Elhallgatnak a fegyverek. Egyre közelebb a tűzszünet
Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
Az izraeli biztonságpolitikai kabinet jóváhagyta a gázai tűzszünetet és túszalkut péntek délután – jelentette be a miniszterelnöki hivatal.
2025. január 17., 15:582025. január 17., 15:58
2025. január 17., 16:232025. január 17., 16:23
A kabinet négyórás tanácskozás után döntött a Katar fővárosában, Dohában már aláírt egyezmény elfogadásáról.
a biztonságpolitikai kabinet azt javasolta a kormánynak, hogy fogadják el a javasolt egyezményt” – áll a miniszterelnöki hivatal közleményében.
Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter, a Zsidó Erő nevű párt elnöke és Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a Vallásos Cionisták nevű párt elnöke a megállapodás ellen szavazott.
Az egyezség már péntek délután – szokatlan módon a szombat ünnepének érkezése ellenére, de várhatóan még annak kezdete előtt – a teljes kormány elé kerül, hogy már vasárnap Izraelbe érkezhessenek az első túszok, ugyanis előzőleg a legfelsőbb bíróságnak meg kell tárgyalnia az ellene benyújtott esetleges petíciókat.
Mivel a túszok szabadon engedésének fejében szabadlábra helyeznek számos olyan palesztin rabot, akik részesei voltak izraeliek meggyilkolásának, az áldozatok családtagjai várhatóan ennek megakadályozását kérik a bíróságtól, amely viszont az előzetes közlések szerint várhatóan elutasítja majd kérésüket.
Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet közötti tűzszünetet és a 467 napja elrabolt izraeli túszok kiszabadulásáról megkötött egyezményt jelentett be kormányzati forrásokra hivatkozva izraeli kereskedelmi televíziós csatorna szerda este.
Az izraeli miniszterelnök hivatala pénteken megerősítette, hogy megállapodás született a Hamásszal a Gázában fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról.
Az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet közötti, vasárnap életbe lépő tűzszüneti megállapodás bejelentése ellenére a palesztin fegyveresek folytatták rakétatámadásaikat a Gázai övezetből, Izrael viszont válaszcsapásokat mért oda ezekért.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
szóljon hozzá!