Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
Irán pénzzel és kiberhadviseléssel segíti a Hamász iszlamista terrorszervezetet Izrael elleni harcában – jelentette az izraeli katonai szóvivő és a Microsoft elemző osztályának vezetője
2024. február 07., 11:302024. február 07., 11:30
„Találtunk hivatalos Hamász-dokumentumokat 2020-ból, amelyek tartalmazzák az Iránból a Hamásznak 2014 és 2020 között küldött átutalások részleteit – több mint 150 millió dollárt juttattak Iránból a Hamászhoz” – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője kedd esti nyilatkozatában.
– jelentette Clint Watts, a Microsoft elemző részlegének vezetője szerdán.
A szakember Irán lépései közül többet elhamarkodottnak és kaotikusnak ítélt, ami szerinte azt jelzi, hogy alig vagy egyáltalán nem egyeztetett a Hamásszal, de ennek ellenére egyre nagyobb sikereket ért el a kiberhadviselésben.
A háború első napjaiban régi vagy hamis anyagokat „szivárogtattak ki” a hálózatokhoz már meglévő hozzáférésükkel.
A harcok első hetében kilenc, Izraelben tevékenykedő csoportot követtek a Microsoft megfigyelői. Ezek száma gyorsan tizennégyre nőtt már két héttel a háború kitörése után. 2021-ben mintegy kéthavonta voltak kiberalapú befolyásolási műveletek, s ezek száma 2023 októberében 11-re emelkedett.
Az elemzés szerint az iráni kiberhadviselésnek négy célja van: A belpolitikai és társadalmi szakadékok kiélezése az izraeli kormányt bíráló, békeaktivista csoportoknak álcázva magukat; megtorlás Izrael áram-, víz- és üzemanyag-infrastruktúrájának célba vételével; az izraeli biztonság aláásása, Izrael állampolgárainak és nemzetközi támogatóinak megfélemlítésével, az IDF-katonák családjainak fenyegetésével; valamint Izrael nemzetközi támogatásának gyengítése az Izraeli gázai támadásai okozta károk hangsúlyozásával.
Szíriai hadsereg: Több civil meghalt a Homsz elleni izraeli légicsapásokban
Izraeli légicsapások érték kedd este a szíriai Homsz városát és környékét, a támadásokban civilek is életüket vesztették, többen pedig megsebesültek – közölte szerdán a szíriai hadsereg.
A brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja közölte, hogy legalább kilenc robbanás hallatszott Homszban és külső területein, ahol jelentések szerint az Irán által támogatott, a szíriai kormánnyal szövetséges síita libanoni Hezbollah fegyveres csoport erői is jelen vannak.
A csapásokban egy szíriai nő, egy férfi és egy gyerek meghalt, további kilencen pedig megsebesültek – jelentette a központ.
Egy, a SANA szíriai állami hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó katonai tisztviselő szerint a támadó izraeli repülőgépek a Földközi-tenger, illetve a libanoni Tripoli felől érkezve mértek csapást a szíriai városra és a tőle nyugatra fekvő területekre.
Izrael, amely az elmúlt években azonban több száz légicsapást mért a szíriai kormány ellenőrzése alatt álló területekre, ám csak ritkán ismeri el ottani akcióit, korábban kijelentette, hogy az Iránnal szövetséges fegyveres csoportok, köztük a Hezbollah bázisait, valamint az iráni Forradalmi Gárda tagjait tekinti célpontnak.
A keddi légicsapásokat megelőzően különböző fegyveresek szombaton, vasárnap és hétfőn is támadásokat hajtottak végre Szíria területén olyan katonai létesítmények ellen, ahol amerikai katonák állomásoznak. Az egyik fegyveres incidensben, egy dróntámadásban vasárnap este legkevesebb 6 kurd katona vesztette életét egy katonai kiképző központban. Hétfőn szintén Szíriában rakétát lőttek ki egy katonai támogató létesítményre, ahol amerikai katonák tartózkodtak, de a támadásban senki nem sebesült meg, és károk sem keletkeztek.
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak „az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről”, a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja támogatni.
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén – emelte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi portálon.
Új dokumentumot tesz közzé a Mária-jelenésekről május 17-én a Vatikán tanítóhivatala, a Hittani Dikasztérium.
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Amig január végén 4 303 115, februárban pedig 4 234 595 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek, addig március végén 4 211 495 ukrajnai menekült élt ilyen jogállással az EU valamely tagországában.
Egymillió moldovai állampolgár rendelkezik román útlevéllel is, aminek meg kell könnyeítenie az ország EU-csatlakozását, de a többség nem támogatja a Romániával való egyesülést – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök.
Az Egyesült Államok visszatartott egy az Izraelnek szánt bombaszállítmányt, mivel aggályosnak tartotta, hogy azokat egy rafahi támadás során felhasználhatják – közölte egy amerikai tisztségviselő a CNN szerint.
A NATO-tagállamoknak növelniük kell a hadiipari termelésüket – szögezte le kedd esti washingtoni sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.
A Hamászra gyakorolt katonai nyomás nélkül nem lehetséges a Gázát uraló iszlamista terrorszervezet által elrabolt izraeli túszok kiszabadítása – ezzel indokolta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Rafah elleni műveletek megkezdését.
szóljon hozzá!