az európai törvényhozók megszavazták a légitársaságok bonyolult kézipoggyász-díjainak eltörlését és az iparág egészében a szabványosítás előmozdítását.

Változások várhatóak Európában a kézipoggyászra vonatkozó szabályokat illetően
2025. július 13., vasárnap

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament

Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament
2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja